Pesti Srácok

Csütörtökön rajtol a magyar–szlovák rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság

Csütörtökön rajtol a magyar–szlovák rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság

Hatalmas az érdeklődés a részben hazai rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság iránt. Természetesen itthon leginkább a magyar válogatott mérkőzéseire kíváncsiak. A mieink csütörtökön este fél kilenckor Hollandia ellen kezdik el a menetelést a kontinensviadalon. A hazai csapat várva várt szereplése mellett hazánk két új csarnokot is avat a rendezvényen, így duplán fontos Magyarországnak, hogy jól sikerüljön a XV. férfi kézilabda Európa-bajnokság.

A magyar–szlovák közös rendezésű kézilabda kontinensviadalon öt városban rendezik meg a mérkőzéseket. Kezdjük először a társrendezőkkel, hiszen Pozsonyban és Kassán is szurkolhatnak majd a nézők. A szlovák fővárosban az Ondrej Pala jégcsarnokban rendeznek majd meccseket, ahova több mint tizenkét ezer néző fér be, míg Kassán a Steel Arenában láthatjuk többek között a csoportmérkőzéseket, ahol nyolcezren tudnak helyet foglalni. Magyarországon a vadonatúj MVM Dome-ban csodálhatjuk majd remélhetőleg a magyar válogatott találkozóit, de a debreceni Főnixben és a szintén teljesen új, szegedi Pick Arénában is rendeznek mérkőzéseket a kontinensviadalon.

Az Európa-bajnokságon huszonnégy ország vesz részt, akik hat különböző négyes csoportokba lettek sorsolva. Magyarország a „B” jelű csoportban kapott helyet és a mérkőzéseit a Népligetben található MVM Dome-ban játssza majd. Elsőként január 13-án csütörtök este fél kilenckor lépnek pályára Hollandia ellen. A további ellenfelek a csoportmérkőzések alkalmával Portugália és Izland lesznek, akik ellen január 16-án és 18-án játszunk.

PestiSracok facebook image

A hatalmas érdeklődésnek nagyon örülnek a szervezők, de a csarnokokba csakis védettségi igazolvánnyal és maszkban lehet belépni, más esetben a mérkőzések nem látogathatóak. A középdöntőket Pozsonyban és Budapesten játsszák majd, de a záró hétvégét a magyar főváros kapta meg, így a döntő az MVM Dome-ban lesz megrendezve.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETEKapusok: Borbély Ádám (Fejér-B.Á.L. Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged), Székely Márton (Eurofarm Peliszter, északmacedón) Jobbszélsők: Bujdosó Bendegúz (Ferencváros), Rodríguez Pedro (Balatonfüred) Jobbátlövők: Ancsin Gábor (Grundfos Tatabánya), Máthé Dominik (Elverum HB, norvég) Irányítók: Győri Mátyás (Grundfos Tatabánya), Hanusz Egon (TVB Stuttgart, német), Lékai Máté (Telekom Veszprém) Beállók: Bánhidi Bence (Pick Szeged), Rosta Miklós (Pick Szeged), Sipos Adrián (Telekom Veszprém), Topic Petar (Balatonfüred) Balátlövők: Bodó Richárd (Pick Szeged), Nagy Bence (Ferencváros), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (Wisla Plock, lengyel) Balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüred), Sunajko Stefan (Grundfos Tatabánya) Szövetségi kapitány: Gulyás István

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.