
Egy év elteltével megismételte a médiafogyasztási szokásokról, azon belül a Pesti TV és a PestiSrácok.hu eléréseiről szóló részletes felmérését a Századvég. A tényszerűen évek óta a legpontosabb hazai kutatóintézetnek számító Századvég szerint egy év alatt portálunk és a Pesti TV is erősödött: mindkét platformunkat több mint másfélmillió magyar, azaz a felnőtt lakosság 19 százaléka követi rendszeresen. FRISSÍTÉS: Mindeközben a Pesti TV kiadója, a Progress Media Hungary Kft. hivatalos levélben közölte a kábelszolgáltatókkal, hogy megszűnik a Pesti TV. FRISSÍTÉS 2: Május 21-én, szombaton délután négy órától a budai Gesztenyéskertben ünnepeljük meg a PestiSrácok.hu tízéves születésnapját, az új hírek tükrében egyben Pesti TV-búcsúbulit is tartunk. A közönségtalálkozók után fellép a Kosik Kristóffal kiegészült Török Ádám és a Mini, a legendás hard rock zenekar.
Egy év alatt a felnőtt lakosság körében 17-ről 19 százalékra nőtt azok aránya, akik rendszeresen, de legalább hetente egyszer megnyitják a PestiSrácok.hu oldalát, vagy a közösségi oldalainkat. Ugyanez az arány a másfél évvel ezelőtt indult Pesti TV-nél még látványosabb: itt 15-ről 19 százalékra nőtt a rendszeres követők száma az összes platformon.
Érdekesség, hogy bár lassan, de folyamatosan visszaszorul a televíziózás népszerűsége, a Pesti TV-t még mindig a hagyományos tévén nézik a legtöbben: bő egymillió ember (a felnőttek 13,2 százaléka) itt követ bennünket. Nézőink 65,7 százaléka kábelszolgáltatónál, 16,9 százaléka Facebookon, Youtube-on, 11,6 százaléka a szabad földi sugárzás révén, 4,3 százaléka pedig a weboldalunkon éri el adásainkat. A felmérés alapján az elsősorban közéleti tartalmakat készítő televíziók rangsorában nincs meglepetés: a politizáló, tévénéző felnőttek 26,7 százaléka nézi naponta és 52,1 százaléka nézi hetente legalább egyszer az M1 műsorát, naponta 21,2 (hetente 50,8) az ATV adását, naponta 19 (hetente 45,8) a Hír TV-t és (egy év alatt jelentős előrelépést könyvelve el) naponta 8,1, hetente 22,8 százaléknyi politizáló tévénéző a Pesti TV műsorát.
Azaz a hasonlóan teljesítő, közel két évtizedes múltra visszatekintő és nagyságrendekkel nagyobb költségvetésből dolgozó Hír TV és ATV népszerűségének negyven százalékát érte el alig másfél év alatt a Pesti TV a hagyományos, televíziós platformon.
Olvasóink bizalma jóvoltából számunkra kedvezően alakult a mezőny a PestiSrácok.hu esetében is: egy év alatt ugyan kevéssel (alig három százalékponttal) megelőzött bennünket a jóval nagyobb büdzséből gazdálkodó Mandiner.hu, de a PestiSrácok.hu még mindig a legnépszerűbb konzervatív portálok közé tartozik. (Megjegyezzük, a Magyar Nemzetet kihagyták ebből a felsorolásból, de az adatok azt mutatják, hogy a tradicionális konzervatív lap, a Mandiner és a PS fej-fej mellett mozog az interneten. Meglepetés, hogy újra erőre kapott a 888.hu is.) Beszédes az is, hogy a sokáig piacvezetőnek számító, de a Telexet még mindig bőven előző Index népszerűsége (akik rendszeresen, de hetente legalább egyszer elérik az adott lapot közvetlenül vagy a közösségi médiában) csak alig kétszerese a PestiSrácokénak: 42,1 kontra 18,9 százalék. Mindez azért is beszédes, mert a reklámpiacon évtizedek óta beágyazott auditcég (miközben tényszerűen alulméri a PS-t) egyes lapok népszerűségét láthatóan megtöbbszörözi.
