Pesti Srácok

Simán hozta a paksi kalandot a Ferencváros – Paksi FC–FTC 1–3

null

Komoly izgalmakat ígért és hozott is a Paks–FTC NB1-es labdarúgó mérkőzés, ahol a vártnak megfelelően nagyon bátran és hatalmas akarattal játszott Bognár György csapata. A találkozót a Fradi kezdte jobban, de hamar kapcsoltak a hazaiak és elkezdték a mindenki által várt támadófutballt. Ennek ellenére a meccs első gólját Ryan Mmaae szerezte büntetőből a negyvennegyedik percben, a többi találat pedig a második félidőben történt. Elsőként a Paks egyenlített, de a marokkói-belga két percet sem hagyta ünnepelni vendéglátóit, mivel a hatvanhatodik percben ismét betalált. A végeredményt Laidouni állította be a hetvennegyedik percben, egy remek szabadrúgást követően. A találkozó utolsó szakaszára a paksiak tíz emberre fogyatkoztak, de ez a gólok számában már nem hozott változást.

Az első félidő elején azt kaptuk, amit vártunk, hiszen bár Bognár György csapata kifejezetten bátran játszott a nyitó percekben, komolyabb helyzeteket a Fradi alakított ki. A harmadik percben Tokmac egy remek beadást kapott Civictől, amit simán értékesített, de sajnos néhány perc várakozást követően les miatt nem adták meg a találatát. A tizenötödik percben is komoly lehetőség elé került a Ferencváros csapata, de Uzuni lövése jócskán fölé ment. A későbbiekben rákapcsolt a paksi csapat és a tizennyolcadik percben, egy kisszögletet követően Balog beívelését Szabó rúgta egészen közelről a kapuba. A huszonegyedik percben itt is kiderült – végre –, hogy a találat nem érvényes les miatt. Igazságos dolog a VAR, de néha azért alakulnak ki miatta komoly leállások, és ezt a meccset kifejezetten rossz volt látni, hogy több alkalommal is megtörte a videóbíró.

Az első féldiőben még a győzelemre is megvolt az esélye a Paksnak. Fotó: Fradi.hu

Az első játékrészben az előre tolt ékként funkcionáló Böde is helyzetbe tudott jutni, de Dibuszról úgy pattant a labda, hogy már nem volt esélye bekanalazni. Végezetül a negyvennegyedik percben láthattunk még érdekességet, amikor is Tokmac először szimulálásért kapott egy sárgát, majd újra a videóbíró döntött máshogy és tizenegyest kapott a Fradi, a norvég támadó ugyanis a tizenhatoson belül esett el, és itt vagy büntetőt szoktak ítélni, vagy nem, mert a játékos szimulál, vagy nem volt kontaktban. Ezt a helyzetet is másképpen látta Bognár Tamás játékvezető és a későbbiekben a kollégái a videó szobában. Mindenestre így a játékrész végen vezetést szerzett a Fradi, a tizenegyest pedig Ryan Mmaae végezte el, aki a szokásos megtorpanásos mozdulattal vette be az ellenfél kapuját. A rengeteg leállást követően hat perccel hosszabbított a bíró, így összesen ötvenegy percnyi futballt köbvetően vonultak a csapatok az öltözőbe.

PestiSracok facebook image
Ryan Mmaae duplázott Pakson. Fotó: Fradi.hu

REMEKÜL JÁTSZÓ PAKS, FRADI-GÓLOK

A nemzetközi kupaszerepléseknek is köszönhetően – no meg a játékosállománynak is – az ember azt gondolná, hogy a Paks a második félidőben már nem fogja bírni a tempót. Ehhez képest a Paks teljesen bátran támadva játszott, és ennek meg is lett az eredménye. A hatvanegyedik percben Papp Kristóf lövését még védte Dibusz, de két perccel később Kinyik is helyzetbe került, aki kíméletlenül bombázott az ötös sarkáról a Fradi kapujába. A Peter Stöger vezetőedzőt nélkülöző csapat azonban nem sokat várt arra, hogy lehűtse a kedélyeket, Ryan Mmaae ugyanis hatalmas góllal válaszolt a paksi egyenlítésre, aki így megszerezte második találatát ezen a meccsen. A hatvanhatodik percben így újra vezetést szerzett a Ferencváros csapata. A későbbiekben is szimpatikusan és a támadásait nagyon gyorsan felépítő paksi csapat a hetvennegyedik percben Szélpál jóvoltából szabadrúgáshoz és ember előnyhöz juttatja a Fradit, amit a fővárosi csapat azonnal kihasznált. A szabadrúgást Laidouni végezte el, aki tizenhét méterről bombázott a kapu jobb oldalába. Ezzel a találattal 3–1-es állás alakult ki a Ferencváros javára és az izgalmaknak is vége szakadt, ugyanis hiába játszott jól Bognár György csapata, innen már nehéznek bizonyultak a továbbiak. Ehhez képest tíz emberrel is azonnal eljutottak a Fradi kapuja elé, de hiába a szép lövés, találat nem volt. Érdekes módon a nyolcvannegyedik percben is a paksiak voltak közelebb a gólhoz, de Bognár lövése centikkel hagyta el a bal kapufát. A későbbiekben is a hazaiak támadtak, Bognár több helyzetet is kialakított a lefújásig, de nem volt szerencséje a lesállásokkal. Mindenesetre dicséretes volt az edző fiának hozzáállása, akárcsak Nagyé, aki még az utolsó percben is komoly lehetőséget hagyott ki. A Fradi pedig szépen elzakatolt a kétgólos vezetés birtokában a meccs végéig, de azt azért jegyezzük meg, hogy a meccs utolsó húsz percében a nemzetközi színvonalból nem érzékeltünk semmit.

A Ferencváros legközelebb a Zalaegerszeg ellen lép pályára október 16-án. A PS sportrovata pedig – akárcsak a szurkolók – készül az Albánia elleni meccsre, ami ezen a héten, szombaton lesz Magyarországon.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.