És akkor megjelentek a klímabolondok, akik önhatalmúlag zárnák el a gázvezetékeket
Az orosz–ukrán konfliktus kirobbanása óta Nyugat-Európában növekszik a trend, hogy elzárják az Oroszországból érkező gázvezetékeket, hogy így szankcionálják az agresszort. Ezzel azonban saját magukat korlátozzák legjobban, hiszen a legolcsóbb energiahordozó nélkül súlyos válság alakulhat ki, hiszen zöld- és megújuló energiával nem lehet a kontinens biztonságát garantálni. A nyugati politikai nyomást érzékelve jöttek a zöldaktivisták, akik igyekeznek ezt a hullámot meglovagolni, és már be is jelentették, hogy ha a politikusok mégsem hajlandóak az orosz gázt elzárni, akkor majd jönnek ők. Minden negyedik német már nem német
A német statisztikai hivatal legfrissebb jelentése szerint rekordmagas azon Németországban élők száma, akik migrációs háttérrel rendelkeznek. A legfrissebb számításaik szerint 22,3 millió olyan ember él az országban, akinek ősei nem németek voltak. Balról jött az ellenzék következő maflása: az összefogás tetején szervetlenül trónolt a csúcsjelölt
Ceglédi Zoltán politikai elemző interjút adott a Mandinernek, amelyben arról beszélt, hol csúszott félre az ellenzék kampánya, mik voltak az alapvető hibák és hogy tudott ekkora fiaskóba beleszaladni a baloldal.
Mi van, ha ezek kormányra kerülnek? – KariGeri sem maradt ki az ellenzéki sárdobálósdiból
Teljesen másképp értelmezik az ellenzéki összefogás tagjai az elbukott választási eredményt. Sorra jönnek ki a nyilatkozatok a vezető politikusoktól és a baloldali holdudvar tagjaitól, amelyekben megpróbálják megfejteni, hol csúsztak el – nem kicsit, nagyon. Már a választás éjszakáján megindult a szardobálás: először Jakab Péter és Kanász-Nagy Máté, majd jött szépen sorban Gyurcsány Ferenc, meg a többiek, akik egymást okolják a rekordméretű bukáshoz. Most éppen Karácsony Gergelyen volt a sor, aki hosszú interjút adott a Telexnek és ott fejtegeti, miért nem működött az összefogás. Az interjúról Csizmadia Tamás publikációja itt olvasható! Varga Judit a PestiSrácoknak: A békét és a biztonságot a Fidesz–KDNP tudja garantálni!
Az igazságügyi miniszter vasárnap reggel nyolc után nem sokkal adta le szavazatát a Hegyvidéki Mesevár Óvodában. A voksolás után Varga Judit doorstep interjút adott a megjelent sajtónak, köztük portálunknak is. A tárcavezetőt arról kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy Iványi Gábor a szombati tüntetésen azt mondta, küzdeni akarnak Ukrajnáért és annak szabadságáért. Czeglédy Csaba a Pesti Riporternek kijogászkodta, hogy mégsem ítélték el az Ördög ügyvédje ügyben
Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenccel parolázott Szombathelyen, ahol arról próbálták meggyőzni a helyieket, többet tudnának tenni a választókerületért. Gyurcsány Ferencet több témában is kérdeztük, semmire nem reagált, Czeglédy bár először elhajtott, nem tudta lerázni a Pesti Riportert és megválaszolta, a jövőben jól jön-e majd neki az esetleges mentelmi jog. Tordai Bence nem unja: továbbra is patkánytévének nevezi a Pesti TV-t (Videó!)
Hétfőn délelőtt a Széll Kálmán téren tartott össznépi sajtótájékoztatót és kitelepülést az ellenzék a kampányhajrára ráfordulva. Márki-Zay Pétertől kezdve Csárdi Antalon át Donáth Annáig mindenki jelen volt, aki akarja, hogy számítson. Jelen volt Tordai Bence is, aki csatornánknak arról beszélt, hogy továbbra is fenntartja álláspontját, miszerint a Pesti TV egy patkánytévé, és egy furcsa logikai gondolatmenet végén eljutottunk oda is, hogy azért nem szavazta meg a parlamentben az orosz agressziót elítélő nyilatkozatot, mert azt puhának tartotta. Hajnal Miklós csatornánknak a diplomabotrányáról elmondta: nem hibázott, az előválasztás oldalára már javított önéletrajzát töltötte fel, amelyben nem szerepel semmilyen közgazdász végzettség, most meg az ELTE ÁJK-ra jár, azaz egy ideig nem lesz közgazdász, hiába hivatkozott magára úgy az ATV-ben.
