Pesti Srácok

Seszták Miklós Bienerth Gusztáv megválasztását várja Gyárfás helyére

Seszták Miklós Bienerth Gusztáv megválasztását várja Gyárfás helyére

A lehető legegyértelműbben kiállt Bienerth Gusztáv úszószövetségi elnöksége mellett Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, így nem sok kétség marad a vasárnapi elnökválasztással kapcsolatban. A miniszter a felújítás alatt álló Komjádi Uszodában tartott sajtóbejáráson jelentette be mindezt, és egyúttal azt is közölte, hogy rendben haladnak a vizes világbajnokság előkészületei, a kormány pedig nemcsak az élsportolókat szolgálja ki infrastruktúrával, hanem a tanulókat is.

Fürjes Balázs, a budapesti olimpiai pályázat vezetője és a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa a Komjádi Uszoda hatvan napja zajló felújításának részleteiről beszélt, és hangsúlyozta, hogy ez nem a vizes világbajnokság költsége, nem ahhoz tartozó beruházás, hanem egy évtizedek óta esedékes felújítás, amelyet már régen meg kellett volna csinálni. Kitért rá, hogy kibővített aula fogadja majd az ide érkezőket, és teljes mértékben akadálymentesítik a létesítményt, amely így akár paralimpiai versenyek megrendezésére is alkalmassá válik. Mindezek mellett megújul az uszoda villamos- és gépészeti rendszere, beleértve a medence gépészeti rendszerét, a medence új rajtköveket is kap, továbbá orvosi rendelő, szauna, pihenőtér és két új tornaterem kap helyet – utóbbiak eddig nem álltak itt rendelkezésre.

A teljesen elkészült Komjádi Uszodát júniusban vehetik birtokba az úszók, a világbajnokság alatt edzőközpont lesz, a vb július 30-ai befejezése után a nagyközönség számára is megnyitják. Az itt készülő sportolóinknak addig a BVSC uszodájában egy, továbbá a Tüske Uszodában két medence biztosít edzéshelyszínt.

Fürjes Balázs (b), Bienerth Gusztáv és Seszták Miklós a Császár Komjádi Uszoda sajtóbejárásán (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)
PestiSracok facebook image

„Ha mi szavazhatnánk, Bienerth Gusztávra szavaznánk”

Seszták Miklós fejlesztési miniszter, egyúttal a vizes világbajnokság szervezőbizottságának vezetője, úgy fogalmazott, hogy jól állnak az előkészületek, és szeretnék a valaha volt legjobb vizes világbajnokságot megrendezni magyar sikerekkel, aranyérmekkel és egy, de inkább kettő vízilabda arannyal. Úgy fogalmazott:

A miniszter a harmadikként jelen lévő Bienerth Gusztávról azt mondta,

Seszták a kormány nevében kiállt Bienerth elnökké választása mellett, úgy fogalmazott, ha a kormány szavazna, akkor ők Bienerthre szavaznának.

Nyár végétől már a nagyközönségé is lesz (fotó: Horváth Péter Gyula / PestiSrácok.hu)

Minden járásban lesz tanmedence

Bienerth már leendő szövetségi elnökként elárulta, hogy a miniszterelnök pénteken fogadta őt és Gyárfás Tamást is, és Orbán Viktor megerősítette, hogy a kormány folytatja a hat éve megkezdett sportinfrastruktúra-fejlesztési programját. Ennek ugyanúgy elemei az épülő Dagály és a felújítás alatt álló Komjádi, mint a leendő tanuszodák. Ezekkel kapcsolatban Seszták Miklós nyomatékosította, hogy a kormány tartja a 2014-es vállalását, hogy a választási ciklus végére minden járásban lesz legalább egy tanmedence, amelyek a magyar úszósport jövőbeni bázisai lehetnek.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PS