A gyűlölködés a politikai önkifejezés eszköze – Politikai Pankráció
Komoly probléma, hogy elmeháborodottak és rendkívül primitív emberek gyűlölködnek a közösségi médiumokban, de még nagyobb baj lenne, ha ezt korlátoznák. Gumijogszabályokat inkább ne gyártsunk – ebben mély egyetértés alakult ki Apáti Bence és Balogh Gábor között. Az uszítás persze más tényállás, ahogy a valóság meghamisítása is, amit hetek óta folytat a haladó sajtó, amikor Robert Fico merénylőjét szélsőjobboldalinak és oroszbarátnak ábrázolja, miközben azokat próbálja hitelteleníteni, akik igazat írnak. Még nagyobb baj, hogy a folyamatos közéleti durvaságok, felelőtlen hergelések és a mainstreammel való teljes azonosulás elvárása termékeny talajra hullik az őrültek fejében, ebből meg könnyedén születik politikai terrorizmus. Hogy erre mi a megfejtés, az kiderül a beszélgetésből. Ki lehet-e egyenlíteni a történelmet és a világirodalmat?
Fontos kérdést vetett fel a kortárs amerikai hülyeségek első számú importőre, a Telex Nádas Péter elmaradt kitüntetése kapcsán. A szépirodalom valóban sokáig, évezredeken keresztül a privilegizált fehér férfiak sportja volt, és ha ezt nemrég, már több hónapja problémaként azonosítottuk, akkor bizony van helye a kvótának meg a kommunizmusnak is! Csak azt már tényleg ne fehér férfiak csinálják! Nádas Péter túl fehér és túl férfi, ezért nem kap díjat – Hardcore Hobbista
Nádas Péter túl fehér, és sima zsidóként túl kisebbségietlen a legberlinibb német irodalmi díjhoz, így hiába orbánozta végig az elmúlt 30 évet. Közben Romániában sztrájkolni készülnek a bölcsészek, ami óriási csapással fenyegeti keleti szomszédunkat. A második félidőben Tarik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója volt a vendégünk, akivel a közelmúltbeli iráni eseményekről beszélgettünk.
A jóemberkedés mint üzleti modell
Nem reflexből elhajítandó ötlet úgy applikálni a mába Shakespeare halhatatlan művét, a Rómeó és Júliát, hogy a két család közötti antagonisztikus ellentétet és ellenségeskedést a két főszereplő bőrszínével ábrázolják. Oké, kicsit bugyuta, egy kissé megalázóan didaktikus, de mivel a londoni West End közönsége alapvetően gazdag butákból áll, így nekik ugyanúgy jó lesz, mint Pistának. Csak még ez sem merült fel az alkotókban, csupán egy mesterséges antirasszista proklamációt árulnak pénzért. Hihetetlen elméletek terjednek Fico merényletével kapcsolatban – Hardcore Hobbista
A Robert Fico ellen elkövetett sajnálatos merénylettel kapcsolatban felmerült elméletek mellett azért szóba került az a bizonyos toxikus közvélemény és a kommentelők hisztérikus része is. A Mi Hazánk kevésbé előtérbe tolt tüntetését is kielemeztük, hogy vajon miért sikkasztották el a beszámolókat róla. A második részben Hegedűs Tamás Kaukázus-szakértővel a Georgiává változott Grúzia volt a téma. Mit érdemes aktuálisan duplagondolni az orosz-ukrán háborúról?
Ha liberális társaságban jól értesültnek és ideológiailag is felkészültnek szeretnénk mutatkozni, érdemes a Pressmanfon Központ infuenszereitől és a független-objektív sajtóból tájékozódni. Segítségükkel megértjük a világ rejtett összefüggéseit, nem kételkedünk többet, mert az csak defetizmushoz és elhajláshoz vezet. Kifütyült izraeli versenyző, éljenzett ír sátánista az eurovíziós rémcirkuszon – Hardcore Hobbista
San Franciscóban ismét izgalmas muciológiai kísérletbe kezdtek, ami a tűcsereprogrammal szemben végre a kispadunk figyelmét is felkeltette. Ingyen piát osztanak őslakos és/vagy színesbőrű alkoholistáknak. A teljes programban 20 darab szerencsés alkoholbeteg vehet részt, és évente ez mindössze 5 millió dollárba került a friszkói adófizetőknek, ami forintban és árfolyamtól függően nem éri el a kétmilliárd forintot sem. A hülyének is megéri, Kaliforniában pedig tobzódnak a hülyék, így ezt is lenyelték a választók. Szóba került még a hétvégi Eurovíziós Dalfesztivál, és az azt kísérő botrányok, ami idén a sátánizmus és az antiszemitizmus körül forgott a szokásos hadigenderészet mellett. A második félidőben Magyar Ágnes Zsófia volt a vendégünk, akivel a közelgő EP-választásról és a brüsszeli mindennapokról beszélgettünk.
