Pesti Srácok

Háromszázötvenezer nézőt várnak a magyarországi vizes vébére

Háromszázötvenezer nézőt várnak a magyarországi vizes vébére

Balatonfüreden már most nehéz szállást találni, de Budapestre is rengetegen jönnek a nyári úszó-világbajnokságra. A szervezők közel háromszázötvenezer nézőt várnak.

Közel 350 ezer nézőt várnak a nyári vizes világbajnokságra, köztük 85 ezer külföldit, a versenyzők és kísérőik elszállásolására mintegy 85 ezer vendégéjszaka szállodai kapacitást kötöttek le - mondta Borsa Miklós, a világbajnokságot szervező és lebonyolító Bp2017 Nonprofit Kft. szóvivője csütörtökön. Borsa tájékoztatása szerint a világbajnokságra eddig 65 ezer jegy kelt el. Budapest mellett Balatonfüred a másik helyszín, amely nyíltvízi úszásnak ad otthont. A városban már most nehéz szállást találni a versenyek idejére, és bár a Balaton üdülőterületei mindig is kedveltek voltak a nyári hónapokban, a világbajnokságnak köszönhetően idén az északi part szálláshelyei még keresettebbek lesznek - mondta a szóvivő.

A világbajnokság július 14. és 30. között lesz, a versenyzők öt helyszínen, Budapesten a Duna Arénában, a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, a Batthyány téren és a Városligetben, illetve Balatonfüreden, és 6 sportágban - úszás, vízilabda, műugrás, óriás toronyugrás, szinkronúszás, nyíltvízi úszás - mérhetik össze tudásukat. A jegyértékesítés folyamatosan zajlik a FINA hivatalos weboldalán és az Eventim hálózatában.

Forrás: MTI, fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.