Szánthó Miklós: Magyarország nagyon is ott van a porondon! – The Right Brothers
2023. május 4-én és 5-én második alkalommal rendezi meg az Alapjogokért Központ a CPAC Hungary-t, vagyis a konzervatívok legfontosabb fórumát Budapesten. Ennek apropóján a The Right Brothers vendége ezúttal Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ főigazgatója volt, akivel természetesen sokat beszélgettünk a közelgő rendezvényről, de nyilván elkalandoztunk, és rengeteg egyéb dolog is szóba került, mint például Donald Trump, a nyugati őrület, a transzneműek, de még a gyomorforgató pedofilok is.Tudatos idegtépés – Klímaügyi emberkísérlet zajlik Nagy-Britanniában
Ha a britekre gondolunk, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy miért nem előnyös egy szigeten élni. Ennek csak az egyik oka a sok közül, hogy Nagy-Britanniában jelen pillanatban is egy igen komoly emberkísérlet zajlik a klímavédelem kapcsán, a téboly pedig olyan szinten a tetőfokára hágott, hogy a helyiek – kis túlzással – szerencsésnek mondhatnák magukat, ha Karácsony Gergely lenne a közlekedési miniszterük. A helyzet egyébként véresen komoly, a történetben önjelölt "zöld civilek" és a politika is mélyen benne van, a brit városokban élők pedig éjszaka gyújtogatáshoz és rongáláshoz kell, hogy folyamodjanak, ha élni akarják a mindennapjaikat. Ez sajnos így sem sikerül: a lakosok a tervek szerint évente csak 100 alkalommal hagyhatják el a körzeteiket, természetesen a jobb levegő és a zöldebb jövő reményében.Fegyverkeznek a transzneműek és gyűlölik a világot – Dezse Vű
Rainbow Reload. Így hívják azt a lövészklubnak álcázott transznemű fegyveres egységet, ami azért jött létre, hogy fegyverrel védekezzen azok ellen a "ciszheterók" ellen, akik "veszélyt jelentenek" a transzneműekre. Vagyis azok, akik nem hódolnak be az új világvallás előtt. Ne gondoljátok, hogy sok kell ahhoz, hogy bárki "veszélyt jelentsen", elég csak egy őszinte rácsodálkozás egy színes hajra, egy véletlen elszólás, egy rosszul mondott "hölgyem" vagy "uram"... tulajdonképpen bármi, amit annak vesznek. Úgy tűnik, eljött az idő, amikor tényleg véget kell vetni annak, hogy bátornak, gyönyörűnek nevezünk mentálisan beteg embereket, akik depresszióval küzdenek, a mindennapjaik a zavarodottságról szólnak, akik nem érzik otthon magukat a testükben, ennek következtében pedig szoronganak és ugyanakkor nagyon dühösek is a világra... ezeknek az embereknek segítségre van szükségük. Nem babusgatásra, hanem komoly orvosi segítségre, és nekünk, a társadalomnak is meg kell nekik adni a megfelelő támogatást, de nem úgy, hogy belehazudjuk a szemükbe azt, hogy úgy tökéletesek, ahogy vannak, és hogy jó úton járnak a boldogság felé.A liberálkommunista "kultúra" lényege, hogy mindig valaki más a hibás
A neomarxista, haladó média azonnal védeni kezdte a transznemű iskolai lövöldözőt, szerintük a gyilkos maga volt az áldozat, mivel a társadalom kirekesztette és hergelte őt, ezért nem látott más kiutat, csak azt, hogy kiterjesztett öngyilkosságot követ el, de előtte magával visz néhány teljesen ártatlan embert, köztük 9 éves gyerekeket. A haladók viselkedése nem meglepő, napjaink liberálmarxista kultúrájának az alapja, hogy mindig valaki más a hibás, de nem csak a transzneműek hibáztatják és gyűlölik a normális embereket, de például a vegánok is a húsevőket hibáztatják, a túlsúlyosak pedig azokat, amik sportolnak. A lényeg, hogy a baloldal soha semmiért nem akarja vállalni a felelősséget, és eszük ágában sincsen fejlődni és tenni valamit azért, hogy jobb emberek legyenek.Így élhetsz túl egy atomtámadást, ha nem égsz azonnal a betonba – Dezse Vű
