Pesti Srácok

Százakat tartóztattak le Brazíliában a vasárnapi erőszakos tüntetések után

Százakat tartóztattak le Brazíliában a vasárnapi erőszakos tüntetések után

A letartóztatások mellett, felfüggesztették hivatalából 90 napra a fővárosi térség, Brasília kormányzóját, valamint elrendelték a közösségi média tüntetéseket támogató tartalmainak törlését, miután vasárnap Jair Bolsonaro korábbi elnök híveinek százai dúlták fel a kongresszus, az elnöki hivatal és a legfelsőbb bíróság épületét.

A brazil hatóságok elkezdték a nyomozást a demokrácia négy évtizeddel ezelőtti helyreállítása óta történt legsúlyosabb államellenes támadás ügyében. Vasárnap késő este Luiz Inácio Lula da Silva elnök visszatért a fővárosba és megígérte, hogy bíróság elé állíttatja a zavargások vezetőit. Tüntetők ezrei törtek be vasárnap a kongresszus, a legfelsőbb bíróság és az elnöki palota épületébe, ablakokat törtek be, bútorokat rongáltak meg, ellopták az ország 1988-as alkotmányának eredeti példányát. Fegyvereket is szerezek az elnöki biztonsági hivatalból.

A január 1-jén hivatalba lépett baloldali Lula szerint Bolsonaro korábbi elnök híve, a főváros kormányzója, Ibaneis Rocha rendőrsége nem állította meg a támadók előrenyomulását. Rocha videóüzenetben kért bocsánatot Lulától, a középületek megrongálásáért felelős tüntetőket "valódi vandáloknak" és "igazi terroristáknak" nevezte. Lula elrendelte a szövetségi közbiztonsági erők brasíliai bevetését, és példás büntetést ígért a "fasiszta" támadás vezetőinek. A tüntetés célja szerinte katonai puccs előkészítése volt, amely visszahelyezhetné a korábbi elnököt a hatalomba.

PestiSracok facebook image

Az akkor még Sao Paolo államban tartózkodó Lula újságíróknak azt mondta, "meg fogják találni és megbüntetik a tetteseket". Az elnök szerint Bolsonaro a felelős, mert választási csalásról szóló alaptalan vádjaival fellázította támogatóit. A volt elnök 48 órával hivatali ideje lejárta előtt Floridába repült, onnan utasította vissza a vádakat. A Twitteren azt írta, a békés tiltakozások demokratikusak voltak, de a kormányzati épületek lerohanása "átlépte a határt".

A rendőrség vasárnap három óra alatt visszafoglalta az épületeket, könnygázzal feloszlatta a tömeget. Falvio Dino igazságügyi miniszter szerint 200, Rocha kormányzó szerint 400 embert tartóztattak le. Dino elmondta, a nyomozással azt akarják feltárni, ki finanszírozta a több száz buszt, melyekkel Bolsonaro híveit a fővárosba szállították. Azt is vizsgálják, miért nem készült fel biztonsági intézkedésekkel a kormányzó a közösségi médiában napok óta tervezett demonstrációkra.

A szervezkedő csoportok tagjai a dél-amerikai ország több városában gyülekezőhelyeket jelöltek ki, ahonnan bérelt buszokkal készültek a fővárosba menni azzal a szándékkal, hogy elfoglalják a középületeket. A rohamrendőrség csak órákkal a tüntetések kezdete után ért a helyszínre.

A középületekben pusztítás reakciók lavináját indította el. Emmanuel Macron francia elnök biztosította Lulát, hogy számíthat Franciaország támogatására. Joe Biden amerikai elnök felháborítónak nevezte a tüntetők által elkövetett erőszakot. Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök pedig elítélte a brazil konzervatívok "puccskísérletét".

(MTI / Kiemelt kép: Twitter)

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.