Pesti Srácok

Zelenszkij egy normális világban az olajjal együtt magát is elzárta volna az EU-tól – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 július 26.
Tóth Máté energiajogásszal a kanapénkon próbáltuk megfejteni Ukrajna legújabb szemét húzását hazánkkal és Szlovákiával szemben. És mellette azt is megjósoltuk, ami azóta bizonyságot is nyert: az EU természetesen az írott jogot, a szerződéseket és a szabályokat semmibe véve Ukrajna pártjára áll a vitában. Ezen felbuzdulva hanyatláselméleti megfejtéseket is tettünk: a szerződésekhez való általános hozzáállás egyre hitványabb a nyugati világban, de a normalitás-megmaradás törvénye miatt a kelet előz. És ezen a nemzetközi muciológusokból álló hálózat bevetése sem javít, sőt, inkább ront.

Magyar Péter rendszerváltó koviubit árul, Joe Biden pedig megbukott – Hardcore Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 július 25.
Magyar Péternek a nadrágon keresztül is látszott, ami Putyinnak szanaszét gurult. Ez a bulvárízű hírcsokor előzte be Biden leváltódását, amit állítólag volt elnökök és hollywoodi zenebohócok forszíroztak. Szóba került még Tóta W. Árpád, és az, hogy a 82 millió németből vajon hány százan transzneműek, amiért kínzó társadalmi kényszer számukra vécéket és bármiket építeni.

Kedves politikus embertársam! Pusztán azzal, hogy szellemi fogyatékosnak tetteted magad, még semmit nem úszol meg!

Ambrózy Áron Vezércikk 2024 július 21.
Mert a valóság olyan kérlelhetetlenül jön, mint a Végtelen történetben a Semmi, ami mindent beterít és felfal. Nincs senki, de még egy kiválasztott hős sincs, aki megmentene tőle. Csak vagytok ti egymásnak, meg a kutyafülű sárkánynak kinéző propagandasajtó, akinek a hátán menekülni próbáltok. De hiába, a valóság csak jön és jön.

Minden, amit a Trump elleni merényletről tudni kell | Keménymag Hobbista

Ambrózy Áron Ps TV 2024 július 19.
Félig-meddig felültünk a nosztalgiavonatra, nemcsak azért, mert Ronald Reagan óta nem követtek el amerikai elnök vagy elnökjelölt ellen merénylet, hanem azért is, mert visszahoztuk a Keménymagból Velkovics Vilmost. És vele az egész adásunkat a hétvége legfontosabb eseményének, a Trump elleni merényletnek szenteltük, a legaktuálisabb narratíváktól a történelmi analógiákig.

Ember ennyire még nem lőtt mellé – Hobbista Keménymag

Ambrózy Áron Hardcore Hobbista 2024 július 13.
Orbán már megint nem a liberálisok szabályai szerint játszott, amit egyes liberálisok nem értettek, míg más liberálisok igen, és az ezekből születő konfliktusaikat mindig nagy örömmel nézzük. 0rbán a világhatalmak közti utazgatás mellett a hétvégén még EP-frakciót is alapított, ami hét közben Puzsér szerint még lehetetlenség volt. Ilyen az, amikor valaki nemcsak buta, de még szerencséje sincs. Ádám a legvégére még hozott egy kis Magyar Pétert is, hogy ez az adás se múljon el a politikai MLM hercege nélkül.

Robothangon értékelt évet és tarhált Magyar Péter a kiválasztott és a sorsoláson nyertes hívek előtt

Ambrózy Áron Magyar ugar 2024 július 6.
Értékeljük és lezárjuk ezt a meseszerű pár hónapot, hivatalosan is átlépünk az új fázisba, elindul a felkészülés a következő országgyűlési választásra – harangozta be a Tisza Párt kampánynyitó eseményét Magyar Péter, aki a hallgatóságnak elárulta, hogy lehet jelentkezi szakértőnek is, hogy a végén legyen programja a jogilag pártként futó karizmatikus kisegyháznak. Meglepő fordulatként digitális gyóntatószéket is létrehozott a mester a bűnösöknek, akik meg akarnak térni hozzá. A rendkívül hosszú, több mint egy órás szószaporítása azonban legfőképpen a pénzre koncentrált, a megváltástól kezdve a rendszerváltásig, pláne Orbán legyőzéséhez pénzre van szüksége.

