Az energiaválság kellős közepén se működik a németek agya és leállítják az atomerőműveiket
Az, hogy a háború és az amiatt meghozott megszorítások miatt egy energiaválság fenyeget kontinensünkön, mit sem zavarja Németország új, balzöld kormányát és tartják magukat ahhoz, hogy lekapcsolják az atomerőműveiket, a következményekkel mit sem törődve. Elon Musk fia annyira utálja az apját, hogy inkább nő lesz
Elon Musknak, a világ leggazdagabb emberének több gyermeke van is van. Első feleségével, Justine Wilson kanadai színésznővel hét gyermeket vállaltak, köztük a most 18 éves Xavier Muskot is. A pár 2000 és 2008 között volt együtt, utána elváltak és annyira megromlott a viszony a gyerekek és apjuk között, hogy most elszánt lépéssel akar az éppen csak felnőtt férfi megszabadulni apjától. Kormányinfó – A kormány nem támogatja a globális minimumadó bevezetését (Visszanézhető!)
A szokásos csütörtöki időponttól eltérően ezen a héten pénteken tartott sajtótájékoztatót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A rendkívüli időpont oka, hogy a kormány csütörtökön ülésezett, Orbán Viktor pedig még aznap délután jelentette be, hogy maradnak bizonyos területeken a hatósági árak. Ennek részleteit Gulyás Gergely mondta el a Kormányinfón.
Jakab Péter és a Jobbik kőkeményen megkapta a magáét a parlamentben! – Ez történt eddig kedden az Országgyűlésben
Kedden folytatódik az Országgyűlés munkája, ahol a képviselők határoznak a különleges jogrenddel, a kormányzati igazgatással, valamint a miniszterelnök és a miniszterek fizetésével összefüggő törvényjavaslatról. A napirend előtti felszólalásokat követően lesz a zárószavazás a Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, az egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról, valamint megkezdődik a honvédelmi adatkezelésekről szóló, indoklással együtt 134 oldalas törvényjavaslatot tárgyalása a parlamentben. Az újraszabályozott különleges jogrend miatt új honvédelmi törvény lép hatályba novemberben; ezzel indokolja a kormány a honvédelmi célú adatkezelési szabályok felülvizsgálatát. Országgyűlés – A DK lefeküdt Brüsszel elé, a Párbeszédnek tetszik a különadó, de azért mégsem
Ha hétfő, akkor munkában az Országgyűlés! 13 órától kezdődött a kétnapos üléssorozat; a mai napon interpellációk és azonnali kérdések is elhangzottak a parlamentben. A napirend előtti felszólalásokat megelőzően az Országgyűlés megemlékezett a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Lászlóról, Kiskunhalas volt országgyűlési képviselőjéről, aki 1990 és 1994 között a Független Kisgazdapárt (FKGP), majd az abból kivált Egyesült Kisgazdapárt (EKGP) frakciójának tagja volt. A parlamenti honlapon található napirendi javaslat szerint mintegy három órán keresztül interpellálhattak, azonnali kérdéseket és kérdéseket tehettek fel a képviselők. A parlament megvitatta az egyes törvényeknek a honvédelemmel, a gazdaságfejlesztéssel, valamint a kormányzati igazgatással összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat bizottsági jelentéseit és az összegző módosító javaslatát. A sürgősséggel tárgyalt előterjesztés az alaptörvényben újraszabályozott különleges jogrenddel függ össze, illetve tartalmaz rendelkezéseket a miniszterelnök és a miniszterek fizetéséről is. Tömegbe hajtott egy autós Berlinben, legalább harminc sérült és egy halott van! (Frissül!)
Berlin nyugati részén hajtott emberek közé egy Renault Cliót vezető sofőr. Az első információk szerint harminc ember sérült meg. Egyelőre úgy tudni, hogy egy idős férfi vesztette életét. Cikkünket folyamatosan frissítjük! Tordai Bence a "SVÉD ÁLMOT", Csárdi a klímabérletet, Hiszékeny pedig az ostobaságot vitte szerdán a parlamentbe
Csökkentett létszámmal kezdte szerdai ülésnapját az Országgyűlés, többen is késtek az ülésről, Tordai Bence párbeszédes politikus előre meghirdetett napirend előtti felszólalására éppen csak be tudott esni, míg a momentumos országgyűlési képviselők látványosan késve ültek be helyükre, kezükben a pumpkin spice lattéval.
