Pesti Srácok

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: mi hozzáadjuk a magunkét Európa védelmi képességeihez, az EU viszont nem építi a közös, uniós védelmi ipart (VIDEÓ)

Van-e realitása egyáltalán az egységes uniós haderő felállításának, amelyet már Orbán Viktor is javasolt még 2016-ban, éppen az aktuális Tusványoson? – többek között erről kérdeztük Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert, aki kiemelte, bár a magyar miniszterelnök többször hangoztatta, el kell indulni azon az úton, hogy Európa akár önálló haderővel is rendelkezzen, amelyhez Macron francia elnök is csatlakozott, ennek kiépülése nem látszik.

"Sokkal inkább az Európai Unión belül is a háborúpárti országok hangosak az Ukrajnában történő fegyverszállítás tekintetében" - jelentette ki a honvédelmi miniszter, hozzátéve, üdvösebbnek találná, ha több szó esne arról, hogyan épülhet ki egy közös védelmi ipar.

-fejtette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Mint megjegyezte, számtalan fontos problémáról kellene beszélni, a folyamatos háborúpártiság és fegyverszállítás hangsúlyozása helyett. A honvédelmi minisztert arról is kérdeztük, hogyan változott meg az orosz-ukrán háború fényében a magyar haderőfejlesztés, kellett e hangsúlyokon változtatni. Mint Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte, a magyar haderőfejlesztés egy előre meghatározott terv szerint szisztematikusan és magabiztosan halad előre.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki. Az eszközbeszerzések kapcsán kiemelte, az interjút megelőző pódiumbeszélgetésben jelezte be új cirkálólőszerek beszerzését. Hangsúlyozta továbbá, hogy hazánk már 2023-ban a GDP 2 százalékát fordította a költségvetésből haderőfejlesztésre, és a 24-es költségvetés is garantálja ezt az összeget.

Vezetőkép: MTI

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.