Pesti Srácok

Kiesett az MTK az NB1-ből, ez lett a katasztrofális tavasz vége

Kiesett az MTK az NB1-ből, ez lett a katasztrofális tavasz vége

Az MTK Budapest kiesett a labdarúgó OTP Bank Ligából, mivel vasárnap a 33., utolsó fordulóban hazai pályán 4-1-re kikapott a Budapest Honvédtól, és a tabella 11. helyén végzett. A két közvetlen rivális, a Diósgyőr és a Kisvárda is nyert, így a súlyos vereségtől függetlenül kiesett volna a patinás fővárosi klub. A játékosok szinte el sem hitték: sírva omlottak össze a mérkőzés végén.

Az első félidőben a Honvéd szerezte meg a vezetést Holender révén, aki egy jó kiugratást követően lőtt a jobb alsó sarokba. Szinte a középkezdésből egyenlített az MTK, kis szerencsével pattant Lencse elé a labda, aki nem kegyelmezett, a remény így visszatérőben volt. Azonban ezzel el is lőtték utolsó puskaporukat a kék-fehérek, a szünet után ugyanis csak a Honvéd szerzett gólokat.

Először Kamber lőtt egy szöglet után kapásból az MTK kapujába, amit ismét kiegyenlíthetett volna az MTK, azonban Lencse az égbe lőtte a csapata számára megítélt tizenegyest. Úgy tűnik, hogy ez pecsételte meg végleg az MTK sorsát, ugyanis a kispestiek még kétszer megzörgették az MTK hálóját: N'Gog volt eredményes negyed órával a lefújás előtt, majd a hosszabbítás első percében is. Ezzel a Honvéd a negyedik helyet szerezte meg; a dobogó nem jött össze, mivel a Debrecen is győzött, a kispestiek azonban az EL-selejtezőben így is indulhatnak. Nagy vesztes az Újpest, akik sokáig a dobogó környékén voltak, végül mindenről lemaradtak. Az MTK viszont ismét kiesett az első osztályból, előtte 107 évig kétszer estek ki, most ebben az évtizedben ez már a harmadik búcsú. A tavaszi idény kezdete előtt ezt kevesen gondolták volna, hiszen a kék-fehér csapat többször szépen játszott - a Vidit például 3-0 arányban verték meg -, azonban a tavaszi idényben borzasztó teljesítményt nyújtottak, és az edzőváltás sem segített, így búcsúztak az NB1-ből és a másodosztályból kell visszaküzdeniük magukat.

A további meccseken a már említett Kisvárda és a Diósgyőr is nyert, a Fradi és a Vidi pedig döntetlent ért el; íme, az utolsó forduló teljes eredménylistája:

PestiSracok facebook image

Puskás Akadémia–Ferencváros 1–1
Felcsút, Pancho Aréna Pintér Csaba
3865 néző

Kisvárda–Mezőkövesd 2–1
Kisvárda, Várkerti Sporttelep Kassai Viktor
3385 néző

Haladás–Mol Vidi 1–1
Szombathely, Haladás Stadion Pillók Ádám
3340 néző

MTK–Honvéd 1–4
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Andó-Szabó Sándor
3882 néző

DVTK–Újpest FC 3–0
Miskolc, DVTK Stadion Iványi Zoltán
12 203 néző

DVSC–Paks 4–1
Debrecen, Nagyerdei Stadion Erdős József
6000 néző

Forrás: MTI, nso.hu; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.