Pesti Srácok

Marco Rossi némi meglepetésre már most kihirdette az Eb-re a magyar válogatott keretét

Marco Rossi némi meglepetésre már most kihirdette az Eb-re a magyar válogatott keretét

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi Telkiben kihirdette a nyári Európa-bajnokságra készülő keretét, amelyben csak két kérdőjel van sérülések miatt, de úgy tűnik, ez a két játékos is tud majd csatlakozni.

Marco Rossi szövetségi kapitány kijelölte Eb-keretét, öt tartalékkal. A labdarúgó Európa-bajnokságra a végleges, 26-os keretet (három kapus és 23 mezőnyjátékos – két hete döntött az UEFA arról, hogy 20-ról 23-ra emeli a benevezhető mezőnyjátékosok számát) június 7-én kell leadni az UEFA-nak. Azon a kereten az első meccsig már csak több orvos által igazolt, súlyos sérülés esetén lehet változtatni, a torna alatt pedig csupán kapusposzton lehet módosítani súlyos sérülés esetén.

– mondta Marco Rossi.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. Rossi külön beszélt Tóth Balázs fejlődéséről. Elmondta: tervei szerint a Nemzetek Ligájában számít majd a kapusra. Ezután Lang és Fiola állapotáról kérdezték a szakembert.

– mondta. Ifjabb Dárdai Pálról Rossi azt mondta:

Majd azzal folytatta:

Nem lesz kapus?

– mondta Rossi nevetve.

– tette hozzá. Rossi végül Németh Andrásra kitérve elmondta:

A felkészülést egyébként május 27-én kezdik, ekkor különböző teszteket is végeznek majd megkezdik a felkészülést az Írország és az Izrael elleni mérkőzésre.

A MAGYAR VÁLOGATOTT EURÓPA-BAJNOKI KERETE

KAPUSOK: Dibusz Dénes (Ferencvárosi TC), Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Szappanos Péter (Paksi FC)

VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencvárosi TC), Dárdai Márton (Hertha BSC – Németország), Fiola Attila (Fehérvár FC), Lang Ádám (Omonia Nicosia – Ciprus), Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Freiburg – Németország)

KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Servette – Svájc), Kata Mihály (MTK), Kerkez Milos (AFC Bournemouth – Anglia), Kleinheisler László (Hajduk Split – Horvátország), Nagy Ádám (Spezia – Olaszország), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia FC), Loic Nego (Le Havre – Franciaország), Schäfer András (Union Berlin – Németország), Callum Styles (Sunderland – Anglia)

TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok), Horváth Krisztofer (Kecskeméti TE), Sallai Roland (Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (Liverpool FC – Anglia), Varga Barnabás (Ferencvárosi TC)

TARTALÉKOK: Lisztes Krisztián (Ferencvárosi TC), Mocsi Attila (Rizespor – Törökország), Tóth Balázs (Fehérvár FC), Vancsa Zalán (Lommel SK – Belgium), Vécsei Bálint (Paksi FC)

Forrás: Nemzeti Sport; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.