Pesti Srácok

Az első főpróba remekül sikerült – Magyarország-Ciprus 1:0

Az első főpróba remekül sikerült – Magyarország-Ciprus 1:0

Két barátságos mérkőzéssel melegíthet a magyar labdarúgó válogatott a június 11-én kezdődő, többek között budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon. Az első felkészülési mérkőzést ma este játszották az újpesti Szusza Ferenc Stadionban, ahol Ciprus legjobbjait fogadta Marco Rossi csapata. A magyar válogatott tetszetősen játszott, és a hiányzók ellenére remek képet mutatott. Az első félidőben Schäfer szerezte meg a vezetést, ezt a másodikban meg is duplázhatta volna a fiatal dunaszerdahelyi játékos, de ezúttal be kellett érni egy góllal. A magyar válogatott magabiztosan, jó játékot mutatva győzte le Ciprust.

Az első félidőben mindkét csapat előtt adódtak helyzetek, a ciprusi foci messze van a „még futottak” kategóriától, úgyhogy rögtön meg kell jegyezni, remek ellenfélválasztás volt ez a hazai szakvezetés részéről. A ciprusiak az első félidő elején még keresték a helyüket, míg a magyarok lényegesen szervezettebben játszottak. Pedig volt okunk aggódni, hiszen Szoboszlai és Kalmár mellett Nagy Ádámra és Gazdag Dánielre sem számíthatott a kapitány, ami azt jelentette, hogy négy középpályásunk szereplése hiúsult meg, persze a hírek szerint utóbbi kettőre az Eb-n azért számíthatunk. Ehhez képest a szervezettséggel nem volt gond, pedig teljesen más felállást kellett Rossinak kipróbálnia, ugyanis a három védő elé csak egy védekező középpályás került, míg a támadó sor négy főből és elől pedig két csatárból állt. Ez a 3-1-4-2-es felállás inkább mondható újnak, mint bevett rendszernek, de nem akadt a torkunkon, ami örvendetes tény a budapesti kontinensviadalt megelőző héten.

A gólszerző Schäfer András (b) és csapattársa, Varga Kevin a Magyarország - Ciprus barátságos labdarúgó-mérkőzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A magyar csapat jól élt a lehetőségeivel, aminek egy szép gól lett a vége az első félidő harminchatodik percében. Schäfer András – aki a Dunaszerdahely csapatát erősíti – megszerezte az első válogatottbeli gólját, ami valljuk be, remek találat volt. Negyvenöt percet követően érkeztek a cserék, elsőként Dibusz érkezett Gulácsi helyére, illetve Kleinheislert Loic Nego váltotta. A második félidőben is sikerült kézben tartani a mérkőzést, bár a félidő elején Dibusznak kellett résen lenni, hiszen megmozdult a vendégcsapat támadó sora, és érkeztek a jobbnál jobb kapura lövések, szerencsére találat nélkül. A játékrész második felében a pályára került Willi Orbán, Bolla Bendegúz és Nikolic Nemanja is, ami azt jelentette, hogy Rossi a végjátékra több rutinos labdarúgót is a pályára küldött. A találkozó végére a sérültnek hitt Nagy Ádám is a pályára került, ami plusz motivációt adhat a szurkolóknak is, mivel a válogatott egyik sokat bizonyított, megbízható játékosáról van szó. A rutinosabb kerettel egy újabb gól megszerzése volt a tét a maradék játékidőben. A magyar válogatott játéka a meccs végén is gyors és erőteljes volt, ami szintén bizakodásra adhat okot, úgyhogy a hiányzók ellenére is jó formában játszott a csapat.

PestiSracok facebook image
Lovrencsics Gergő (b) és a ciprusi Grigorisz Kasztanosz a Magyarország - Ciprus barátságos labdarúgó-mérkőzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 4-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A nyolcvanötödik percben ismét Schäfer kerül főszerepbe, amikor is addig kever-kavart a ciprusi kapu előtt amíg az egyik védő lába csak odaért, így büntetőt kapott a magyar válogatott. Nikolics kapta meg a lehetőséget a büntető elvégzésére, amit óriási meglepetésre kivédett a ciprusi kapus. Három perccel később Bolla beadását kellett volna elérnie a Fehérvár FC csatárának, de centikkel lemaradt róla, pedig itt meg lehetett volna a kihagyott büntető szépítése. A mérkőzés utolsó perceiben már nem adódott további helyzet, ami azt jelentette, hogy ezt a meccset egy-nullra hozta le a magyar csapat, ami remek teljesítmény. Ezúttal nem lehet elmenni szó nélkül a közönség mellett, ami pazar volt és nyilván így még jobban szeretett volna bizonyítani a válogatott ezen a mérkőzésen. Legközelebb jövő héten kedden játszunk felkészülési mérkőzést Írország ellen, ahol további játékosok is szerepet kaphatnak, mint például Sallai. Június 15-én pedig már az Eb-n tétmérkőzésen a Puskás Arénában fogadjuk Portugáliát.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.