Pesti Srácok

MÚSZ: a Kiss László-ügy már nem sportügy. Most már nem az?

MÚSZ: a Kiss László-ügy már nem sportügy. Most már nem az?

A Magyar Úszószövetség közleményében leszögezte: „Kiss László-ügy már messze nem sportügy”. Már? Eddig az volt? Igen, az uszoda, egy zárt közösség ügye.

Az elmúlt napokban ismét „feldagadt” az a „Kiss László-ügy”, amely - úgy tűnt - korábban már lecsengett. Portálunk is beszámolt arról, hogy az RTL Klub megszólaltatta a korábbi szövetségi kapitány áldozatát, aki leszögezte: igenis nemi erőszak történt. Takáts Zsuzsanna az RTL Klub Fókusz Plusz című műsorában beszélt az 55 évvel ezelőtt történtekről. Azt mondta, azért állt a nyilvánosság elé, mert elege lett azokból a hazugságokból, amelyek a médiában róla megjelentek. Az interjúban az idős nő részletesen beszélt az ellene elkövetett erőszakról, illetve az azt követő nehézségekről, a családját ért fenyegetésekről.

Azóta már a fiatal úszót kihallgató rendőr is felbukkant, szerinte szó sem volt koncepciós ügyről, inkább még különlegesen bántak a válogatott sportolókkal.

PestiSracok facebook image

Beszámoltunk arról, hogy Gyárfás, a vízilabdás Csapó Gábor vagy az azóta a Népszabadságtól kirúgott Aczél Endre is próbálta elbagatellizálni az ügyet, rátolva a felelősséget a halottnak vélt áldozatra. Csakhogy a hölgy még él. És képes védekezni.

A MÚSZ közleményben reagált a helyzetre, ami „már messze nem sportügy”.A Magyar Úszó Szövetség elítél mindennemű erőszakot, attól teljes mértékben elhatárolódik, mint ahogy ezt korábban is kifejezésre juttatta. A MÚSZ osztozik mindazoknak a fájdalmában, akik bármikor is áldozatul estek ilyen cselekedeteknek. Az 1961-ben történtekről évtizedeken keresztül bármely vélemény csak hallomásokra, nem egyszer megtévesztő tájékoztatásokra épülhetett. Az elmúlt időszakban feltártak érthetően mindenkit megdöbbentettek – ez azonban már messze nem sportügy”.

Hallomás és megtévesztés. A MÚSZ-nak igaza van, ez már messze nem sportügy.

Az érmek, aranyak sok mindent eltakartak - Széchy Tamás papucsától kezdve a Kicsi bácsik világáig.

Forrás és fotó: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.