Egyiknek semmije, a másiknak mindene is van, míg a legvéresszájúbb ellenzéki az összes családtámogatást felvette
Júniusig volt határideje benyújtani a megválasztott országgyűlési képviselőknek a vagyonnyilatkozatukat; mivel sok új név van, megérte csemegézni belőlük. Van olyan LMP-s, akinek vagyonnyilatkozata szerint konkrétan SEMMIJE sincs, hiszen a papírokra csak a dátumot és az aláírását biggyesztette rá, ellenben a Mi Hazánk egyik képviselőjének viszont nagyon jól fut, ugyanis 31 (!) ingatlannal rendelkezik. Márki-Zay szerint fölösleges a benzinárstop, a bankoknak pedig nincs is extraprofitja (Videó!)
Az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje nem állt le szokásos vasárnap esti élő Facebook-szeánszairól, amelyekben most már, hogy nincs kampány, moderátor nélkül képes elszabadulni és ezt meg is teszi. Tegnap például a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseit kritizálta: hosszasan beszélt arról, hogy ostobaság a benzinár lakossági maximalizálása, az extraprofitot pedig nem tudja értelmezni, hiszen a bankoknak és élelmiszerláncoknak nincs is olyanja. Kormányinfó: jön a reklámadó, átütemezik az állami beruházásokat, csak magyar rendszámú autó kap árstopos üzemanyagot! (Videó!)
Csütörtökön megtartották a kormány megalakulása utáni első Kormányinfót, amelyen Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mellett megjelent Nagy Márton gazdaságfejlesztésért felelős miniszter. A sajtótájékoztató fő témája elsősorban a gazdasággal kapcsolatos volt. Mint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán jelentette be Facebook-oldalán, hogy a jelenlegi válság kezelésének érdekében elvonják a nagyvállalatok és bankok extraprofitját, és így védik meg a lakosságot a többletköltségektől. Ezek mellett bejelentették, hogy péntektől csak magyar rendszámú gépjárműbe lehet árstopos üzemanyagot tankolni, valamint részleteket is elárultak azzal kapcsolatban, mit is takar az extraprofit megadóztatása. Karácsony félidei mérlege: korrupciós ügyek, fiktív cégnek számlázás, vesztegetés és jutalékos rendszer
A hazai törvények szerint ötévente tartanak önkormányzati választást, ami azt jelenti, hogy félidőhöz érkezett a ciklus, így már mérleget lehet vonni arról, amit az önkormányzati vezetők, többek között Karácsony Gergely elért az elmúlt időszakban. A főpolgármester nem vizsgázott jelesre: megválasztása óta botrányt botrányra halmoz, a tavaly nyilvánosságra került hangfelvételek szerint eladnák a Városháza épületét, amely a főváros legértékesebb ingatlana, mehet a szabad rablás, megjelentek a 2010 előtti enyves kezek is a főváros környékén, és ha mindez nem lenne elég, Karácsony a nagy zöldítés jegyében ellehetetlenítette az autós közlekedést, amelyért innen is csókoltatjuk. Nem mind arany, ami fénylik – Megbukott Hadházy órás sztorija (Videó!)
Lakatos Zsolt órapiaci szakértő egy megkeresésre a TikTokon válaszolt azzal kapcsolatban, vajon milyen óra volt pontosan Várkonyi Andrea karján, amikor a 444.hu lefényképezte a Várkert Bazárnál lévő egyik étteremben. Az eset azért is pikáns, mert Hadházy Ákos, mint légy a szarra, úgy repült rá a témára, és Facebook-posztjában már be is árazta az Audemars Piguet órát – mint kiderült, teljesen rosszul, így bizonyára csak hergelni akarta az erre fogékonyakat. "Ha összejön az aljanép és felöntenek a garatra, bármi megtörténhet" – mondta a szexbotrányról a Jobbik volt alelnöke (Videó!)
