Pesti Srácok

Eltiltást ért a mongolok vetkőzős tiltakozása az olimpián

null

Az olimpia egyik legemlékezetesebb pillanata volt a mongol Mandaknaran Ganzoring és az üzbég Iktityor Navruzov birkózó bronzmeccse, amelyet különös körülmények között nyert meg az üzbég, a mongol edzői pedig dühödt vetkőzéssel reagáltak erre. A Nemzetközi Birkózó Szövetség most az elbukott bronzérmet három éves eltiltással fejelte meg, és a két edző 2019 augusztusáig nem vehet részt nemzetközi versenyeken.

A mongol Ganzoring 7:6-ra vezetett az üzbég Navruzov ellen a 65 kg-osok bronzmérkőzésén, és az utolsó 18 másodpercben már örömittas ugrálást és táncot mutatott be a szőnyegen. A bírók az utolsó másodpercben megintették, ezzel 7:7-re alakult az eredmény, és miután az utolsó pontot az üzbég kapta, ő lett a bronzérmes.

A mongol versenyző értetlenkedett, két edzője, Cerenbaatar Cogbajar és Bjambarincsen Bajara a szőnyegen gatyára vetkőztek, és követelték, hogy a bírók nézzék újra a mérkőzés utolsó másodperceinek felvételét. Végül a biztonsági embereknek kellett kivezetniük őket. A nemzetközi szövetség majdnem egy hónappal a történtek után megtárgyalta az ügyet, és végül úgy döntött, a két edzőt 2019 augusztusáig eltiltja minden nemzetközi versenyről, a mongol szövetségnek pedig 50 ezer svájci frankot kell fizetnie büntetésként.

PestiSracok facebook image

origo.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.