Pesti Srácok

Lövészet: Miskolczi Julianna 22. lett kisöbű sportpuskában

null

Miskolczi Julianna kvalifikációs eredményénél lényegesen jobb teljesítménnyel, 577 körös eredménnyel a 22. helyen végzett a kisöbű sportpuska 3x20 lövéses összetett számában a riói olimpia csütörtöki versenynapján.

A 32 éves sportoló fő száma a légpuska, 50 méteren ritkán versenyez, így nem is lehettek döntős reményei csütörtökön, sőt, a 37 riói induló közül neki volt a legrosszabb eredménye a nevezési listán, mindössze 563 kör. A Komáromi VSE sportolója a légpuskában elért 22. helye után nagyon csalódott volt, ám az összetettre érezhetően túltette magát ezen. A puskások térdelő helyzetben kezdtek, Miskolczi pedig 193 körrel zárt, majd következett a fekvő 20 lövés, melyben 195 kört lőtt, s már ekkor látszott, hogy nem fog a mezőny végén végezni.

Az álló szakasz előtt nagyon sok próbalövést adott le, majd az „éles” sorozatát egy nyolcassal kezdte, ezt pedig egy kilences követte. A lövések között sokat várt, többször visszatette fegyverét, ám a folytatásban egyre pontosabban célzott. Az első tíz lövést végül 93, a másodikat pedig 96 körrel zárta, összesítésben pedig 577 kör lett az eredménye, amivel a 37 lövő közül a 22. helyet szerezte meg.

PestiSracok facebook image

„Igazából boldog vagyok, mert egész jó lett a térdelőm, a fekvő az annyira talán nem, de ez még belefér, s az álló sem lett annyira borzasztó, mert ahhoz képest, hogy nyolcassal kezdtem, egész jól összeszedtem magam” – nyilatkozta az MTI-nek Miskolczi, hozzátéve, hogy lánya születése után szinte egyáltalán nem lőtt 50 méteren, mert az nagyon időigényes, de a jövőben mindenképpen tervezi, hogy nagyobb hangsúlyt fektet rá. „A légfegyveres 22. hely miatt nagyon csalódott voltam, azt nehéz volt elfogadnom, sokkal többet vártam, ezzel a 22. hellyel viszont meg vagyok elégedve.”

Az Olimpiai Sportlövőközpontban vasárnapig tartanak a versenyek, s még két számban lesz magyar. Pénteken Sidi Péter és Szabián Norbert a kisöbű szabadpuska fekvő, vasárnap pedig Sidi és Péni István a kisöbű szabadpuska összetett számban szerepel.

MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.