Pesti Srácok

Súlyos, rendszerszintű hibákat tárt fel egy átfogó vizsgálat a gyermekvédelmi rendszerben

Súlyos, rendszerszintű hibákat tárt fel egy átfogó vizsgálat a gyermekvédelmi rendszerben

Számos komoly, rendszerszintű problémát, hiányosságot tárt fel a szakellátásban élő kettős szükségletű gyermekek, valamint a gyermek- és ifjúságpszichiátriai, addiktológiai betegellátás helyzetében alapvető jogok biztosának jelentése. Székely László ombudsman szerint a kiszolgáltatott gyermekek és családjaik jogainak védelme érdekében nem tűr halasztást a tárgyi és személyi feltételek, a hozzáférhetőség és a szakmaközi együttműködés javítása, így a gyermekek érdekével ellentétes kényszerpályák csökkentése.

A biztos a fővárosi, megyei gyermekvédelmi szakszolgálatok igazgatóit és az Országos Gyermekvédelmi Szakértői Bizottság vezetőjét kérte, hogy küldjék meg a részére azokat a szakvéleményeket, amelyeket a gyermekvédelmi szakértői bizottságok 2015-ben készítettek a kettős szükségletű gyermekekről. Tájékoztatást kért arról is, hogy a kettős szükségletű gyermekek közül hányat tudtak a szükségletüknek megfelelő, szükségletükhöz közeli gondozási helyre elhelyezni, ideértve a pszichiátriai ellátást is. Székely László ombudsman munkatársai öt gyermekotthont kerestek fel, ahol be nem jelentett helyszíni szemlét tartottak, megvizsgálták az iratokat, a körülményeket és interjúkat készítettek Budapesten, Cegléden, Ikerváron, Bakonyoszlopon és Kalocsán is.

Súlyos hiányosságok

PestiSracok facebook image

A vizsgálat feltárta, hogy a gyermekvédelmi szakellátást nyújtó intézmények sem tárgyi, sem személyi feltételeikben sincsenek felkészülve a kettős szükségletű gyermekek ellátására. A gyermek- és ifjúsági pszichiátriai, valamint addiktológiai ellátás hiányosságai változatlanul egyaránt érintik a családban és a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekeket. Megállapítható volt az is, hogy a nevelőszülők nincsenek felkészítve a kettős szükségletű gyermekek gondozására. Az adatok és helyszíni tapasztalatok igazolták, hogy a gyermekek sokszor férőhely, ellátóhely hiányában a szükségletüknek nem megfelelő gondozási helyen élnek, aminek következtében a személyiségállapotuk folyamatosan és súlyosan romlik. Az ombudsman kiemelte, hogy megoldásra vár a kettős szükségletű gyermekek oktatásának problémája, a mindkét szükségletnek megfelelő szolgáltatások elérhetősége, a tárgyi és személyi feltételek javítása. A biztos elodázhatatlannak tartja a kettős szükségletű gyermekek gondozására alkalmas nevelőszülők képzését, hiszen számos esetben ez a forma szolgálná a leginkább az érintett gyermekek legjobb érdekét.

Kettős szükségletről akkor beszélhetünk, ha a gyermek egyszerre különleges szükségletet mutat, mivel tartósan beteg, illetve fogyatékossággal él, másrészt speciális szükségletet, mivel súlyos magatartási problémákkal, pszichés tünetekkel küzd, illetve pszichoaktív szerhasználó. A vizsgálat célja az volt, hogy feltárja, miként érvényesülnek az intézmények gyakorlatában a Gyermekjogi Egyezményben foglalt garanciák, a gyermek legjobb érdekének megfelelő eljárás elve, a gyermekvédelmi törvény által meghatározott jogok.

Törvényi szabályozás, ellátórendszer nélkül

A jelentés kitért arra is, hogy amikor a gyermekvédelmi törvény 2014. július 1-jétől hatályos módosítása meghatározta a kettős szükségletet, egyúttal deklarálta azt is, hogy az ilyen gyermekek számára együttesen kell biztosítani a különleges és a speciális ellátást. A jogalkotó azonban nem gondoskodott a törvényi feladattal összhangban lévő ellátórendszer kialakításáról. A kettős szükségletű gyermekek jelenleg a meglévő ellátórendszerben helyezhetőek el, de elmaradt ezen intézmények férőhelyeinek bővítése, a tárgyi és személyi feltételek hozzáigazítása az új feladatellátáshoz.

Az alapvető hiányosságok miatt maguk a szakértői bizottságok is kényszerpályára kerülnek: az elhelyezési javaslatuk sokszor nem a gyermek szükségleteihez, hanem a rendelkezésre álló férőhelyekhez igazodik csupán. A jelentés rögzíti, hogy a rendszerszintű hiányosságok miatt a válaszadók és a helyszíni vizsgálattal érintett intézmények vezetői közül többen is javasolták, hogy legalább regionális szinten legyen a pszichiátriai beteg, pszichoaktív szerhasználó gyermekek részére olyan intézmény, amely alkalmas mindkét szükséglet ellátására. A biztos szerint elfogadhatatlan, hogy Magyarországon megyényi területek vannak gyermekpszichiáter nélkül, a szakrendelés mellett hiányzik a gondozás, a gyakorlatban megoldatlan a gyermekaddiktológiai szakellátás.

"Nem egymásra mutogató, hanem valódi szakmaközi együttműködés kell"

Székely László ombudsman jelentésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a kettős szükségletű gyermekek ellátása nem csupán a gyermekvédelmi szakellátás feladata. Problémájuk kezelése csak a gyermekvédelem, az egészségügy és az oktatásügy jelenleginél sokkal hatékonyabb, nem egymásra mutogató, hanem valódi szakmaközi együttműködésével lehetséges. A biztos jelentésében összességében arra jutott, hogy a jelenlegi helyzet az érintett gyermekek jogai szempontjából súlyosan aggályos. Az ombudsman ezért az emberi erőforrások miniszteréhez, a nemzetgazdasági miniszterhez, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatójához és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökéhez fordult a jogalkalmazást és a jogszabály-előkészítést is érintő 12 pontos ajánlás-listájával.

PS/MTI, fotó:Stockfotó
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.