Mit jelent Trump atombombás kiszólása? – Hardcore Hobbista
Újabb kritikus Boeing-bedolgozó halt váratlan halált, így lassan elmondható, hogy veszélyesebb náluk dolgozni, mint repülni velük. Szóba kerül még Trump kiforgatott mondata, amibe a független és objektív sajtó azt magyarázta bele, hogy le akarja dobni az atombombát valahova. Tényellenőriztünk, és arra jutottunk, hogy a FOS hazudott. Végül körbejártuk Russell Brand kiátkozását a liberális internacionáléból. A második részben érkezik visszatérő vendégként az erdélyi influenszerek gyöngye, Lizzike. A messiás ezúttal egy vasúti kocsit változtatott elnöki különgéppé – Politikai Pankráció
Apáti Bencével együtt egyszerűen képtelenek vagyunk betelni Magyar Péterrel, és nem azért, mert a Tóni jól fizet. A fickó teljesen megzakkant, titkosszolgák ezreit látja ott, ahol más mezőt, hétköznapi tárgyakat internetblokkolóként azonosít, az emberei meg közben a forradalom nevében egy egész vasúti kocsit lefoglalnak és a büfébe igyekvő polgárokat igazoltatják, beszámoltatják céljaikról. Ja, és közben Rost Andreát énekelni tanítja, hiszen a messiás mindenben is ügyesebb, mint mindenki más. Hiszen a karizmája ebből táplálkozik, hogy ő különleges, és erről mind a hívei, mind ő maga meg van győződve. A nép egyszerű gyermeke elnöki járattá alakította a MÁV Fecskéjét – Hardcore Hobbista
Sadiq Khan, a nemzetközi Karácsony Gergely (bár Karácsony Gergely is nemzetközi) ismét polgármester lett Londonban. Igen érdekes korábbi nézeteinek és döntéseinek némileg ellentmondó kampányüzenetei közt szemezgettünk. Magyar Péter eközben lement vidékre, és vagy ő hazudott, vagy a 444, vagy mindketten. Ez az a sztori, amikor állítólag Magyar Péter emberei önkényesen lefoglaltak egy vasúti kocsit, a büfékocsiba tartó embereket pedig igazoltatták. A második részben István Dániel Amerikában élő youtuber volt, akivel az amerikai belpolitika mindennapjairól beszélgettünk. „A hibák el lettek követődve” – Németes, felelősséget mázoló, szenvedő szerkezetben néz szembe a CDU azzal, hogy balra tolták magukat
A hírek szerint a CDU új programja konzervatívabb lesz, mint a merkeli centrista irányvonal, különösen a bevándorlás és az energiapolitika ügyében – számol be a nagyszerű fejleményekről a Mandiner. „Hibák lettek elkövetve” – jelentette ki most Carsten Linnemann, a párt főtitkára, aki azt is észrevette, hogy már nem érnek el annyi embert, mint ahányan Merkel idején a CDU-ra szavaztak. Nos, akkor itt a pillanat, hogy a felkapott fejünket erősen elkezdjük csóválni! Mert bizony itt a hibákból éppen egy még nagyobbat készülnek építeni elkövetni suttyomban. Teleshopperekkel buktat Pressman
A '90-es években egyik nagykövetnek sem jutott volna eszébe Berlinben, hogy Horst Fuchs segítségével buktassák meg a német kormányt. Nemcsak azért, mert akkor még tiszteletben tartották a diplomaták tevékenységét szabályozó bécsi egyezményt (ó, az a régi világrend, bárcsak megőriznénk), hanem azért is, mert akkoriban annyi ésszel, amennyivel a mi szoknyabolond David Pressmanunk van felszerelve, szóba sem jöhetett külügyi szolgálat. Amit tudnod kell Dancsó Péter atombombájáról – Hardcore Hobbista
David Pressman ezúttal a magyar nyelvű Youtube-influenszerek maga köré édesgetésével próbál elviselhetetlen nyomást helyezni az Orbán-kormányra, Dancsó Péter viszont finoman jelezte neki, hogy nem minden magyar nyelvű influenszer üzemel a kezéből felfalt lazaccal. Szóba kerül még a Momentum, akik most igazán aggódhatnak príma kis brüsszeli helyeikért, a második félidőben pedig vendégünk Rákász Gergely orgonaművész, aki még Kurtzcal is nagyon hamar megtalálja a közös zenei hangot. Ezt vajon ki fizeti? – Hardcore Hobbista