Átalakulnak a politikafogyasztási szokások a médiában: most először vette át a prímet az internet a televízióktól, s tör előre a közösségi média is. Erről itt látható a Századvég kimutatása:
A Századvég internetre és közösségi médiára vonatkozó rangsorait és adatait tükrözik a Facebook és a Youtube saját adatai is, illetve az Index által is használt LyzR webanalízis, amely szerint a Pesti TV és a PestiSrácok.hu a havi három, illetve kétmilliós egyedi követőtáborával és a heti sokszázezres interakciószámokkal a közéleti tartalmakat kínáló oldalak élmezőnyében szerepel. Korábbi kimutatásaink és összefoglalóink (ITT, ITT, ITT és ITT) is ugyanezt a tendenciát igazolják, ami nem is meglepő, hiszen a közösségi médiában a PestiSrácok.hu építi a legrégebben a konzervatív közönséget, a Pesti TV kisvideói pedig robbanásszerű sikert értek el: napi szinten előfordulnak a százezres nézettségű videók, de volt olyan kisriportunk is, amely organikusan, egy nap alatt kétmillió (!) embert ért el.
E helyen is hálásan köszönjük nézőink és olvasóink töretlen bizalmát!

A LyzR analízis az egyes hírportálok belinkelt cikkeinek terjedését méri a Facebookon. Az elmúlt négy éves ciklusban a PestiSrácok.hu a nyolcadik helyezést érte el a közéleti portálok sorában

A Pesti TV Facebook-oldalára a kampány utolsó hónapjában 3 millió magyar volt kíváncsi, s a népszerűsége azóta sem csökkent
FRISSÍTÉS: MEGSZŰNIK A PESTI TV
A Pesti TV kiadója, a TV2-csoporthoz tartozó Progress Media Hungary Kft. ma délután arról értesítette a kábelszolgáltatókat, hogy július 11-én megszűnik a Pesti TV adása. A műsorkészítés viszont csak május végéig folytatódik.
FRISSÍTÉS 2: 10 éves a PestiSrácok.hu–Pesti TV búcsúbuli május 21-én a Gesztenyéskertben

Képünkön a Google cenzúrája elleni 2020-as tüntetésünk és koncertünk megszólalói láthatók. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Eredetileg csak a PestiSrácok.hu tízéves születésnapját szerettük volna megünnepelni május 21-én, szombaton a budai Gesztenyéskertben, de az új híreknek megfelelően a Pesti TV búcsúbulija is lesz az esemény. Várjuk nézőinket, olvasóinkat! Tervezett program: délután négytől a nagy pillanatok felidézése, fórum újságíróink, műsorvezetőink és olvasóink, nézőink részvételével, gyűjtés a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kárpátaljai missziója részére, élő Politikai Hobbista, este hét után pedig koncertet ad Török Ádám és a Mini, Kosik Kristóf barátunk részvételével. Várjuk Önöket!
Vezető kép: a PestiSrácok.hu és a Pesti TV szerkesztőségének “Ősződi járata” az őszödi beszéd tavalyi évfordulóján a Kossuth téren. Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
angelblind652
2022-05-27 at 18:16
CSAK NEHOGY AZ TÖRTÉNJEN, AMIT A LIBERÓS NAGY JÓZSE MONDOTT; NEVEZETESEN AZT, HOGY EGY ÉV MÚLVA A BALOLDAL KEZÉBE KERÜL A PESTI TV! EZT AKARJÁTOK TI IRIGY JOBBOS MÉDIAVITÉZEK???
Veres Gréta
2022-05-20 at 12:58
Nem értem, hogy miért kell megszüntetni.! Elég lenne a tartalmát átalakítani. Pl: A történészek meg magyarázhatnák a magyar történelmet Trianontól napjainkig,hogy hogyan tették tönkre az országot a Magyar embereket. Különösen a kommunisták és a szabad demokraták idejében.Öreg vagyok de szeretném tudni és megérteni a konzervatívok szemszögéből is.Kár elkótyavetélni ezt a lehetőséget és a fiatal nemzedéknek is hasznos lenne.Nem kellene ennyire magabiztosnak lenni a polgári kormánynak mert visszaüthet.üdv Meggi
Nick Rivers
2022-05-20 at 11:26
Szarosgyurkabát kéne megfejni. Milyen menő lenne, rávennek a vén gazembert egy Bideni attitűdre ????
Patriota
2022-05-19 at 17:29
Hm…ÉS MINDIG csak a kussolás van. Ez Magyarország !!! Mikor tudhatjuk meg az OKOKAT ? Mi lehet az a nagy titok, amit a NÉP nem tudhat meg?????
Kimenni nem tudok eü okok miatt, de nagyon várom a biliboritást……
navisos
2022-05-15 at 08:13
Miután külföldön élek, nem tudom a Pesti TV-t nézni, de a PestiSrácok-at mindennap olvasom. Rettenetesen sajnálnám, ha megszüntetnék.
