Az Amnesty volt munkatársa élesen bírálta a Soros-szervezet jelenlegi tevékenységét
Deme Dániel még a 90-es évek elején Prágában csatlakozott az akkoriban Mianmarral foglalkozó szervezethez, ami elmondása szerint "mára vakvágányon van, az Amnesty mára már teljesen átpolitizálódott". Véleménycikkében azt írta, hogy az ezer szálon Soros Györgyhöz köthető egylet a koronavírus okozta krízist is öncélú, kis politikai agitációkra cinikusan felhasználó, furcsa kis csoporttá változott. Orbán Viktor: Kijárási korlátozást vezetünk be Magyarország egész területére – Itt a kormány rendelete! (Frissítve!)
Szombattól kijárási korlátozást rendelt el a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken reggel. A miniszterelnök elmondta még, hogy a járvány csúcspontján a jelenlegihez képest tízszeres terhelés is várható, hétfőtől pedig megérkeznek az egészségügyi intézményekbe a kórházparancsnokok. Koronavírus – Egy nap alatt 769-en haltak meg Spanyolországban
Rettenetes számokat hoztak nyilvánosságra Spanyolországban: a fertőzöttek száma lassan eléri a 65 ezret.
Feljelentették álhírek terjesztése miatt a mohácsi szoci polgármestert
Mint arról a Pestisrácokon többször is beszámoltunk, Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere a hétvégén masszív fake news-t terjesztett a városban, amikor a Facebook-oldalán bejelentette: a baranyai településből "coronaria gócpont" lett. Amellett, hogy a coronaria koszorúeret jelent, Müller Cecília országos tisztifőorvos kijelentette: nincsenek gócpontok Magyarországon, mindenhol megjelent a vírus, nincs olyan megye, ahol ne lenne jelen. Lapunk megkereste a város fideszes alpolgármesterét. Pávkovics Gábor portálunknak úgy fogalmazott: Csorbai felelőtlen kijelentése pánikot okozott a városban. Koronavírus – A migránsok nem tartják be a szabályokat
Több jelentés is érkezett, hogy Olaszországban és Németországban az illegális bevándorlók nem tartják be a szigorú szabályokat, így nem tudják a hatóságok a kellő mértékben csökkenteni a járvány terjedését. A migránsoknak fenntartott ideiglenes szállásokon rendszeresek a csoportos találkozók, holott ezt korábban szigorúan megtiltották. Pánikot okozott Mohácson a szoci polgármester rémhírkeltése
Ahogyan arról a Pestisrácok.hu-n is többször beszámoltunk, Mohács MSZP-s polgármestere, Csorbai Ferenc a hétvégén kijelentette, a baranyai város egy koronavírus-gócpont lett és minden mohácsi potenciális vírushordozó. A hírt több médium is átvette, fel is tették másnap a kérdést Müller Cecília országos tisztifőorvosnak az Operatív törzs sajtótájékoztatóján, igaz-e ez a hír. Müller kijelentette, hogy a hír kacsa, semmilyen alapja nincs, Csorbai magyarán a fake news-t terjesztette. Hogy miért? Ez jó kérdés. Nobel-díjas professzor: nemsokára lecsenghet a járvány
Michael Levitt biofizikus professzor egy minap megjelent interjújában részletesen beszélt arról, hogy véleménye szerint hamarosan véget ér a jelenleg Európát és a fél világot sakkban tartó járvány - szúrta ki a 444.hu. A brit-amerikai-izraeli tudós erre Kínát hozza fel példaként, ahol már nem is regisztrálnak új fertőzötteket, mostanra csak olyanoknál mutatják ki a megbetegedést, akik külföldről tértek vissza az ázsiai országba. A Stanford egyetemen oktató Levitt szerint, már a legtöbb ember immunitással rendelkezik a koronavírus ellen. Azután lettek népszerűek a professzor elméletei, hogy úgy tudta meg hetekkel korábban napra pontosan megmondani, mikortól fog lelassulni a járvány terjedése, hogy nem ért a járványtanhoz. És a tippjei rendre be is igazolódtak. A különböző országokban meghozott óvintézkedéseket helyesnek tartja, hiszen az államok, így megelőzik azt, hogy nagyobb baj legyen a járványból.
"Magyarország és a magyar kultúra páratlan" - Lengyel vloggerrel beszélgettünk a lengyel-magyar barátság napján
Minden év március 23-án tartják a lengyel-magyar barátság napját, ezen a napon a két ország azt ünnepli, hogy évszázadok óta testvérként tekint egymásra és folyamatosan rendkívül jó a kapcsolat közöttük. Tóth Bertalan tagadja, hogy járvány van, szerinte csak Orbán próbálja magához ragadni a "tejhatalmat"
Az MSZP-nek továbbra sem erőssége a helyesírás, a párt elnöke a Hírklikk nevű nyíltan MSZP-s blogra írt egy posztot, amiben megint sikerült nagyot alkotnia. Bár azóta javították a cikk címét, az URL-kód nem felejt, valamint maradt az utókor számára egy csodálatos képernyőfotó. A koronavírus ellenszere – Nyomon van az izraeli gyógyszergyártó?
