Pesti Srácok

Kiss László jobbra el, Gyárfásék gyermekvédelmi programot indítanak

Kiss László jobbra el, Gyárfásék gyermekvédelmi programot indítanak

Gyermekvédelem és olimpiai főpróbával felérő Európa-bajnokság. A Gyárfás Tamás vezette úszószövetség a Kiss László utáni időkre, és a várhatóan sikeres olimpiára készül.

Bár a Gyárfás Tamás vezette Magyar Úszószövetség (MÚSZ) minapi közleményében leszögezte, hogy a „Kiss László-ügy már messze nem sportügy”, azért még ők is annak (is) tekintik. Bár az egykori szövetségi kapitány szerdán bocsánatot kért (feltehetően csak egyik) áldozatától, minden tisztségétől megfosztották, nevét pedig lekaparták a százhalombattai uszodáról. Biztos, hogy néhány héten belül elhal az ügy, de azért a MÚSZ vezetősége, és az ügy miatt sokat és joggal kritizált Gyárfás „előre menekült”.

Csütörtökön a londoni úszó-Európa-bajnoksággal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatón bejelentették: az úszószövetség prevenciós jellegű gyermekvédelmi programot indít, hogy a fiatal, felnőtt sportolókat megóvják az erőszaktól. „A programmal szeretnénk megelőzni azok az az esetleges bántalmazásokat, illetve fellépni ellenük, amelyek a gyermekeket és fiatal felnőtteket a sportolásuk során érheti” – idézett a dokumentumból Szántó Dávid, a sajtótájékoztató konferansziéja. Csodálatos, írhatnánk, de felmerül a kérdés:

PestiSracok facebook image

Reméljük, hogy az utóbbi. Ez a morális része a történteknek, a magyar úszósport szakmailag továbbra is nehezen kikezdhető. Egy – reményeink szerint több – olimpiai arany Londonban is várható, az érem, érmek csillogása elkápráztatja majd a szakmát, a szurkolókat és az egész nemzetet, és elfelejtjük Kiss Lászlót.

Az Eb éppen az olimpia miatt csak főpróba, alig több egy laza bemelegítésnél. Csütörtökön azt is megtudtuk, hogy harmincegy versenyző utazik a hétfőn kezdődő tornára. Olyanok mennek, akiknek megvan az olimpiai A-szintje, esetleg közel áll hozzá vagy a váltóban tud segíteni. Hosszú Katinka kérésére egy speciális gyúró is érkezik Londonba – tudtuk meg, s ezzel talán a „Hosszú-ügy” lekerült a napirendről. Most már jó lenne, ha az úszásé, a felkészülésé lenne a főszerep.

Fotó: Mob.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.