Latabár
2022-05-13 at 17:02
Megnyerték a választást,mit várnak?? Három év múlva lesz Budai Tv. Egy évig kő keményen.
Béka
2022-05-12 at 21:35
“Antikom2022-05-09 at 20:12
A gusztustalan, elvtelen celebetető tv2, “győzike”, kis grofo, mága Zoltán, fásy “mulató”, pataky ufo attila persze megkapja a pénzét.”
Lehet átbékemenetelnek a TV2-re?
Veletek
2022-05-12 at 16:22
Miért ? Új tv.csatorna indul más néven ? A munkatársak az új tv-hoz,vagy a Hír TV-hoz kerülnek ?
Zsóka
2022-05-12 at 09:06
Értetlenül állok, nem értem és nagyon sajnalom! Új asszonyka átvette a hatalmat? Ismerős a történet hagy ne soroljam kikre kit építettek rá! És ismét működik!
PlutarkhosCatoMedHabilDebil
2022-05-11 at 15:10
Az ok(ok)ról meg lehet tudni valamit?
kgl3
2022-05-11 at 12:47
KÉRDÉS: A Pesti TV megszűnésének van köze ahhoz, hogy a Pesti Srácok nem került be a KESMA-ba? Jól érzem, hogy valamilyen jobboldali belső érdekkonfliktus az ok, nem pusztán a pénz hiánya?
Nick Rivers
2022-05-11 at 12:02
Elmondhatatlanul csalódott vagyok !
Nick Rivers
2022-05-11 at 11:59
A liberál-fasiszta fősodornak több pénze van?
Igen.
És ez szégyen.
Hajdu Gyula
2022-05-11 at 11:46
A hobbista utolsó két, három adása is elég visszafogott volt már.
Vártuk az azovos bujdosók történetét, erre a témában már nem mondtak szinte semmit.
Andy1977
2022-05-11 at 07:34
Elsősorban azért jött létre hogy a 20+ évesekhez szóljon. Ez allig vagy sehogy nem ment. Ennyi
Vilmos (Győr)
2022-05-10 at 22:59
A történelem általában ismétli önmagát, ha néha más formátumban teszi is!
Sigmund Freud:
„Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy a sok gróf közül a legokosabbikat (Tisza Istvánt) meggyilkolják, a legbutábbikat (Károlyi Mihályt) pedig megteszik miniszterelnöknek.” A story persze más, de a lényeg ugyanaz: ezen a piacon a legjobban teljesítő, sokakat megszólítani képes PestiTv, tehetségesen és végre nézhetően tálalt politikai műsorfolyamai kivégzésre kerülnek, lelkes és szerethető, ráadásul szórakoztató műsor vezetőivel, riportereivel, valóságfeltáró és továbbgondolásra alkalmas adásaival együtt! És miért? A ténylegesen vérszegény és napi maximum 1 hírek (ami folyamatosan ismétlődik) nézésére alkalmas m1, vagy a reklámokba belefulladó (néhány ütős műsort is felvonultató), de teljes szerkezetét tekintve frissítésre váró, unalmas HírTv nem képez ellensúlyt a “balos” média ellen, könnyen lehet egy vizuális Trianon a vége, ha önkéntesen lefejezésre kerül egy elvhű és progresszív szerkesztőség és annak kedvelt “arcai”…A teljesség igénye nélkül, ellenük teljesítettek kiválóan: atv.hu, szabad európa, media1, 24.hu, index.hu, telex, 444.hu, zoom.hu, 168 óra, magyar narancs, népszava, propeller, SzMo.hu, metropol, amerikai népszava, zsúrpubi, rtl klub, hvg, hócipő, alfahír, n1tv, partizán, magyar hang, mérce.hu, átlátszó.hu, euronews, azonnali.hu, blikk.hu, portfolio.hu, napi.hu, direkt36.hu, es.hu, nyugatifeny.hu, nlcafe.hu, kurucinfo, civilhetes, klubrádió.hu, ötpercpihenő, hírklikk, olkt.hu stb
Köszönöm a munkátokat és remélem lesz egy normális és hálás befogadó közeg, akiknek számítanak ezek az értékek!
Éva Mag
2022-05-10 at 21:54
semmi nem változott a kormány médiapolitikájában- kezdettől egy katasztrófa ! téglák ülnek az irányításban és tudatosan verik szét a nemzeti médiákat.??? az u.n. nemzetiek meg kutyafülét se érnek.azokat ki gründolta, kik vezetik? a pénz beszél meg a z urambátyám kapcsolat? nem lesz jó vége !
