Pesti Srácok

Szabó Tímea nekiment Kövér Lászlónak, mert szerinte a kormány hazudozik

Szabó Tímea nekiment Kövér Lászlónak, mert szerinte a kormány hazudozik

Szabó Tímea keményen nekiment Kövér László házelnöknek egy, a Facebookon közzétett bejegyzésében. A Párbeszéd képviselője azután üzent Kövér Lászlónak, hogy a házelnök vitatta az ellenzéki járványkezeléssel foglalkozó vizsgálóbizottság munkáját. Most éppen az a képviselő vergődik, aki amúgy nem szavazta meg hétfőn a válsághelyzet meghosszabbítását.

Kövér László levelet küldött Szabó Tímeának, amelyben kifejtette, hogy a bizottság egy "jogalap nélkül" működő "látszatbizottság", és megtévesztheti a nyilvánosságot. Szabó a házelnök írását "pánikrohamnak" nevezte, és pontokba szedve cáfolta meg az őket ért kritikákat. Szabó többek között azt írta, hogy ők az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték február elején, aminek keretében javasolták egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, a kormánypárt ettől azonban távol maradt.

– írta Szabó, aki szerint Orbán Viktoréknak nem érdeke, hogy kiderüljön, hogyan zajlott a járványkezelés.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki Szabó Tímea.

Korábban már volt arra precedens, hogy a tisztelt képviselő nekiment az igazságügyi miniszternek is. Szabó korábban úgy vélte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök, Kövér László házelnök és a kormánypártok háborút indítottak a nők ellen. A Szabó-Bősz-Szél-Gurmai és társai alkotta ellenzéki hölgykoszorú egy takaros mikrofon előtt számolt be arról, hogyan fognak harcolni az Orbán-kormány embertelensége ellen.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második napján, a fő téma a járványhelyzet eddigi kezelése volt és az, hogy az ellenzék miért nem támogatja a felhatalmazási törvény meghosszabbítását. Az ellenzék nem támogatta a veszélyhelyzet meghosszabbítását, helyette volt, aki a Klubrádióért aggódott volt, aki az emberek terheinek csökkentése érdekében meghosszabbított hitelmoratóriumot hasonlított a devizahitelekhez és folytatódott az önkormányzatok kivéreztetéséről szóló mantra is.

Forrás: Facebook; kiemelt kép: PS/Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.