Az első félidőt teljes egészében annak a témának szenteltük, hogyan ismétli meg ma Amerika a kínai kulturális forradalmat, némi '30-as évek Németországával színezve. Most éppen az Egyesült Államok egyetemi diákságának egy szűk, de hangos és kártékony rétege őrült meg teljesen. A második félidőben Béky Zoltán jogász abban próbált segítségünkre lenni, hogy jogilag mit lehet tenni a hasonlóan megőrült közösségi médiaplatformok túlkapásai ellen Magyarországon és Magyarországról. A lengyel külügyminiszter véletlenül bedöntötte a teljes nyugati narratívát – Hardcore Hobbista
Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter hirtelen újraírta a teljes nyugati narratívát arról, hogy Putyin vajon megáll-e Ukrajnában, ha ott sikerül győznie. Eddig azt a mantrát kántálták az amerikai külügyi adminisztráció európai hivatalokban dolgozó ügynökei, hogy az oroszok Ukrajna után lendületből nekivágnak a Varsó-Berlin-Párizs útvonalnak, hogy végül Portugália külsőn fejezzék be hódító hadjáratukat. Sikorski véletlenül megint őszinte volt, megismételte azt amit az Északi Áramlat felrobbantása után művelt, és őszintén kimondta, hogy az Orosz Föderáció sokkal gyengébb, mint a NATO, egy konvencionális háborúban könnyedén legyőznénk a medvét. De ha már az amerikai adminisztráció rohamairól beszélgettünk, előkerült Janet Yellen is, aki szépen kérte Kínát, hogy ne legyen már kapitalistább náluk. A második blokkban már jóval könnyedebb témaként a 70 éves Rock 'n Roll került szóba két vendégünkkel, és az amerikai nagykövetséggel. Kedves amerikai embertársam, köszönjük, hogy részben hajlandó vagy finanszírozni a saját proxyháborúdat Ukrajnában!
Nem vagyunk telhetetlenek, az is nagyon tetszett, hogy a mi pénzünkön szállítasz fegyvert Ukrajnába, de talán most mégis egy picit jobb nekünk. Rendkívül vonzó ajánlatodat persze elfogadtuk már korábban, szívesen tönkretesszük a gazdaságunkat és feladjuk minden önállóságunkat a kedvedért, hogy te megőrizhesd azt a régi világrendet, amiben te vagy a numero egyes, de tényleg örülünk, hogy némi pénzt te is áldozol erre a számunkra mindennél sürgetőbb és előbbre valóbb ügyre! „Aki szerint Karácsony Gergely alkalmatlan, az tulajdonképpen optimista” – Politikai Pankráció Apáti Bencével és Balogh Gáborral
Civilizációs normasértés, ha valaki a BKK-ra nem mint a hajléktalanellátó rendszer egyik részeként tekint, és a villamosokat és buszokat nem tömegszállásnak használja? Apáti Bencével, a Megafon üstökösével és Balogh Gábor újságíróval a Karácsony Gergely és Vitézy Dávid között kialakult beeffel indítottunk, és végül eljutottunk oda, hogy tényleg egy izgalmas választás vár ránk Budapesten, hiszen mind Szentkirályi Alexandra, mind Vitézy Dávid egy jó jelölt, ráadásul mind a ketten olyan területen villantanak komoly szakértelmet, amire nem számítottunk. Magyar Péter, a politika Alekosza – Hardcore Hobbista
Magyar Péter és az egója szinte teljes mértékben elvitte az első félidőt, pedig csak egy percre akartunk kitérni arra, hogyan látta meg a magára hagyott vidéket egy airsoftpályában. De azért maradt idő Ukrajnára és a frissen megszavazott támogatásra is. A második félidőben Csizmadia Norbert geográfus volt a vendégünk, aki beavatott bennünket a térképek világába.