A két rendőrt egy migráns ölte meg október elején, az Antifa pedig a börtöne előtt rendezett neki ünnepséget. Október negyedikén egy Dominikáról származó bevándorló, Alejandro Augusto Stephan Maran brutálisan meggyilkolt két rendőrt, Pierluigi Rottát és Mateo Demenegot. A migráns ellopta egyikük fegyverét, majd azzal lőtte őket agyon. Az Il Giornale lap tudósítása szerint múlt hétvégén egy szélsőbaloldali Antifa-csoport szervezett tüntetést a börtöne előtt, ahogy nyilvánosan megünnepelték a két rendőr halálát – számol be a 888.hu.
A lap videójában hallható, ahogy egy nő kihangosítva beszél az esetről, a meggyilkolt rendőröket következetesen „zsoldosoknak” bélyegezve.
Az övék tudatos döntés volt. Néhányan a fizetés miatt teszik, néhányan azért, mert embereknek akarnak segíteni, néhányan csak minimális erőt szeretnének maguknak. Ők úgy mentek el, hogy azt csinálták, amit csinálni akartak: ez nem más, mint a szabadság megsértésének a szolgálata
– mondta.
Városszerte a kocsmákban tósztot mondtak a két zsoldos haláláért. A város egy része nem sírt, mert tudják, hogy az egyenruhás emberek mit csinálnak azokkal, akik minden nap lázadnak
– tette hozzá.
A szélsőbaloldali radikalizációja egyre nagyobb probléma Olaszországban. Az elmúlt években az Antifa több olyan terroristagyanús tevékenységet is szervezett vagy tervezett, mint például Salvini pártjának, a Liga egyik irodájának felrobbantása, vagy vasúti vezetékek megrongálása.
Forrás: 888.hu
Facebook hozzászólás
Károly
2019-11-25 at 09:33
A rendőrök 90 %-a ???????!!!!!!
Lali72
2019-11-24 at 20:46
Na ezeket verném,ütném vágnám,amig mozognak.Oda kellett volna a Gergényi meg a szemkilövető brigádja,nem Pestre!
Ez teljesen megdöbbentő,hogy ide jutott Európa!Ha ez ilyen ütemben fog haladni,és ezek a liberális köcsögök nem lesznek sürgőssen megállitva,akkor hamarosan Európába fellobbanak a tüzek.Miért nem lehet az ilyen hitványakat bepakolni konténerbe,a migri haverokkal eggyütt és deportálni a pics..ba oda ahonnan ezek a tetvek jöttek,na és akkor ott lehetne emberkedni,genderkedni,Pride-olni stb…. .
Szomorú nagyon,hogy mennyire “betegegek” lettek az európai népek,és ez lesz a vesztük!
bl
2019-11-24 at 19:44
Közben a bolognai püspök egy könyvet jelentet meg Salvini elleneset. Arról értekezik hogyha ugyanabból a könyvből fognak tanulni a migráns és az olasz gyerekek akko ugyanazt fogják gondolni. Hehehe…
bl
2019-11-24 at 19:33
Az olaszoknál van olyan egyelőre marginális párt ami azt tűzte a zászlajára, hogy a rendőrök nem alkalmazzanak erőszakot. Elmebaj.
Nahát
2019-11-24 at 18:52
Tisztelt magyar rendőrök! Mielőtt ismét a baloldalra szavaznátok, gondoljatok erre az esetre! Fel kell figyelni az ilyen eseményekre, mert ezek nem maradnak egyediek, hanem egy folyamat részei.
GergVader
2019-11-24 at 20:40
A rendőrök 90%-a baloldali mocsok! Miért? Mert 2010-ben nem lettek szétkergetve.
Logikus
2019-11-24 at 18:51
hát, erre nem találok szavakat…
Gullwing
2019-11-24 at 18:16
A liberálnácik nálunk is megünnepelnék.
Feher Zsolt
2019-11-24 at 18:14
Aktuälis a Gerilla cimü könyv!!!Ha szertverik a rendvedelmi erök moräljät bärmit meg lehet majd tenni.De az ösbarmok arra nem gondolnak akkor eljön az anarchia napja amibe ök beledöglenek es a tärsadalom is.Csak egy sima terrorista alakulat az antifa kamu.A nevük vörös hadsereg frakcio Raf a baader-meinhof csoport ujra megszervezett alakulata-Celjuk az antikapitalizmus neomarxistäk.Nincs morälis gätläsuk most a globälis elit kepzi ki öket es azok is tämogatjäk.A fiatalokat hasznäljäk ki az idealizmusukat.A zsidokat utäljäk de elöszertettel rasszistäznak bärkit bärmikor.Nemsokära valoszinü gyilkolni is fognak de Soroseknak igen jol jönnek.Figyeljük meg ha lesz bärmilyen cselekedetük rögtön sztärügyvedek fogjäk vedeni öket barmilyen perben.Ha nem fogunk idöben eszmelni nälunk is megjelennek.Vannak idösebb tagjaik is ök akik idealizäljäk es fanatizäljäk öket a legtöbben drogoznak es igy lehet öket bärmire rävenni.De gondolom nyugaton örülnek ezeknek a liberlbolsi kormänyok.Ezzel sok embert megfelemlithetnek az ugatok a kutyäkkal effektus.Az olaszoknak anyi!!!!
Vajda Miklós
2019-11-24 at 18:08
Az antifa már nálunk is itt van. https://hu-hu.facebook.com/antifainfo.budapesthun/
Ezeknek a célja az állam teljes lebontása, és anarchia kierőszakolása.
Következmények: Nem lesz közellátás, élelmiszer ellátás fűtés közszolgáltatások, tömegközlekedés, üzemanyag ellátás, egészségügyi ellátás, leáll az oktatás, szb.
Ajánlott olvasmány: Laurent Obertone: Gerilla.
Jó reggelt kívánok!
Rizikó
2019-11-25 at 00:19
Sajnos a komcsi libsi hangos tanárok cinkos antifák.Már készülődnek mert Soros kiadta az ukázt! Csak az Ő Karácsonyuk mararadhat.Az a szémét hazaarulo Eu Polgár Antifa szavazok által választott ! A keresztény Karácsonyt szét kell dúlni adta perancsba a nyilt SÁTÁN.
Tehát jón újra a tavalyi tavalyeløtti oktogon előtt vizelő Parlament előtt gyujtogató libsi horda !
Kbandi1
2019-11-25 at 11:09
Nem akarok ötletet adni, de ilyen vizelős figurával könnyen, szinte láthatatlanul fel lehet venni a harcot, pl. egy intenzívre hangolt zsebpuli elektromos impulzusa hatékonyan lelohasztaná a kretén antifácán ingereit, mert a vizeletben lévő só jól vezeti az elektromos áramot.
Aztán ha megkapta az impulzust, utána haladóan óbégathat, azaz futásnak eredhet 🙁 🙂
Esvány
2019-11-24 at 17:56
Aki olvasta Laurent Obertone Gerilla, Franciaország végnapjai című könyvét annak ismerős a dolog. Igaza van Földi Lászlónak, mikor ezt a könyvet kötelező olvasmányként ajánlja 500 millió európai polgárnak.