Nahát
2022-05-10 at 21:05
Négy év múlva is lesz választás, újabb évfolyamok válnak nagykorúvá, és fognak szavazni. Hozzájuk ki fog szólni? Ki fogja őket felvilágosítani a baloldali hazugságokról? Majd a Telex, a 444 és az Index? Átengedjük nekik ezt a feladatot? Mert, hogy egy 16 éves srác nem olvas Magyar Nemzetet, és nem nézi az idősebb (kiváló) újságíró kollégák esti beszélgetéseit, az biztos. A Fidesz most mégis mit művel?
Apokaliptikus Politikai Marketing
2022-05-10 at 20:52
De ha véletlenül mégse szűnik majd meg, akkor tudni fogjuk, hogy ez az egész egy reklámcélú színjáték volt.
Vannak gyanús jelek: pl. én nem tudom elképzelni, hogy Huth Geri leszólná a Fidesz média-szakértelmét ha ez a bezárás valódi lenne…annál én jóval megfontoltabbnak ismertem meg. Egy ekkora országban nem égethet fel az ember minden hidat maga mögött…
Klara
2022-05-10 at 20:32
Újabb nagy hiba! Az Echot már bedarálták, most a Pesti TV került sorra. Szomorú!
Nonvideor
2022-05-10 at 19:57
Érdekes, hogy a Magyar Nemzet, Origo, Demokrata, Gondola, Magyarhírlap is lapít.
A SAJTÓ KLUB????????
2022-05-10 at 19:53
B. Zsolt, Bencsik miért hallgatnak??????????
Nonvideor
2022-05-10 at 19:52
Amúgy bevált módszer ráakasztani a kiszemeltre egy jó nőt az ellenoldalról, s körbefonja, benyálazza, elkeríti…
Lásd, Csoóri, Csurka. Mindkettőről lekapcsolták a valódi barátokat és elvbarátokat. Végtelenül magányosan haltak meg.
Mészárosék elváltak. Lőrinc a libbal bulvárból a pszichológós doktornénit kapta ajándékba.
Az exneje pedig a másik libbal bulvár szélhámos pszichológóst, valahonnan Indiából.
Elkerülte valami a figyelmemet, Ildikó?
bl
2022-05-10 at 19:32
A pesti tévét nem szabad megszüntetni. Én se nézem csak átlapozok rajta, de ettől függetlenül maga a létezése is nagyon nagy érték. Gyűjteni kell a konzervatív gondolkodókat, minél több akolba , minél több megszólalási lehetőséggel, a fasiszta liberalizmusnak csak így lehet ellenpontot adni. Kell a pesti-tv! Kell, kell, kell! KELL!!!
Tititateo
2022-05-10 at 19:20
Nagyon kedvelem mindkét médiát, fiatalos, nemzeti.
Borzasztóan sajnálom, hogy megszünnek.
Ennyire nem lenne lehetöség a müködtetésükre???
Sienkiewicz
2022-05-10 at 19:10
Ezt nem hiszem el. Ez igaszságtalanság! Akkor mit lehet majd ezután nézni, olvasni? Az atv-t, RTL csatornát? Vagy 444, Napi.hu, HVG, 24.hu, 168.hu, Szeretlek Mo., Propeller… föl sem lehet sorolni, annyian vannak.
egy jobbos
2022-05-10 at 19:02
– komolyabb ráncfelvarrás után lett volna érdemes folytatni, például nem sokan kapcsolnak át 1000+1-edik politikusinterjú kedvéért
– ahogy Jeszi, de talán még Toro is kifejtette, semmit sem érnénk el egy jobbos Facebookkal… az emberek NEM a politikai kedvéért használják ezekez a platformokat. ugyanez igaz bármilyen médiumra, így a tv-re is
– YouTube-on mindezt sokkal hatékonyabban lehetne folytatni
– a Hírtv semmire sem jó ebben a formájában, 10-12 évvel ezelőtt is a mainál frissebb tartalmakat állítottak elő (Célpont stb.)
– talán így a Polbeatnek (és még egy-két remélhetőleg YT-ra – vissza – költöző műsornak) lesz esélye visszaszerezni régi fényét és régi nézőit…
Belepisilt a Lőrinc a dinnyébe?….
2022-05-10 at 18:50
A szőke, lárvafejű doktornéni a liberálbulvárból jön.
Hogy Mészáros akar Orbán-kormanyt buktatni, ez is ollyan, mint az atombomba.