Párbeszéd Párbeszéd-módra: Meg lesz b***va a szátok! – üzenték Szabó Tímea plakátrongáló aktivistái (Videó!)
Rendőrségi feljelentés történt egy Óbudán történt eset kapcsán, ahol Rózsa László Péter önkormányzati képviselő is elindul Szabó Tímea ellen. A politikus felesége vette észre a párbeszédes parlamenti képviselő támogatóit, akiket megkért, hogy ne rongálják férje plakátjait, mire agresszív módon léptek fel vele szemben és válogatott módon szidalmazták. Rózsa László Péter és társa, a szintén óbudai önkormányzati képviselő Hazai Iván András autóba szálltak ezután, mert megtudták, hogy a Pünkösdfürdő utcán vannak a plakátrongálók, akiket meg is találtak, de értelmes párbeszéd helyett a két aktivista – ahogy a rendőrségi feljelentésben is szerepel – bepattant az autójukba és majdnem elgázolták Rózsát és Hazait. Korózs Lajos nem érti, mi volt a baj a kamuvideójával (Videó!)
Hevesen tartott szombat délután fórumot Korózs Lajos MSZP-s botránypolitikus, aki a térségben indul országgyűlési képviselő-jelöltként. Meg is hívta ennek örömére A KAPITÁNYT – vagy ahogy most már mondani szokták, A KORMÁNYOST –, Márki-Zay Pétert, hogy együtt beszéljenek arról, mennyire jó lenne, ha ők lennének kormányon. A szokásos lózungdurrogtatásokon túl arról kérdeztük a szocialisták nagyurait és természetesen a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, hogy Korózs vajon mennyire hiteles politikus azután, hogy a közvéleményt már átvágta egy egyértelmű kamuvideóval. Az MSZP házi kommunistája még nem sajátította el teljesen a magyar nyelvet (Videó!)
Komjáthi Imre is beszédet tartott Márki-Zay Péter és Korózs Lajos hevesi fórumán, melyről a Pesti Riporter stábja is forgatott. A szocialisták elnökhelyettese indulatoktól nem mentes felszólalásába egy kis hiba csúszott, na nem nyelvbotlás, hanem sokkal cifrább. A teljes anyag a hétfő esti Pesti Riporterben látható a Pesti TV-n este 19 órától! A háború előtt kirobbantotta volna a csatát a baloldal
Három héttel az orosz–ukrán háború kirobbanása előtt derült égből villámcsapásként érkezett Fekete-Győr András, aki egy hosszas publicisztikát írt arról, hogyan kéne hazánknak felfegyverezni Ukrajnát. Fontos megjegyezni: itt még szó sem volt fegyveres konfliktusról, a felek csak nyilatkozatok szintjén támadták egymást. Vlagyimir Putyin ekkor még el sem fogadta Donyeck és Luhanszk függetlenségét, ami a háborút megelőző legfontosabb lépés volt. A baloldal elképzelése azóta sem változott, ők fegyvereket küldenének és elzárnák a gázcsapot, a kormány viszont a békét szeretné megőrizni, ezért sem akar katonákat és fegyvereket szállítani Ukrajnába. "Orbán=Ceaușescu, de fasiszta is" - Márki-Zay így próbálta meghódítani az erdélyi magyarok szívét (Pesti TV-tudósítás)
Márki-Zay Péter a héten Erdélyben kampányolt, Kolozsvárra és Marosvásárhelyre is elkísérte őt a Pesti Riporter stábja, arra voltunk kíváncsiak, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje tudja-e képviselni a külhoni magyarokat, mikor mögötte ott áll az a Gyurcsány Ferenc, aki miatt bántóan hosszú éveken át nem kaphattak magyar állampolgárságot a határon túli magyarok. Koronavírus miatt mondta le Csárdi Antal csütörtök reggeli interjúját, majd aznap délután elment fórumozni (Videó!)
Az LMP országgyűlési képviselője, Csárdi Antal ismét megpróbál mandátumot szerezni és az április 3-i választásokon a budapesti 1. számú országgyűlési egyéni választókerületben méretteti meg magát a fideszes Böröcz Lászlóval. A kampányhajrában a politikus igencsak különös módon hívja fel magára a figyelmet. A PestiSrácok.hu információja szerint Csárdi Antalnak jelenése lett volna egy reggeli tévéinterjún, azonban azt koronavírusra való hivatkozással lemondta. A dolog pikantériája, hogy az általa említett Covid délutánra elillanhatott, legalábbis erre enged következtetni az, hogy az LMP-s politikus néhány óra elteltével már utcafórumot tartott a Bakáts téren. A csodálatos gyógyulás történetére mi is kíváncsiak voltunk, így mi is elmentünk a fórumra, hogy megtudjuk, Csárdi Antal miként tudott ilyen gyorsan felépülni a koronavírusból, esetleg nem is volt az...? Esetleg fertőzötten tart utcafórumot? A drog rossz, értem? – Rekordmennyiségű kábítószert foglalt le a rendőrség
Bár virágzik a kábítószer-kereskedelem, a rendőrség hatalmas erővel próbál lecsapni a terjesztőkre és az elmúlt időszakban rekordmennyiségű tudatmódosítót foglaltak le – minderről egy pénteki sajtótájékoztatón számoltak be a rendőrök, akik több rajtaütést is tartottak, sőt, egy Top 50-es körözési listán lévő bűnöző csuklóján is kattant a bilincs. A jobboldal áll a béke pártján, a másik oldal háborúba sodorná az országot – a Békemenetről jelentkezett a Pesti Riporter! (Videó!)