Csillagok Háborújából érzelmes geopolitikát, a geopolitikából Csillagok Háborúját gyártott a fejlett nyugat

Ambrózy Áron Vezércikk 2024 július 6.
A Csillagok Háborújában a legújabb trendeknek megfelelően az összes karakter morálisan szürke. Nincsenek klasszikus mesekarakterek, sem legkisebb királyfi, sem gonosz mostoha, sőt, a sithek motivációit is meg kell értenünk. Oroszország és Kína viszont pőrén és éjfeketén gonosz, mester és tanítványaként akarják uralni az erő sötét oldalát, hogy elpusztítsák a jót az univerzumban. Sem árnyalatok, sem (meg)érthető szándékok és respektálható érdekek nincsenek. És közben nem az a kérdés, hogy miért akar egy wookie, egy 220 centis wookie az Endoron, 50 centis ewokok között élni, hanem hogy mit keresnek a zsidók a Közel-Keleten.

Vadulnak a magyarpéteristák, most haladó újságírót akarnak ölni, amiért kérdezni merészelt a messiástól

Ambrózy Áron Magyar ugar 2024 július 3.
Magyar Péter torinói leple, az összehugyozott nadrágja minimum vitatott ereklye a hívek körében. Puzsér szerint ettől lesz nagybetűs eNber, aki ennek köszönhetően politikusnak is több mint alkalmas, a talpas rajongók viszont ócska hamisítványként könyvelték el a fotókat, és mindenkit bántalmazni akarnak, aki fel meri hozni azt az emlékezetes éjszakát. A jobbos újságírókat máskor szívesen dehonesztáló Szalay Dániel, a Media1 alapító-főszerkesztője és tulajdonosa most a szerszám rosszabbik végén ismerkedik az európai értelemben vett, minőségi, a magasan kvalifikáltakra optimalizált ellenzéki politizálással, miután Magyar Péter hívei zaklatott állapotba kerültek amiatt, hogy lapjában cikket merészelt írni a mesterükről.

Minden határ egyenlő, de egyes határok egyenlőbbek a többinél

Ambrózy Áron Vezércikk 2024 június 30.
Ha a tipikus, megkülönböztető jelzéssel el nem látott afrikai vagy ázsiai migráns Oroszországon vagy Fehéroroszországon átutazva próbál bejutni az EU-ba, akkor közös határvédelmet, taposóaknát és seggberúgást kap a fogadóbizottságtól. Ha nem kerül ekkorát, mert sikerült időben jegyet foglalnia az embercsempésznél, és ennek köszönhetően Szerbia felől érkezik, akkor Magyarországot büntetik meg, ha nem engedi be. Minden ember egyenlő, kivéve, ha a rossz ösvényt választ a néger, mert onnantól nem menedékkérő, hanem hibrid támadó, továbbá aljas felforgató, aki Putyin gonosz szándékai szerint akarja tönkretenni a kontinenst. Hogy mi a határ, azt meg az aktuális brüsszeli Göring mondja meg.

Megállíthatatlanul robog a vírusvonat: a szakértők szerint akár rossz közérzetünk is lehet az új covid-variánstól

Ambrózy Áron Forró drót 2024 június 29.
Mi más is juthatna eszébe a 10 percnyi világhír elmúltát sirató virológusoknak a németországi Európa Bajnokságról, minthogy #mindmeghalunk. Mert hiába van nyár, ott sajnos sokan vannak, akik gyanútlanul, a döbbenetes veszélyekre fittyet hányva még ölelkeznek is, az ilyesmi pedig melegágya lehet a világ leggyilkosabb mutánsvirusának, ami akár lázat, fejfájást, sőt rossz közérzetet is okozhat. Jó, hogy lúdtalpat nem kapunk tőle!
Ajánljuk még