Pesti Srácok

Embereit is segítségül hívva próbálta megakadályozni a szocialista Tóth Csaba, hogy ügyeiről kérdezősködjünk (videó!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 február 24.
A PestiSrácok.hu ellátogatott Zuglóba, ahol stábunk Tóth Csabáról és ügyeiről szeretett volna többet megtudni. A MSZP helyi jelöltjét Juhász Péter korábban maffiózónak nevezte, ittlétünk során pedig kiderült, hogy mások is osztják az Együtt politikusának véleményét. Tóth Csaba kérdésünkre tagadta, hogy maffiózó lenne, ahogyan azt is, hogy köze van a zuglói sokat vitatott közbeszerzésekhez. Tóth Csaba azt is elmondta, hogy a rendőrség nem kérdezte meg őt a rejtélyes körülmények között eltűnt Sápi Attila ügye kapcsán, az viszont láthatóan nem esett neki jól, hogy a Lendületben jelöltjét Lévai Katalint is megpróbáltuk faggatni, amit az MSZP-s politikus többedmagával próbált megakadályozni.

Ausztrália és Magyarország egyetért abban, hogy a migrációt meg kell állítani

Dezse Balázs Világugar 2018 február 22.
Magyarország és Ausztrália egyetért a migráció kérdésében - erről beszélt Szijjártó Péter csütörtökön a Külügyminisztériumban, ahol közösen tartottak sajtótájékoztatót Julie Bishop ausztrál külügyminiszterrel. Megállapították, a migráció rossz, veszélyes és meg kell állítani, illetve azt is kifejtették, hogy egy ország számára a legfontosabb a szuverenitás megőrzése, amely ott kezdődik, hogy egy ország eldöntheti, kit fogad be és kivel szeretne együtt élni.

Rasszizmussal vádolt nagyvállalatok ölik egymást gyűlöletkeltés miatt

Dezse Balázs Világugar 2018 február 13.
Meghatározó óriásvállalatok fenyegetőznek, hogy eltávolítják a reklámjaikat a Google és a Facebook felületeiről, amennyiben a tech-óriások nem hajlandóak többet tenni annak érdekében, hogy kiszűrjék a gyűlöletkeltő tartalmakat, és ha nem tudják jobban óvni a gyerek erkölcsi biztonságát. Elsőként az Unilever jelentkezett be, hogy megbünteti az említett cégeket, ami már csak azért is érdekes, mert éppen őket vádolták meg nemrég azzal, hogy a Nestlével kézen fogva felelősek a szumátrai esőerdők kiirtásáért, az ottani pálmaolajért cserébe. Jól látszik, a nagyvállalatoknál is áll a bál, a Google a napokban állt be a pakisztáni melegellenes kampányba, szóval nem igen lehet tudni, ki kivel van. És hol vannak ilyenkor a Ligetvédők?

A transzneműekért lobbizik az NHL a „feketék hónapjának” apropóján

Dezse Balázs Világugar 2018 február 8.
Illiberális, intoleráns hazánkban csak igen kevesen (amerikanisztika szakosok előnyben) tudják, hogy a fejlett nyugati világ egyes még fejlettebb részein a február egyet jelent a feketék szent hónapjával (Black History Month). Ennek jegyében az emberjogi harcosoknak sikerült elérniük, hogy az NHL egy emberként álljon be a haladók sorába és mély bűntudatot kezdtek érezni amiatt, mert a hoki döntően egy fehérek által játszott és fehérek által feltalált sport. Természetesen a történetbe bekapcsolódtak a transzneműek jogai, ez pedig a haladó oldalon is komoly vitákat váltott ki, mondván: az NHL eltereli a figyelmet a feketék szent hónapjáról. A liberális önmarcangolás egyik ékes példája ez, ami jól mutatja, miért életképtelen totálisan az emberi jogokat védő progresszívek bármely akciója. Felmerül az a kérdés is, hogy nem rasszista-e az, hogy az év legrövidebb hónapját kapták a feketék?

A muszlimok pénzéért a melegek megfélemlítését is támogatja a máshol végtelenül kényes Google

Dezse Balázs Világugar 2018 február 5.
Ismert tény, Pakisztán az egyik leginkább homofób ország (shithole) a világon. 2017-ben többször történtek civil támadások és hatósági atrocitások is melegek, illetve leszbikusok ellen, sőt, az ország jó úton halad afelé, hogy teljesen betiltsa a homoszexualitást. Bármennyire is felháborító, nem ez a legdurvább, hanem az, hogy a magát liberálisnak, nyitottnak és progresszívnak tartó Google most támogatja is mindezt némi profitért cserébe azzal, hogy a megalkuvó megavállalat levette az összes melegrandi-alkalmazást az indonéziai Play Store-ból. Elvek ugyebár.

Lengyel László: Mi lesz, ha holnapra megérkeznek az ENSZ-csapatok? (PS MOZI!)

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 január 31.
Ötven éves lett a Pénzügykutató Intézet. Az ennek apropóján összehívott rendezvényen olyan nélkülözhetetlen személyiségek bukkantak fel, mint Lengyel László, Bárándy Péter, Kuncze Gábor (alvó állapotban is!), Lendvai Ildikó, Bánó András, Pardavi Márta (Magyar Helsinki Bizottság), illetve Spiró György író, akiknek jó alkalom volt ez egy kiadós orbánozásra, és arra, hogy elmorzsoljon néhány könnycseppet a letűnt aranykorok helyén burjánzó élő és szerves diktatúra szögesdrótján.

