Pesti Srácok

Szánthó Miklós: „Az élet célja a folytatólagosság, ennek útja pedig a család és a gyermek”

null

A magyar múlt folyamatos szabadságharcai miatt a leleményesség egy különleges formáját alakítottuk ki, a kemény és a puha elnyomásokkal szemben az okos erő képességét – mondta Szánthó Miklós a CPAC Japan közönsége előtt szombaton. Szerinte Magyarország ezért is viszonyul a nagy nemzetközi konfliktusokhoz óvatossággal és stratégiai nyugalommal, célja pedig a béke és biztonság. A tokiói Konzervatív Politikai Akció Konferencián az Alapjogokért Központ főigazgatója hangsúlyozta azt is, hogy a családok védelme nemzetbiztonsági kérdés, a demográfia nemzetstratégiai ügy.

A CPAC Hungary-t is szervező Központ vezetője a japán közönség előtt kiemelte: újra a hódító birodalmi logikák korát éljük.

– mondta. Szánthó kiemelte, hogy a magyar szabadságharcok során, a nagyhatalmak kemény és puha elnyomásaira adott válaszként kialakult egy túlélési ösztön, egyféle leleményesség, amely a magyar „smart power”, az okos erő egy speciális formája.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá a főigazgató.

– húzta alá Szánthó.

– mondta. A főigazgató értékelése szerint a családvédelem is nemzetbiztonsági kérdés: a demográfiai kihívások megoldása nemzetstratégiai célkitűzés, ugyanis „gyermek nélkül nincs jövő a nemzet számára”. Kiemelte: „mi, konzervatívok a családot nem társadalmi elvárásnak, hanem teremtési rendnek tekintjük. A gyermek áldás, nem pedig ökológiai karbonlábnyom”, ahogy újabban a liberálisok mondják. Hozzátette:

Forrás: Alapjogokért Központ; Fotó: Facebook