Mindig imádtam édesapám katonatörténeteit. Az egyik kedvencem az, amikor elmagyarázták nekik, hogy mit kell tenni atomtámadás esetén. Azt mondták nekik a kiképzők, hogy fogjanak egy ásót és egy lepedőt, menjenek ki a temetőbe minél gyorsabban, mert később már sokan lesznek. Ez persze egyáltalán nem vicces, főleg most, amikor folyamatosan lebeg körülöttünk egy lehetséges atomháború rémképe. Éppen ezért most megtanítalak titeket túlélni egy atomcsapást. Egyébként nem ez az első alkalom, hogy ez a félelem a mindennapok része, hiszen a hidegháború idején a nukleáris fegyverektől való félelemről szóltak a mindennapok, de valahogy más volt a hozzáállás. Az amerikai kormányzat akkoriban résen volt, igenis el akarták kerülni a konfliktust, de emellett készültek is rá, vagyis egészen egyszerűen volt egy tervük, nem úgy, mint ma, amikor semmi más nem számít, csak még több pénzt és fegyvert Ukrajnának.Ne szólíts uramnak, asszony vagyok! – The Right Brothers
Méltatlanul keveset beszélünk El Salvadorról, pontosabban az ország pimaszul fiatal elnökéről, aki rendszeresen előrukkol valamivel, ami miatt nekünk nagyon szimpatikus. A legújabb akciója az volt, hogy gyorsan felépített egy óriási börtönt, majd elfogatott 30 ezer MS–13 drogkartelltagot, és megígérte, hogy a maradékot is hamarosan rács mögé küldi. Szóval nemcsak felszámolta az országban a bűnözést, de rendbe tett sok egyéb dolgot is – nem véletlen, hogy 90% fölött van a támogatottsága. De van ezen kívül más érdekesség is a világban, például a "Nem uram, asszonyom" mozgalom, amikor tesztoszterontól túlhevült férfiak esnek neki bolti eladóknak, akik a rossz személyes névmással szólítják meg őket.A profi jégkorongból megtudtam, az ősi mexikói és a kanadai indián kultúrában is egy csomó transznemű volt
Néha a legváratlanabb helyen bukkan rá az ember a legégbekiáltóbb baromságra, amire soha nem akart rábukkanni, teljesen mást keresett, és kivételesen nem akarta felidegesíteni magát. Mit szólna például, ha egy jégkorongcsapat oldalán azt olvasná, hogy “a Ninauposkitzipxpe-t harmadik nemként tisztelték az észak-montanai Feketeláb Konföderáció északi pogány indián törzsben. A kanadai Alberta tartomány déli részén. Durván lefordítva azt jelenti: "férfias szívű nő", és olyan biológiai nőként határozzák meg, aki nem feltétlenül öltözött férfiasan, de nem korlátozták a többi nőre rótt társadalmi korlátok.”. Ismétlem, amit most olvastak, az egy jégkorongcsapat oldalán volt fontos információként feltüntetve… Bár még ha egy lexikonban olvasnánk, akkor is vernénk a fejünket az asztalba. De hogy miért írhatták ki ezt a marhaságot, mi történik már megint a profi jégkorongban és hogy bukkantam rá mindenre? Gyorsan elmondom, higgyék el, izgalmas.Ezt érdemes tudni a Pride-zászlóról – Dezse Vű
Néhány hete Fort Lauderdale-ben történt, hogy egy hatalmas Pride-zászlót (valami hülye háromszöggel benne) felfestettek az útra. Igen, ahol autók közlekednek, sőt néha biciklisek, esetleg gördeszkások... tehát az emberek használják az utat. Eddig oké. De Fort Lauderdale polgármestere a felfestés átadása után pár héttel, könnyes szemekkel, reszketve aggodalmának adott hangot, mert a zászlót bizony megrongálták. Nem is akárhogyan: áthajtottak rajta az autók. Az úttestre festett zászlón. Értitek, ugye? Szóval ezen a ponton érdemes egy kicsit beszélni erről, illetve a Pride-zászlóról, hiszen amire a szivárványos közösség ennyire büszke, azt egy Gilbert Baker nevű radikális baloldali aktivista és drag queen találta ki 1974-ben, amikor találkozott egy bizonyos Harvey Milkkel, egy befolyásos homoszexuális kaliforniai politikussal. És tudjátok, ki volt az a Harvey Milk? Egy kaliforniai pedofil, aki kábítószerfüggő fiatalkorú fiúkkal fajtalankodott és ebből rendőrségi ügye is volt, sőt, arra vett rá gyerekeket, hogy szökjenek meg otthonról és legyenek kapcsolatban vele. Hogy pontosan melyik évtől számít az Egyesült Államok egyik hivatalos zászlajának, arról nincsenek biztos források; szépen lassan kúszott fel a Capitolium lépcsőjén, míg elért a zászlótartóig, onnan pedig az összes közintézményre, iskolára, bíróságra, rendőrségre, nagykövetségre, sőt, még az FBI székházára is.Meddig lesz rab Európa? – The Right Brothers
