Pesti Srácok

Cseh László: Elviselhetőbb a vereség, ha a barátja győzi le az embert

null

Eredetileg a férfi 200 méter pillangó győztese tartott volna sajtótájékoztatót az érmek átadása után, de a különleges helyzetre tekintettel Chad le Clos mellett Cseh László is ott ült az asztal mögött. Nemcsak az indokolta mindkettejük részvételét, hogy Cseh hazai pályán nyert ezüstérmet, és ezzel zsinórban a nyolcadik világbajnokságáról visz haza érmet, hanem az is, hogy évek óta remek barátságban vannak.

Két éve Kazanyban éppen fordított eredmény született, akkor Cseh Laci nyert aranyat, és le Clos-é lett az ezüst, így a mostani futam akár visszavágónak is tekinthető. Amikor arról kérdezték a két úszót, hogy miként fér meg egymás mellett a barátságuk és a vetélytársi viszonyuk, arra Cseh úgy válaszolt, hogy nem kell utálni senkit csak azért, mert a vízben ellenfelek, le Clos pedig hozzátette, hogy nehezen lehetne ellenség az, akivel egy edzőteremben készül. Újságírói kérdésre az is kiderült, hogy 2010-ben találkoztak először, amikor Cseh már komoly pályafutást, értékes olimpiai érmeket és világbajnoki címet tudhatott maga mögött, le Clos viszont egészen fiatalon akkor csöppent bele az úszás nemzetközi élmezőnyébe. A dél-afrikai azt mondta kétszeres világbajnokunkról, hogy a medencében és a vízen kívül is bajnok. Cseh hozzátette:

Cseh addig úszik, amíg jól érzi magát közben

PestiSracok facebook image

Jelenlegi legsikeresebb férfiúszónk immár másfél évtizede ott van a világ legjobbjai között, így nem meglepő, ha rendszeresen kérdezik a folytatásról is. Ő pedig erre a riói olimpia óta mindig nagyjából ugyanazt feleli:

A felkészülésével kapcsolatban elárulta, hogy döcögősen indult, hiszen karácsony és újév után tíz kiló fölöslegtől kellett megszabadulnia, és nem mentek neki olyan jól az edzések, mint tavaly, de azért nyárra összeállt a dolog.

Chad le Clos az érmek átadása után igencsak meghatottan állt a dobogón, a könnyei is kijöttek, a sajtótájékoztatón el is árulta miért. Mint kiderült, az édesanyja nemrégiben sikerrel küzdött meg a rákkal, és úgy fogalmazott, hogy ő pedig most a családjáért küzdött egy nagyot, és győzött. Mindezt az úszó apja is párás szemekkel és a kezében egy dél-afrikai zászlóval hallgatta végig a konferenciateremben, a végén az újságírók is megtapsolták, amikor le Clos megköszönte a családjának a támogatást.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.