Egyelőre nem lehet igennel válaszolni a kérdésre, mi lesz a végkifejlet, mindenesetre a Teva gyógyszergyár a hónap végéig hatmillió hidroxiklorokin-szulfát hatóanyagú tablettát szállít az amerikai kórházakba. Donald Trump amerikai elnök pár napja azt mondta, létezik néhány alkalmazható terápia a vírusfertőzés kezelésére. Az elnök a malária ellen alkalmazott generikus gyógyszert, a hidroxiklorokint említette, leszögezve, hogy az Egyesült Államok csaknem azonnal képes hozzáférhetővé tenni a szert. "Ha megfertőződik, nem tehetünk semmit érte" – Egyre súlyosbodik a helyzet Spanyolországban
Olaszország után Spanyolországot tépázta meg leginkább a koronavírus. A mediterrán országban annyira súlyos a helyzet, hogy már kijárási tilalmat is elrendeltek, hogy megpróbálják megfékezni a járvány terjedését. A spanyol hatóságok, elsősorban az egészségügyi dolgozók már egyre kevésbé bírják a rendkívüli terhelést. A legfrissebb statisztikák szerint a délnyugat-európai államban eddig 21571-en betegedtek meg, közülük 1588-an gyógyultak meg, míg 1093-an életüket vesztették. Operatív törzs: Mindent meg kell tenni, hogy lassítsuk a járvány terjedését (Visszanézhető!)
Elővigyázatosságból az operatív törzs péntek óta a koronavírussal kapcsolatos szokásos napi sajtótájékoztatóját már online tartja. A szombati napon Müller Cecília országos tisztifőorvos és Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője válaszolt az előzetesen feltett újságírói kérdésekre és számolt be a járvánnyal kapcsolatos legfrissebb részletekről. Tájékoztattak arról, hogy a megbetegedett személyes száma már száz felett van, és sajnos az elmúlt egy napban egy újabb, további alapbetegségekben szenvedő férfi életét vesztette. A libsi londoni polgármester a koronavírus-járvány idején is csak az érzékenyítésre gondol
Sadiq Khan eddig sem fukarkodott az érzékenyítő kijelentésekben, többször kiállt a nyílt társadalom mellett és rendszeresen felvonul a Pride-okon is. Legutóbb a koronavírus kapcsán szólalt meg, és a krízis kellős közepén megtalálta a legnagyobb problémát: az ellen ágált, hogy a kínai Vuhanból indult vírust többen kínainak bélyegezték, ez pedig szerinte csúnya dolog. Életfogytiglant kaphat a manchesteri terrortámadás végrehajtójának testvére
2017-ben egy líbiai származású testvérpár végrehajtott egy pokolgépes terrortámadást Manchesterben, az Ariana Grande-koncert után. A merényletben az elkövető Salman Abedivel együtt összesen 23-an haltak meg. Az ügyben perbe fogták az iszlamista testvérpár életben maradt tagját, Hashem Abedit is, akit 22 rendbeli gyilkosságban találtak bűnösnek. A koronavírusról szóló vita kellős közepén esett össze a holland egészségügyi miniszter
Szerda délután folytattak vitát a holland parlamentben a koronavírusról. Amikor épp a bevándorlásellenes Geert Wilders tartotta beszédét, egyszer csak Bruno Bruins egészségügyi miniszter összecsuklott, majd hirtelen több, a közelében lévő parlamenti képviselő is a segítségére sietett, akik kikísérték a tárcavezetőt. Nem szűnik a migrációs nyomás: ma hajnalban is szervezett támadás érte a görög határt
Míg mindenki a koronavírussal és az azzal okozott rendkívüli helyzettel van elfoglalva, a görög-török határon a kedélyek nem csillapodtak le. Február végén engedte Görögország és ezzel az Európai Unió felé Recep Tayyip Erdogan török elnök az országában tartózkodó illegális bevándorlók nagy részét. Sajtóhírek szerint azért, mert nehezményezte, hogy a korábban az unióval kialkudott összeg egy részét a mai napig nem kapta meg. Így várakoznak Hegyeshalomnál a román és bolgár vendégmunkások
Döntő többségében összesen 3500 román és bolgár állampolgár ragadt kedden a határ osztrák oldalán azután, hogy Magyarország a koronavírus-járvány miatt lezárta a határait a külföldiek előtt. Iskolaigazgatók a digitális oktatásról: ez egy óriási kísérlet, de a diákok fegyelmezettek
Orbán Viktor miniszterelnök péntek este jelentette be, hogy hétfőtől a Magyarországon tanuló diákoknak nem kell bejárniuk az általános iskolákba, gimnáziumokba és oktatási intézményekbe, hanem országszerte áttérnek a digitális oktatásra, azaz a diákok a tananyagot most már a számítógépen keresztül kapják meg. Erre a szigorításra a járvány megelőzésének érdekében volt szükség. Mivel csak egy hétvége volt a tanintézményeknek erre felkészülni, számos helyen hirtelen kellett megoldani a kialakult helyzet okozta bonyodalmakat, ezekről kérdezte a Pestisrácok.hu több iskola igazgatóját. Nem reprezentatív felmérésünk szerint az iskolák többségében nem volt szükség arra, hogy felügyeletet biztosítsanak tanulóknak és különösebb fennakadás sem történt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.