Pesti Srácok

Szép lassan magára marad Baranyi Krisztina, már a DK-nak is elege van belőle

Szép lassan magára marad Baranyi Krisztina, már a DK-nak is elege van belőle

Egy mondattal tudatta Gyurcsány pártja, hogyan is állnak korábbi támogatottjukkal, a Ferencvárost vezető Baranyi Krisztinával. "Biztosak vagyunk abban, hogy a IX. kerületben élőket is jobban érdeklik a megélhetési gondok, mint a polgármester asszony véleménye a DK-ról" – írták közleményükben arra reagálva, hogy Baranyi a DK-t okolta a Fudan Egyetem miatti népszavazás elmaradásáért. A Magyar Nemzet arról ír, hogy már a DK-nak is elege van a polgármesterből, aki mögül szép lassan minden egykori szövetségese kihátrál. A lap emlékeztet, hogy a kerület médiacége ügyében sem állnak ki Baranyi Krisztina mellett.

Szorítja az idő Baranyi Krisztinát: augusztus végéig döntenie kell a ferencvárosi vezetésnek arról, hogy mi lesz a kerületi médiacég sorsa. Az erről szóló testületi ülés tegnap lett volna, de a baloldali pártok által korábban támogatott polgármester a sajtóhírek szerint nem tudott maga mellé állítani tíz képviselőt, így most sem rendeződtek a kerületi médiaháborús viszonyok – írja a Magyar Nemzet.

Az ügy előzménye, hogy az önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő Ferencvárosi Média Kft. ügyvezető igazgatója, Hagymási Zoltán elbocsátotta a 9 Magazin főszerkesztőjét, Vágvölgyi B. Andrást szerződésszegés miatt. Mint ismert, Vágvölgyi Baranyi embere volt, aki ki is akadt a menesztés miatt. A helyi baloldali képviselők aztán elérték, hogy Hagymásit leváltsák; helyére Gyurcsány kedvenc volt tévésének, a ma már parlamenti képviselőként parádézó Kálmán Olgának a férjét ültették. Ezen rágott be igazán Baranyi. Átmeneti megoldásként Bencsik Márta, a felügyelőbizottság elnöke lenne a vezetője a ferencvárosi médiacégnek. A polgármester pedig kikötötte: ebbe csak akkor hajlandó ebbe belemenni, ha az ideiglenes vezető vállalja, hogy Vágvölgyi B. Andrást 2024 ­végéig foglalkoztatja.

Vágvölgyi közben többmilliós sérelemdíj és elmaradt bérek miatt is perli az önkormányzatot. A hónapok óta törvénytelenül működő cég ellen cégbírósági végzés is érkezett, így sürgeti az idő Baranyi Krisztinát, hogy helyreállítsa a magazin működését – jegyzi meg a Magyar Nemzet, hozzátéve: egyre sűrűsödik a levegő Baranyi Krisztina körül.

PestiSracok facebook image

A minap a IX. kerület polgármestere kijelentette: a DK miatt nem lesz budapesti népszavazás a Fudanról. Baranyi Krisztina hangsúlyozta: akik korábban politikai kampánytémaként használták a Fudan ügyét, a választások után is bele kellene, hogy álljanak. Baranyi jól tudja, hogy a Demokratikus Koalíció nélkül nem menne át a képviselő-testületen a népszavazási kezdeményezés. Ezért inkább már előre hárít. A DK Baranyi kritikáira közleményben reagált: azt írták, a IX. kerületben élőket is jobban érdeklik a megélhetési gondok, mint a polgármester asszony véleménye a DK-ról, továbbá a Fudan Egyetem ügye különben is csak arra jó, hogy feszültséget szítson az ellenzéken belül.

– fogalmaz a párt közleménye.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.

A kisfiúval fajtalankodó, gátlástalan ügynök-kritikus utolsó áldozata: a Molnár Gál Pétert választó Ronyecz Mária tragikus élete

Magyar ugar 2021 február 27.
Molnár Gál Péter Coming out című kötete óriási visszhangot váltott ki. Ezt a kötetet Molnár Gál, a rettegett tollú színikritikus akkor írta, amikor nyilvánosságra került, hogy „Luzsnyánszky Róbert” néven hírhedtté vált besúgó volt. Nem csupán homoszexualitása miatt zsarolta őt az állambiztonság, hanem azért, mert egy kisfiúval fajtalankodott. Így szervezték be. MGP-nek szüksége volt egy látszatházasságra, erre a szerepre a tehetséges színésznőt, Ronyecz Máriát választotta. Utóbbi hamar elégett, ivott, cigarettázott és boldogtalan volt, majd alig 55 évesen meghalt. Ő volt az ügynök legnagyobb áldozata?