Pesti Srácok

Magyargyalázás, bíródobálás, megfélemlítés? Belefér – Az UEFA a románok javára döntött

null

Az Index értesülései szerint órákig tartó meghallgatás és ülés után elutasította az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) a Budapest Honvéd óvását, tehát nem zárta ki a román Craiovát a múlt csütörtöki, botrányba fulladt Európa Liga-selejtezőn történtek miatt.

Azurák Csaba, a Honvéd kommunikációs igazgatója azt mondta a lapnak, hogy az óvás tárgyát képző jelenet, vagyis a bíró megdobása a hosszabbításban történt, és így nem volt befolyással a végeredményre. Az ítélet abszurd: emlékezetes, hogy a botrány kirobbanásakor a meccs eredménye összesítésben is 0-0 volt; a továbbjutás ezután, a tizenegyespárbajban dőlt el, ahol az összezavarodott negyedik játékvezető egyszer sem fújta le a román kapus szabálytalan védéseit. A Budapest Honvéd már pénteken jelezte, hogy megóvja a csütörtöki Európa Liga-selejtezőt, amely az ominózus a tizenegyespárbaj után a Craiova továbbjutását eredményezte. A Honvéd biztonsági főnöke elmondása alapján példátlan esetnek lehettek a szemtanúi. Több, mint fél órát állt a játék, majd jöhettek a tizenegyesek, a negyedik játékvezető felügyelete mellett.

Napközben, még a döntés előtt az Origo szúrta ki, hogy az UEFA hivatalos honlapján már akkor egyértelműen látszott, hogy a román csapat továbbjutott, mivel ő játszik az AEK Athén ellen a selejtező következő fordulójában.

Ez pedig azt jelenti, hogy hétfőn Svájcban az UEFA-nak nem sikerült példát statuálnia; ezek szerint 2019-ben egy futballmérkőzésen belefér, hogy egy csapat játékosait megfélemlítsék, egy nemzetet meggyalázzanak.

PestiSracok facebook image

Az előzményekről itt és itt olvashatnak.

Forrás: Index.hu; Fotó: MTI/EPA/Bogdan Danescu