Vajon a magyar emberek ma megtennék-e azt a hazáért, amit annak idején a márciusi ifjak? – tette fel a kérdést Georg Spöttle, akivel március 15-én a forradalomról, a lehetséges európai forradalmakról beszélgettünk. De természetesen hoztunk furcsa történeteket is a nagyvilágból, például egy olyat, amiben egy nő azért lett híres és sokan azért utálták meg, mert hagyományosan csinos volt, és ehhez mérten öltözött. Igen, jól hallottátok: úgy néz ki, a nyugati társadalomban furcsának és kivetendőnek számít, ha valaki nem vulgáris. Ezen kívül szóba került az Oscar-gála, ahol idén semmi különösebb balhé nem történt, mégis lett egy kis közünk hozzá nekünk, magyaroknak is.Nagy Feró: Az EU megpróbálja megmondani, hogy hogyan legyek szabad! – Mi kérdezünk! (videó)
Egészen máshogy zajlottak a március 15-ék a szocializmusban. A 70-es években például el kellett rejteni a kokárdát, ha az ember kirakta, akkor pedig olyan helyen kellett lennie, ahol nem látta meg a rendőr, mert levetette. Sőt, ha az ember sokat kekeckedett, akkor még a gumibottal is kaphatott egyet-kettőt. Erről Nagy Feró mesélt a PS-nek a Mi kérdezünk március 15-i különkiadásban. Feró mesélt nekünk arról a március 15-i koncertjükről, aminek a rendőrök vetettek véget a 80-as évek elején, de arról is beszélgettünk, hogy miért panaszkodik a baloldali fiatalság elnyomásról, miközben tulajdonképpen fogalmuk sincsen, hogy mi az. Feró kifejtette, annak idején nagyon élt bennük még a szabadság utáni vágy, ami annak idején a Nyugatban öltött testet számukra, de szerinte becsaptak minket, mert ma az a helyzet, hogy megpróbálják megmondani Brüsszelből, hogy az ember hogyan legyen szabad.Az ember-robot szerelem egy kiberszexuális katasztrófa – Dezse Vű
Egyre többen szeretnek bele a gépekbe, és ez egyre nagyobb probléma lesz a jövőben. Nemcsak szerintem, hanem mindenki szerint, aki ért hozzá. És ez a szerelem nem az, mint amikor az ember imádja a MacBookját, vagy ragaszkodik az iPhone-jához. Hanem rendesen. Szerelemből. Szexuális vonzalmat is érez iránta és randizni akarja vinni. És haza is viszi. Ez a kiberszexuális katasztrófa, ez a Replika, amely alapvetően egy mentális egészséget célzó alkalmazásnak indult, de elszabadult a pokol. Ez nem meglepő, hiszen ahelyett, hogy átalakítanánk a társadalmunkat, leülnénk és elgondolkodnánk magányunk okain, alkoholizmusba menekülünk, drogozni kezdünk, iskolai lövöldözők teremnek a semmiből, vagy éppen egy robottól kérünk "meztelen" képeket. És van annál gusztustalanabb, mint amikor egy cég a legkiszolgáltatottabb emberekre vadászik megtévesztő eszközökkel? Korábban már beszélgettünk a mesterséges intelligenciáról, ezt IDE kattintva nézhetitek meg.Az USA gyakorlatilag megfenyegette Georgiát, de ha mégis "jók lesznek", csatlakozhatnak az EU-hoz
Joe Biden tanácsadója óva intette a georgiai elnököt attól, hogy segítsen Oroszországnak a szankciók megkerülésében, ezen felül arról is "meggyőzte" szövetségesét, hogy ellenezze a külföldről finanszírozott civil szervezetek nyilvántartásba vételét és megbélyegzését. Miután Szalome Zurabisvili elnök megkapta az eligazítást, egyetérthettek már abban is, hogy támogatják azokat a reformokat, amelyek az ország euroatlanti integrációját elősegítik a közeljövőben.Hogyan lett az óvszerből "koton", és miért hívunk minden magas autót dzsipnek? – The Right Brothers
Magyar jellegzetesség, hogy minden magas építésű autót Jeepnek hívunk, és rendszeresen hibásan ejtjük azokat a szavakat, hogy Levi’s, vagy sci-fi. Persze nem ez volt a fő témája a Right Brothers-nek, de jó szokásunkhoz híven elkalandoztunk kicsit Georg Spöttlével, akivel arról is beszéltünk, hogy hogyan lett az óvszer neve "Cotton", ami alapvetően gyapotot jelent. A tervezett témánk azonban a nemzetközi nőnap volt, illetve az, hogy hogyan lett az amerikai nőnapi kampány fontos része egy transznemű férfi és egy csokoládé, a kettő között ugyanis igenis van kapcsolat.Mi a kapcsolat a csokoládé, a szexuális aberráció és a nemzetközi nőnap között?
