Pesti Srácok

Rossi: nehéz csoportba kerültünk, bár talán nem annyira, mint a legutóbbi Eb-n

Rossi: nehéz csoportba kerültünk, bár talán nem annyira, mint a legutóbbi Eb-n

A magyar labdarúgó-válogatott célja a továbbjutás a házigazda németeket, valamint a skótokat és a svájciakat is felvonultató csoportból a június 14-én kezdődő Európa-bajnokságon, de Marco Rossi szövetségi kapitány szerint ez nemcsak a csapaton múlik.

Az olasz szakember a telki edzőközpontban tartott hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: véleménye szerint a német válogatott – különösen hazai környezetben – nemcsak a csoportnak, hanem az Eb-nek is az egyik esélyese. Hozzátette: Svájc a nagy tornákon mindig képes arra, hogy továbblépjen a csoportból, a skótok pedig az utóbbi időszakban mutatott játékuk fényében bármikor, bármilyen körülmények között veszélyes ellenfelek lehetnek.

– fogalmazott Rossi. A kapitány elmondta: a jövő héten sorra kerülő két barátságos találkozó, az írek ellen idegenben, valamint Izrael ellen Debrecenben azt a célt szolgálja, hogy segítse az együttes eredményes felkészülését.

PestiSracok facebook image

– jelentette ki. Az 59 éves szakvezető azt mondta: meccsről meccsre gondolkodnak, a válogatott tagjai számára jelenleg a Svájc ellen június 15-én sorra kerülő első csoportmérkőzés "életük legfontosabb összecsapása".

– nyilatkozta Rossi. A kapitány elmondta, hogy a teljes keretből négyen nincsenek még Telkiben: az Egyesült Államokban légióskodó Gazdag Dániel, valamint a Koreai Köztársaságban játszó Ádám Martin később csatlakozik, ahogyan a svájci élvonalban szereplő Bolla Bendegúz, valamint az Angliából érkező Callum Styles is. Lang Ádámmal és Fiola Attilával kapcsolatban Rossi kijelentette: mindketten készen állnak az edzésre és a felkészülésre, utóbbi esetében azonban az ütközéseket még kerülni kell. A játékosok közül a Le Havre együttesével a francia élvonalban maradt Loic Nego vett részt a sajtótájékoztatón, aki elmondta: nagyon hiányzott már neki Magyarország, sőt, a családja is vele akart jönni, de erre nem volt lehetőség, mert a gyermekei még iskolába járnak Franciaországban.

– mondta a 33 éves hátvéd.

A magyarok jövő kedden 20.45 órától Dublinban az írek vendégei lesznek, majd jövő szombaton 18.00-tól Debrecenben fogadják az izraelieket.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."