A magyar és a lengyel történelem számára is jelentős útvonalon, magyar pálosok által alapított czestochowai Mária-kegyhely felkeresésére indult a Fekete Madonna zarándokvonat. A zarándokvonatot megáldó Székely János római katolikus püspök szerint rengeteg áldás fakadt a történelem során a két nemzetet összekötő útból.
Ezen az úton jött haza Szent László király, akinek édesanyja lengyel volt, ezen az úton ment ki Szent Kinga és Szent Hedvig, akik a “lengyel történelem csillagai”, ezen az úton jártak azok a magyar pálosok is, akik 1382-ben megalapították a czestochowai Mária-kegyhelyet –mondta Székely János püspök a zarándokok búcsúztatóján. Hozzátette, ezen az úton mentek ki 1920 augusztusában azok a magyar katonák is, akik a visztulai csatában segítettek a lengyeleknek megvédeni függetlenségüket a Szovjetunióval szemben.
„Az idei, ötödik czestohowai zarándoklat különlegessége, hogy a zarándokokhoz csatlakoztak gyermekvédelemben gondozottak, fogyatékossággal élők és katonák is” – emelte ki Soltész Miklós államtitkár.
A zarándokok két teljes napot töltenek majd Czestochowában, ahol szerda délben Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek mutat be szentmisét. Csütörtökön Krakkóba utaznak, ahol az újonnan épült Szent II. János Pál-bazilikában szentmise keretében a nemzeti egyházak képviselői ünnepélyesen megajándékozzák egymást a Győrből hozott Szent László-ereklyével és a lengyel Szent Hedvig-ereklyével.
Forrás: MTI
Fotó: Kovács Tamás/MTI
Kaktusz
2015-06-25 at 11:19
Tobi igazad van a kommented második felében. az elsőhöz meg azt fűzném, hozzá, hogy vagy ragaszkodjunk kizárólag a bibliai dolgokhoz(ezt csak a vita kedvéért mondom) mivel Mária sehol sincs szent ként közölve, illetve csak a 4. századtól kezdve terjedt el a tisztelete, addig nem is gondoltak arra, az emberek, hogy Jézuson kívűl máshoz is imádkozzanak, mert az a legnagyobb blaszfémia lett volna). Meglátásom szerint a mostani nemzedékek inkább példaképeket kéne keressenek, mint amilyen volt, Teréz anya, vagy Albert Schweitzer stb. Hiszen, ezek példájából tanulva lehet emberséget és jó erkölcsöt tanulni. Zarándokhelyet illetően, személy szerint csak a Szent földet ismerem el, maximum Rómát, de mást nem tudok elfogadni…