A világ rendkívül komplikált, és valószínűleg nincsen senki, aki átlátná az egész rendszer minden részletét, de a jó hír, hogy vannak nagyon egyszerű dolgok, amik egyben a legfontosabbak is. Ilyen például az a tény, hogy az emberek semmi másra nem vágynak, mint egy hagyományos, egyszerű csokira, ami tényleg csak simán egy csokoládé, nincsen benne ideológia, vagy szexualitás, nem hordoz semmilyen üzenetet, egyszerűen csak létezik, finom, leginkább csokoládé íze van, ideális esetben hűtött helyen tárolták fogyasztás előtt, és ennek következtében épp a megfelelő pillanatban olvad el az ember szájában. Mert a csokoládénak tulajdonképpen ez a dolga. Ez most biztosan nagyon furcsán hangzik, de mindjárt elmagyarázom, hogy miről van szó, és hogyan kapcsolódik ez a nemzetközi nőnaphoz, a kommunistákhoz és Woke-ideológiához. Ha kíváncsiak, olvassanak tovább.Super Mario mindig is meleg volt – állítja egy beteg állat, aki valamiért gyereket taníthat
Aki követi a híreket az tudja, manapság minden napra jut sajnos egy gusztustalan, bicskanyitogató pedofil-botrány, ezekben pedig sajnos több esetben gyermekek közelében dolgozók is érintettek. De ha figyelmesen olvasgatjuk az internetet, akkor észrevesszük, a haladó világ nemcsak a gyerekeinket akarja, nemcsak a mai fiatalok lelkére pályázik, hanem a mai felnőttek gyerekkorát is tönkre akarja tenni visszamenőleg, de ezt persze akkor érzik igazán sikeresnek, ha közben a gyerekeket is megronthatják testileg, vagy lelkileg. Emlékeznek például sokunk nagy gyerekkori kedvencére, a Super Marióra? Egy New York-i tanár egy prezentációban mesélte el a 14 éves iskolásoknak, hogy a játékból jól ismert és mindenki által kedvelt, egyébként nagyon kedves karakterek valójában melegek, biszexuálisak, átoperált transzneműek. Hogy miért jó ez neki? Hát, mert árthat. És közben kiderül, hogy ő maga egy sérült, boldogtalan elmebeteg, akit nem szabadna gyerekek közelébe engedni.Most minden titkot elárulunk! – Dezse Vű
Bevallom, rajongok az amerikai tini-filmekért, különösen a 90-es, 2000-es évek első felében készültekért, nagy kedvencem pedig a “Tíz dolog, amit utálok benned”. De valami nem hagyott soha nyugodni. Mi történik, utána? Oké, összejöttek, szakítottak, megint összejöttek, de vajon együtt maradtak? Ezek a filmek éppen csak a lényegről nem szólnak, arról, hogy mi kell ahhoz, hogy egy párnak sikerüljön megoldani a problémákat, és leküzdeni az akadályokat. Na, erről beszéltünk egy kicsit Dórival. Azt is be kell vallanom, hogy az egész téma az ő ötlete volt, és az első lecke az, hogy ha a nőnek ötlete van, akkor illik hallgatni rá.Albán drogosnak nézte, így megbilincselt egy olasz férfit Georg Spöttle – The Right Brothers
Ezúttal a Right Brothers-ben Georg Spöttlével punk zenekart alapítottunk Tom Cruise és a Lemmingek néven, de megtudtuk azt is, hogy hogyan tartóztatott le Georg egy olasz férfit majdnem, aki albán drogcsempésznek nézett ki. Persze kevésbé lényeges dolgok is szóba kerültek, mint például a legfrissebb fehérellenes kampányvideó, ami soha nem látott árkokat hivatott ásni a nyugati emberek között, de értékeltük a britek legújabb ötletét, mely szerint a tömeges illegális migrációra az a megoldás, ha mindenki tartózkodási papírokat kap.Ajánljuk még

























