Az összes párt támogatja, hogy hétfőtől zárjanak be az iskolák (PS-Videó!)
A kormánypártok és az ellenzéki pártok ugyanazon az állásponton vannak, miszerint hétfőtől a koronavírus-járvány miatt be kellene zárni a közoktatási intézményeket – hangzott el a parlamenti pártok frakcióképviselőinek péntek délutáni sajtótájékoztatóján. Kocsis Máté, Lukács László, Harangozó Tamás, Schmuck Erzsébet, Arató Gergely és Szabó Tímea péntek délután találkoztak Gulyás Gergellyel, a Miniszterelnökséget vezető miniszterrel, akivel a közoktatást érintő rendkívüli intézkedésekről tárgyaltak. Az MSZP elhalasztott kongresszusáról kérdeztük volna Komjáthi Imrét, de ő lekutyázott minket
Délelőtt 11-re hirdetett sajtótájékoztatót a szocialista párt "Koronavírus: kérdések és javaslatok" címmel, amelyet a párt alelnöke, Komjáthi Imre és Kunhalmi Ágnes, az MSZP választmányi elnöke tartott. Az eseményre a PestiSrácok.hu is elment, ahol azt szerettük volna megkérdezni – ha már kérdések –, hogy a koronavírussal kapcsolatos veszélyhelyzet miatt a pártvezetés miért nem akarta elhalasztani a hétvégi kongresszust, ahol több, mint százan jelentek volna meg, és miért csak a megyei vezetők bojkottja után lett elhalasztva a gyűlés. A magyar baloldal mételye ismét előbújt
Dániel Péter, a végzetes orbánizmus miatt Izraelbe menekült, a botrányos megnyilvánulásairól elhíresült ügyvéd ismét előbújt a mocsárból és újra pusztító alpáriságáról tett tanúbizonyságot.
Huszonhárom évet kapott a nőverő hollywoodi producer, Harvey Weinstein
A 67 éves filmmogult először február 24-én ítélték el: akkor azt mondták ki, maximum 29 év börtönt kaphat, szerdára azonban kiderült, hogy végül 23 évet kell börtönben lehúznia a rendezőnek, aki több nőt is zaklatott és bántalmazott. Koronavírus Olaszországban – Egyre nagyobb a pánik, a börtönökből már szökni próbálnak a rabok
Egész Olaszország karantén alatt van napok óta a koronavírus terjedése miatt, és egyelőre nem csitul a dél-európai országban a járvány, ami egyre kilátástalanabb helyzetet okoz. Ráadásul a kiszivárgó sajtóinformációk szerint egyre jobban eluralkodik a pánik: a börtönökből a rabok szökni próbálnak, mert félnek attól, hogy a zsúfolt cellákban elkapják a vírust és megbetegednek. Az olasz kórházakban dolgozó orvosok és nővérek azt állítják, még rosszabb az állapot annál, mint amennyit a média közöl. Ki próbálja majd megszorongatni Trumpot az ősszel és egyáltalán van-e esélye rá?
A republikánus térfélen egyelőre minden egyértelmű, Trump megszilárdította hatalmát a párton belül, míg a Demokrata Pártban egyre nagyobb a széthúzás, ez pedig nem segíti őket a kampányban - hangzott el azon a mai konferencián, amit a Külügyi és Külgazdasági Intézetben tartottak, Szuperkedd után: amerikai elnökválasztási körkép és esélylatolgatás címmel. Az előadók között szerepelt Pintér Károly, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, Mártonffy Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem adjunktusa, Csizmazia Gábor a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa és Baranyi Tamás Péter, a Külügyi és Külgazdasági Intézet stratégiai igazgatóhelyettese. A beszélgetést Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója moderálta. A konferencia fő témája az amerikai belpolitika és annak kihatásai a világpolitikára volt. Természetesen a legtöbb szó az idén év végén megrendezendő elnökválasztásról, valamint az azt megelőző elnökjelölt-jelölő szisztémáról esett. Egymillió forintot fizetnek azoknak, akik hajlandóak beoltatni magukat a koronavírus elleni tesztgyógyszerrel
A gyógyszerészek abban bíznak, hogy a télen már forgalomba kerülhet a koronavírus elleni védőoltás, amit egyelőre önkénteseken akarnak tesztelni, akiket busásan megfizetnének.
Súlyosbodik a helyzet a görög-török határon: a migránsok már semmitől sem riadnak vissza
Hétfő reggeli sajtóhírek és videók tanúsága szerint a török erők elkezdték munkagépekkel bontani a görög-török határon álló kerítést, amelynek eddigi célja az illegális bevándorlók török oldalon történő tartása volt. Amennyiben igazak és valósak a videófelvételek, az súlyos katonai incidenst jelent, és ebben csak tovább éleződhet és mélyülhet a két hete tartó, pattanásig feszült viszony a két ország között, amely azután indult, hogy Recep Tayyip Erdogan török elnök szélnek, pontosabban Európa irányába eresztette a Törökországban tartózkodó bevándorlókat, amiért szerinte Ankara nem kap elég anyagi juttatást az Európai Uniótól. Újra összecsaptak a migránsok a rendőrökkel a görög-török határon
Nem csillapodik a migrációs feszültség a görög-török határon, ahol a jelentések szerint pénteken újból összecsaptak egymással az illegális bevándorlók és a görög rendőrök, akik nem akarják beengedni országukba a döntő többségében szírekből álló csoportokat. Már az összes olasz tartományban és a Vatikánban is megjelent a koronavírus
Az olasz polgári védelem első embere jelentette be, hogy nincs már olyan olasz tartomány, ahol ne lenne koronavírusos beteg; az egész országban súlyos a helyzet, azonban az egészségügyi rendszer még bírja a terhelést. Angelo Borrelli igyekezett megnyugtatni az embereket, hogy pánikra egyelőre semmi ok. A Vatikán péntek délelőtti tájékoztatása szerint a törpeállamot sem kerülte el a járvány. Brüsszel tovább zöldülne a következő évtizedekben, ez azonban nem mindenkinek tetszik
Egyre elkötelezettebb a brüsszeli vezetés azzal kapcsolatban, hogy 2050-re karbonsemlegessé tegyék az Európai Uniót. Erről szerdán Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke ismertette a klímavédelmi jogszabálytervezetét. A Politico brüsszeli hírportál részleteket is megjelentetett a tervezetből. Mindössze négy évet kapott, így szabadon távozhatott a bíróságról K. Csenge gyilkosa
Mindössze gondatlanságból elkövetett emberölésben találta bűnösnek és négy év fogházra ítélte a Miskolci Törvényszék a 22 éves B. Rolandot, aki a vád szerint 2017-ben ittasan és bedrogozva agyonverte a 17 éves K. Csengét, majd testét egy vízelvezető aknába dobta - írta meg a boon.hu. Miután a férfi már a kiszabott büntetésének nagy részét leülte, szabadon távozhatott a tárgyalóteremből. Elmebajos bevándorláspártiság: szavazati jogot adtak a skótok a migránsoknak
Hol vannak már azok az idők, mikor a demokrácia ünnepéhez, a szavazáshoz állampolgárság kellett? A múlt héten a skótok engedélyezték, hogy a menedékjoggal rendelkező bevándorlók is beleszóljanak a belpolitikába, függetlenül attól, hogy van-e állampolgárságuk vagy letelepedési engedélyük.