Pesti Srácok

Szabadlára helyezték az olasz maffiának dolgozó budapesti ügyvédnőt

Szabadlára helyezték az olasz maffiának dolgozó budapesti ügyvédnőt

Szabadlábra helyezték az olasz maffiával kapcsolatba hozott budapesti ügyvédnőt – tudta meg a Magyar Nemzet. Sz. Edina az eljárás kezdete óta tagadja, hogy bármilyen bűncselekményben részt vett. Szerinte ő inkább áldozata, mint sem elkövetője az olasz szervezett bűnözést érintő bűnügyeknek.

Az olasz hatóságok visszavonták az európai elfogatóparancsot, ezért a magyar bíróság megszüntette a letartóztatását annak a budapesti ügyvédnőnek, akit a legnagyobb olasz bűnszervezettel, a ’Ndranghetával hoztak összefüggésbe – értesült a Magyar Nemzet. Sz. Edinát tavaly januárban helyezte átadási letartóztatásba a Fővárosi Törvényszék a catanzarói bíróság európai elfogatóparancsa alapján.

A törvényszék korábbi tájékoztatása szerint bűnszervezetben való részvétel, csalással kapcsolatos bűncselekmények, valamint bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása merült fel az ügyvédnővel szemben. A nő a társaival együttműködve – akik a ’Ndrangheta szövetség tagjai – Olaszországban és külföldön is tevékenykedő bűnszervezetet alkottak. Ügyvédi státusát kihasználva bűntársaival formálisan vezette a budapesti ügyvédi irodájára bejegyzett és ott működtetett magyarországi cégeket, azokat azonban valójában a bűnbanda vezetője működtette és teljeskörűen ellenőrzése alatt tartotta, illegális vagyonátruházás, pénzmosás bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosására használta – írta a törvényszék. Úgy tudja a lap, hogy Sz. Edina jelenleg is gyanúsítottként van számontartva, ám az ügyvédnő állítja: ő valójában áldozata, sértettje az ügynek, és a bűncselekményeket nem ő, hanem egy másik, a hatóságok előtt jól ismert személy követte el.

A maffiaellenes olasz hatóságok 2017 óta nyomoztak a calabriai ’Ndrangheta nevű, a világ második legnagyobb maffiájának számító bűnszervezet több tagja ellen. A titkosszolgálati eszközöket is felhasználó nyomozás során került képbe Sz. Edina és egyik rokona. Az olasz bűnügyi hatóságokat a Fővárosi Főügyészség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai segítették.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Nemzet

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.