Pesti Srácok

Szanyi kapitány, a multik réme

Szanyi kapitány, a multik réme

Miután a ballib portálok a multik „szakmai” védelmére keltek, a szocialista Szanyi Tibor is elmagyarázta, hogy miért jobb az azonos márkájú bécsi élelmiszer a pestinél. S miért kell ezt mosolyogva lenyelnünk.

Nem lennék most a világ multinacionális cégeinek helyzetében! Jó-jó, rommá keresik magukat, vezetőiknél is tiszta Hawaii az élet, de most ellenfelükre akadtak. Maga a szocialista Szanyi Tibor pörgette meg véres kardját.

A „kapitány” mindig is rajta tartotta kezét a nemzet verőerén, nem volt téma, amihez ne lett volna egy előremutató, progresszívan káprázatos megjegyzése – legyen szó akár egy kispesti talponálló kínálatáról vagy az olimpia megfúrásáról. Szanyi most a nyugati és keleti piacokon árult élelmiszerek minősége kapcsán emelte fel hangját.

PestiSracok facebook image

Kemény volt, határozott volt, nem kertelt, kimondta: mi vagyunk a hülyék! Mert teljesen félreértjük a multikat, ők csupa jót akarnak nekünk.

Persze maga Szanyi sem tagadja, hogy más és más a minősége a civilizált Európában és a gyarmatokon polcokra kerülő élelmiszereknek. De ez érted van, lüke és európailag képzetlen magyar polgár! Te még nem léptél a fejlettség és ízlés azon fokára, hogy ugyanazt egyed, mint a nyugat-európai. Jobban szereted a lazább zacskós leveseket, és hiába van előtted a követendő német példa, Te bizony továbbra is kisebb hústartalmú virslivel tömnéd a fejedet! Kulturálatlan egy fajta vagy, na!

De ne feledjük azt sem, hogy Te, nyüves kelet-európai, jobban szereted az édeset, teszel a fogaid egészségére, ezért a jó multi hozzád idomul. Ez nem könnyű nekik, eszünkbe se jusson, hogy emiatt a havi egymillió euró fölött kereső menedzsereknek nincsenek álmatlan éjszakái. Ők érted vannak! Most muszáj szó szerint idéznünk Szanyi Tibor tegnap „Nemzeti minőség” címmel a Népszavában megjelent írásából: „El kell fogadjuk azt, hogy a cégek elképesztő energiákat fordítanak a nemzeti sajátosságoknak való megfelelésre, s ennek milliárdnyi apró fogása van”.

Tetszik érteni?! Nem magukért, hanem értünk tukmálják ránk a rosszabb minőséget! De Szanyi kapitánynak erre is van magyarázata: „Nyilván a fogyasztók megtévesztését kiálthatnánk, de valójában a cégek boszorkánykonyháiban gondoskodnak a védelemről is, ha máshogy nem, hát apróbetűs formában”. Te viszont, képzetlen magyar, oda se figyelsz erre, az ostoba nyugger meg otthon hagyja a sokdioptriást, és így fel sem foghatja, milyen áldozatokra képes érte a jó multi.

Ezenkívül igénytelenek is vagyunk a szocialista uniós képviselő szerint, mert nem a minőséget, hanem csak az árakat nézzük. Hogy ugyanaz az áru pont ugyanolyan áron kerül a pesti és a bécsi pultra, csak a minősége más, nos, ez tényleg a téma figyelemre sem méltó mellékzöngéje.

Jó Szanyi Tibor nem is akar minket ezekkel a dolgokkal fárasztani, ő érti, hogy mi nem érthetjük logikájának nyilvánvaló helyességét. Ezért Szanyi Tibor időt és energiát nem kímélve éli át a mindennapjainkat. Nem csak hivatása, egyik kedvenc hobbija, hogy a budapesti, brüsszeli és strasbourgi üzletekben való „szörfözésnek” hódol, a francia konyakok listázása mellett felderítve a sonkák egyedi zsírtartalmát is.

Egy igazi szocialista politikus azonban nem elégedhet meg az egyszerű boltbejárással, hiszen benne baloldali szív dobog, így szívesen lesz partner a „kapitalizmus mohóságának jelentős korlátozásában”! Nem csak Ő, az egész nagyszerű Európai Parlament, amelynek – jelenleg amúgy éppen a neve alatt futó - jelentésében „kitér erre a problémakörre, megoldásokat is javasolva, amelyek lényege, hogy a jövőben szigorúbban kell kezelni a megtévesztést kísértő gyakorlatokat, azaz lényegesen világosabb termékmegnevezéseket várunk el”.

Na, most nyüszíthet a rohadt burzsuj! Sőt, ha a szemét multi szembesül azzal, hogy Szanyi nem csak a levegőbe beszél, hanem konkrétumokat is javasol, hát tényleg pelenka nagyberuházásba kezdhet. Idézzük a szocialista képviselő atombomba-erejű fogyasztóvédelmi javaslatát: „azokat a smart technológiákat ösztönözzük, amelyek lehetővé teszik, hogy egy-egy okostelefonos ráfényképezéssel beható, akár összehasonlítható információkat szerezzünk egy adott termékről, standa pityere a boltban.”

Hiába, Szanyi Tibor nyelvújítónak is tökéletes! (Mint hosszú nyomozás után kiderítettük, a standa pityere kifejezés a latin standa pede, azaz a „fél lábon állva” avagy „rögtön” kifejezésből jutott el Szanyi-szlengbe.)

Szanyi képviselő szavait egyébként a Magyar Időknek megerősítette Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős uniós biztos. A litván politikus szintén tapasztalt ember, a Vilnius–Brüsszel-Strasbourg shopping kört ő is rendszeresen végigjárja, érzi ám, hogy valami nem stimmel. Persze ő nem annyira karakánul fogalmaz, mint Szanyi kolléga: „A vállalatok különböző piacokra szánt termékeiket a nemzeti ízlésnek, preferenciának vagy vásárlóerőnek megfelelően dobják piacra”. De ez ellen az Európai Unió sajnos mit sem tehet, a disznóvágás folyamatának és a kígyóuborka méretének szabályozása elviszi az időt.

Szóval küzdj, Szanyi Tiborban bízva bízzál, tűrj és zabálj szemetet, jó magyar!

Fotó: MTI

Ajánljuk még

Megyek haza: Greguss Sándor költő, tanúságtevő halálával és méltóságteljes haldoklásával is tanított

Exkluzív 2023 december 15.
Megyek haza címmel kötetbe rendezte és kiadta Greguss Sándor író, költő, filmrendező és tanúságtevő élete utolsó heteinek írásait lánya, Greguss Anna és felesége, dr. Fodor Réka missziós orvos. Greguss Sándor egyszer, hat évvel ezelőtt csodával határos módon gyógyult meg maradéktalanul a csontvelőrákból. Akkor tanúságtevő lett. Az elmúlt években nem csak írásaiban vallott a hitéről, a hit gyógyító erejéről, hanem az országot járva tartott előadásokat. Fáradhatatlanul ment és tanított, úgy és arra, amire gyógyulásával a feladatot kapta. Aztán újra megbetegedett. Amikor megtudta a diagnózist, ALS, már nem nem is gyógyulásra készült, hanem haza.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.