
Megszüntette hétfőn Lakatos András előzetes letartóztatását a Debreceni Ítélőtábla; az alvilág korábbi pénztárosának tartott, Kisbandi néven ismert férfit nyomkövető eszközzel látták el, és háziőrizetbe helyezték – írta a 24.hu. Lakatos ellen jelenleg egy különösen nagy kárt okozó, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt van folyamatban büntetőeljárás, a vádlott tavaly nem jogerősen öt év fegyházbüntetést kapott az ügyben.
A táblabíróság megállapítása szerint a nyomkövető eszköz elegendő, hogy a vádlott betartsa a háziőrizet szabályait, az ügyészség ugyanakkor megfellebbezte a döntést, mivel a vádhatóság szerint Lakatos széleskörű nemzetközi kapcsolatai, az általa jól beszélt nyelvek, illetve a bűnözői múltja feltételezik a szökése, valamint a bűnismétlés veszélyét. Lakatos András neve összefonódott a kilencvenes évek hazai alvilágával, amelynek sokáig a pénzügyeit intézte. A férfi vélhetőleg jó információkkal rendelkezik a fenti időszak leszámolásairól is, sokáig benne látta a megmentőjét a Prisztás-gyilkosság, illetve a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás miatt immár jogerősen elítélt, a Fenyő-gyilkosság vizsgálatában pedig felbujtóként meggyanúsított Portik Tamás, de Kisbandi nem segített egykori bizalmasán. Lakatos épp a sorozatos leszámolások idején tűnt el Magyarországról, majd hosszas bujkálás után Brazíliában vették őrizetbe.
A Lakatos András és társai ellen folyamatban lévő ügyben a társaság tagjait azzal vádolják, hogy nemzetközi fuvarszállítmányokkal trükközve több, mint háromszázmillió forintos kárt okoztak különféle vállalkozásoknak. Kisbandi korábban többször tagadta a sajtó képviselőinek az említett alvilági kapcsolatait. Lakatos a PestiSrácok.hu-nak korábban adott exkluzív videóinterjújában Portik baloldali kapcsolatairól is beszélt.
Forrás: 24.hu/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PS
ciki
2018-08-02 at 15:27
Az ember gyomra felfordul a bírósági ítéletek alapján, de nem tudunk semmit tenni. Mindenhol a világon mindegy mennyi pénzt lopott, sikkasdztptt bizonyíthatóan,gyilkolt, erőszakolt ki van mosva. A bírók is emberek felesleges azt hazudni, hogy bírói függetlenség, mert ilyen nem volt, nincs és nem is lesz. Sajnos a pénz beszél a kutya ugat. Szinte az ügyvédeknek köszönhetően nagyon sok gyalázatos ügy ki van magyarázva. Ez van a nagy liberalizmusban. Fontos lenne ezen változtatni. Olyan, hogy gyikos kap 13 évet, de jó magaviselet miatt kijöhet a börtönből, no ez veri ki sok embernél a biztosítékot. JA DIKTATÚRA VAN.
olszal
2018-08-02 at 14:55
Kisbandi tehát fontos információkat osztott meg az ügyészséggel, rendőrséggel..
Rövidesen megtudjuk, hogy kiről és mit…
Tehát,folyt.köv. ☺