Kilencedik alkalommal rendezték meg kedden, március 15-én a Békemenetet, amely a Margit-híd budai hídfőjétől indult és a Kossuth térig tartott, ahol Orbán Viktor miniszterelnök mondott ünnepi beszédet. A Pesti TV élőben közvetítette a menetet, több politikussal és közéleti szereplővel is interjúztunk, Bayer Zsolt publicista csatornánknak úgy fogalmazott, a jobboldal áll a béke pártján jelenleg, míg a másik oldalon vannak azok, akik tettükkel háborúba sodornák az országot. Gáspár Győző is az első sorból vonult, az énekes elmondta, szörnyülködve nézi a keleti szomszédunknál lévő eseményeket, ezért tartotta fontosnak, hogy kilátogasson a Békemenetre, ugyanis ő mindig is a béke pártján állt. Nacsa Olivér humorista arról beszélt csatornánknak, hogy talán még sosem volt ekkora tétje az országgyűlési választásnak, ugyanis szemmel látható, milyen fejlődésen ment keresztül Magyarország az elmúlt 12 évben. Rendkívüli Kormányinfó: a kormány kitart a benzinárstop mellett
Csütörtökön 21:30-ra hirdetett rendkívüli sajtótájékoztatót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Kormányinfó témája az üzemanyaghelyzet volt, amelynek kapcsán a tárcavezető mellett beszámolt a részletekről és az újságírói kérdésekre is válaszolt Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója. A sajtótájékoztató témája volt, hogy hazánkban marad a befagyasztott benzinár az elrugaszkodott világpiaci árak ellenére is, ráadásul az ellenzék által felhozott, a kiapadó benzinkészletekről szóló híresztelések is falsak – hangzott el az eseményen. Szijjártó Péter a Pesti TV-nek: Novák Katalin kiváló választás (Videó!)
A Pesti Riporter csütörtökön a parlamentből jelentkezett, ahol a képviselők nagy többséggel megválasztották Novák Katalint köztársasági elnöknek, aki az esküjét is letette, hivatalát pedig május 10-től tölti be. A képviselőket arról kérdeztük, mit szólnak ahhoz, hogy hazánk történetében először női államfőnk lesz. Az ellenzék nem örült: Tordai Bence pártkatonának nevezte a leendő köztársasági elnököt, arról viszont már nem szívesen nyilatkozott, hogy az ellenzék jelöltje, Róna Péter mögül a baloldali értelmiség nagy része, többek között Simor András és Király Júlia, a jegybank volt vezetője és alelnöke is kihátrált. Szijjártó Péter külügyminiszter viszont csatornánknak úgy fogalmazott: ez az egyik legnagyobb megtiszteltetés közjogi berendezkedésünkben, amit magyar ember kaphat, hiszen a nemzet egységét kell majd megtestesítenie. A külügyi tárca vezetője csatornánknak elmondta: büszkék lehetünk Novák Katalinra, akit jól ismer, és biztos benne, hogy a politikus remek munkát végez majd. Megtámadták a Pesti TV stábját Márki-Zay békeszerető szimpatizánsai a vasárnapi tüntetésen (Videóval!)
A Pesti TV stábja is kint forgatott Márki-Zay Péter és az egész ellenzéki brancs tüntetésén vasárnap délután a Kunigunda utcában. A baloldal szerint a jobboldali médiában nettó oroszpropaganda folyik, persze végül az egész demonstráció egy langyos Orbánozásba fulladt. A tüntetés végéhez érve az ellenzék által feltüzelt emberek elkezdték stábunkat szidalmazni, egyikük megtámadta operatőr kollégánkat és még ő volt felháborodva, hogy mi ki mertünk menni az ő megmozdulásukra. A tüntetésről készült teljes riport a hétfő esti Pesti Riporterben lesz látható! A tüntetésről a szöveges tudósításunk itt olvasható! Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.