Csütörtökön robbant a bomba: a Bors írt arról először, hogy elképesztő szexuális visszaélés történhetett a Jobbik egy tavalyi rendezvényén. Aztán az idő múlásával jöttek a részletek: kiderült, hogy a baloldali fordulatot vett párt tavaly decemberben disznóvágást rendezett Ököritófülpösön, ahol – a sajtóban nyilvánosságra hozott információk szerint – Kocsord korábbi jobbikos polgármestere, Földi István majdnem megerőszakolt egy 24 éves nőt. Az áldozatról kiderült, hogy Szilágyi György, a Jobbik egyik alelnökének aktuális párja volt, akit csak az mentett meg, hogy Gyüre Csaba a többiekkel ellentétben – beleértve Jakab Pétert is – nem volt saturészeg és kiszabadította a sikítozó hölgyet. Az eset után Jakab Péter és kabinetfőnöke, Molnár Enikő mindent megtett annak érdekében, hogy eltussolja a bűncselekményt (ők ezt tagadják – PS). Ennek apropóján kérdeztünk ma volt jobbikos politikusokat. Volner János élesen bírálta Jakabékat: állítása szerint nem fordulhatott volna ilyen elő az ő alelnöksége idején. Apáti István pedig, aki azóta már mihazánkos országgyűlési képviselő, felajánlotta pártja segítségét az áldozatnak. Erdogan megunta a migránsokat, visszaküldi őket Szíriába
Törökország szenvedte meg migrációs szempontból talán a legjobban a Közel-Keleten dúló polgárháborús állapotokat, a szomszédos Szíriából és Irakból, amely az utóbbi tizenegy évben megsemmisült, millió számra érkeztek török földre a menekültek és az illegális bevándorlók. Recep Tayyip Erdogan viszont megelégelte az áradatot, és bejelentette, egymillió bevándorlót visszaküld Szíriába, mondván ott már kezd újra biztonságossá válni az élet. Orosz–ukrán háború – Ferenc pápa összeveszett Kirill pátriárkával
A két egyházi vezető egy videokonferencia keretében beszélt egymással. Kirill keleti pátriárka hosszasan ecsetelte, miért kellett Vlagyimir Putyinnak megtámadnia Ukrajnát, mire Ferenc pápa úgy reagált, hogy ők nem világi vezetők, így nem szükséges politikusi beszédet intézniük egymáshoz, inkább a béke irányába kéne terelni a dolgokat. Ferenc pápa a Corriere della Sera olasz lapnak adott interjújában beszélt erről, ahol kifejtette: korábban meg volt beszélve kettejük között egy személyes találkozó is, de ezt elnapolták. Brüsszel bejelentette offenzíváját hazánk ellen: már idén visszatartanák a pénzeket!
Ami tegnap még csak sajtóhír volt, mára hivatalos megerősítést nyert: az Európai Unió frontális támadást indít Magyarország ellen és megindítja a jogállamisági mechanizmust. Korábban szó volt arról, hogy Lengyelországot is berántják hazánk mellé, de ők most valamiért kimaradtak. A Fidesz szerint Magyarországot ezzel az eljárással valójában a gyermekvédelem miatt akarják megbélyegezni. Pesti Riporter: szétbüntették a Fradi-drukkereket a derbi alatt Ferencvárosban (Videó!)
Elképesztő történetet mesélt el egy nézőnk a kedd esti Pesti Riporterben. A Ferencváros-szurkoló Bucsi Szabó Zoltán vasárnap este kilátogatott a Ferencváros–Újpest derbire, amelyet a zöld-fehérek nyertek meg, így bebiztosítva a bajnoki címüket. Azonban a nagy öröm után Bucsi Szabónak és több más Fradi-szurkolónak szomorúságba csapott át az este, ugyanis a ferencvárosi közteresek sorra büntették végig az autósokat – vasárnap este, amikor egyébként néhány kivételt leszámítva országosan ingyenes a parkolás. Varju és Fegyőr sem lehet országgyűlési képviselő, ha a bíróság jogerősen elítéli őket
Fekete-Győr András egy parlament előtti tüntetés miatt van a vádlottak padján: a Momentum korábbi elnöke 2018-ban füstbombát dobott a rendőrökre, amiről videofelvétel készült. A DK-s Varju László hiába nyert egyéniben Újpesten, ő a 2018-as MTVA-elleni ostrom miatt van a bíróság előtt, ugyanis akkor nekirontott a biztonságiaknak: egy őr lábát el is kapta, ki is húzta, ami miatt a biztonsági őr nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.