Hillary Clinton is hisztériázott egyet az idei Grammy-díjátadón

Dezse Balázs Világugar 2018 január 29.
Miként az évek óta szokás, idén is politikai kampánybeszédekkel szórakoztatták egymást a Hollywood-i sztárok hétfőre virradóan New Yorkban, a Grammy-díjátadón. Az estét nem az egymásnak osztogatott zenei elismerések, hanem Donald Trump, a DACA és a nemi egyenlőség témái vitték el. Az esemény fénypontja egyértelműen az volt, amikor Hillary Clinton videóüzenetét hallgatta meg az ámuló közönség. A beszédnek nyilván semmi köze nem volt a zenéhez, csupán szemelvényeket olvasott fel a Trumpról írt, amúgy meglehetősen színvonaltalan és igazságot csak gyurcsányi minőségben tartalmazó botránykönyvből.

"Bárcsak Hollandiának is olyan vezetője lenne, mint Orbán Viktor" – PS-interjú Geert Wilders-szel (videóval!)

Dezse Balázs Arcok 2018 január 27.
Exkluzív interjút adott a PestiSrácok.hu-nak Geert Wilders, aki január 26-án azért járt Magyarországon, hogy bemutassa “Halállistán” című könyvét, ami a Patmos kiadó jóvoltából már magyarul is olvasható. A holland Szabadságpárt vezetője portálunknak azt mondta, Orbán Viktornak szurkol, és bárcsak Hollandiának is olyan vezetője lenne, mint a magyar kormányfő. "Orbán felállt és megmutatta, hogy ő vezeti a saját országát, ami nekem nagyon tetszik, és bárcsak nekünk is lenne egy olyan vezetőnk, akinek csak 10 százalékban van annyi vér a pucájában, mint Orbán Viktornak" - jelentette ki Geert Wilders. A politikus kérdésünkre válaszolva elmondta, amit a baloldal rasszizmusnak nevez az valójában önvédelem, az iszlám nem egy vallás, hanem ideológia, Soros György pedig nagyon veszélyes ember.

"Orbán igazi hazafi, aki erőt sugároz" – Budapesten mutatja be könyvét Geert Wilders (élő 14 órától)

Dezse Balázs Világugar 2018 január 26.
Pénteken 14:00-kor mutatja be már magyar nyelven is olvasható könyvét Geert Wilders, holland euroszkeptikus politikus, a Szabadságpártnak vezetője. Az esemény azért is fontos, mert Wilders nagyra tartja a magyarokat, emellett pedig az egyik legnagyobb támogatója a magyar kormány migrációs politikájának. A holland politikus évek óta a legszigorúbb menedékházakban él feleségével, mert az ellenségei (akik akadnak bőven) attól sem riadnának vissza, hogy meggyilkolják. Wilders legújabb „Halállistán” című könyvében úgy jellemzi az iszlámot, mint egy politikai ideológiát, amely nem az átlag, „moderált” muszlim emberről szól, hanem valami olyasmiről, mint a kommunizmus, vagy a fasizmus, annak ellenére, hogy vallásnak hirdeti magát. A könyvbemutatót 14 órától élőben közvetítjük.

Kórusban szidta Orbánékat Brüsszelben Jávor Benedek és egy momentumos zsúrfiú

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 január 23.
Az állítólagos mikroadományokból ismét sikerült kijutnia Brüsszelbe a Momentum egyik tagjának, ahol biztos távolságba kerültek végre az elmaradott Kelet-Európától, és végre érdemben tudtak demokratikusan beszélgetni hozzájuk hasonlóan haladó gondolkodású emberekkel az Orbán Viktor által épített „maffiaállamról”. Benedek Márton, az olimpiafúró mozgalom tagja Jávor Benedekkel diskurált nagy egyetértésben Paksról és a korrupcióról az Európai Parlament épületében. Az eseményt szerencsére élőben közvetítették a Facebookon, amely az egyetlen csatorna, amelyen hazánk sötét diktatúrájába is beszivároghat a nyugati fény. Kérdezni is próbáltunk, de üzenetünket – a négy darab másik hozzászólás mellett – nem vették észre, csak később.

Igazoltatás kontra szemkilövés – rendőrterrort emlegetnek a diáktüntetés résztvevői

Dezse Balázs Magyar ugar 2018 január 21.
Diákok és hozzájuk csapódott egyéb tiltakozók egy csoportja kezdett el panaszkodni a pénteki diáktüntetés utáni, állítólagos rendőri atrocitások miatt. A Pesti Bulvár vérszemet kapott és azonnal elnyomásról, brutalitásról és majdnem bekövetkezett tragédiáról kezdett beszélni, pedig 2006-tal ellentétben senkinek nem lőtték ki a szemét, senkit nem vertek kardlappal a lovasroham közben. Mert nem volt lovasroham. Az események értelmezése kapcsán megkerestük Apáti Bence publicistát, hiszen ő annak idején – sokadmagával – elszenvedője volt Gyurcsány Ferenc ámokfutása miatt kialakult tömeges rendőri erőszaknak, ahol nem igazoltattak, hanem embereket vertek véresre és okoztak maradandó sérüléseket. Az események között hasonlóságot nem véltünk felfedezni.

Trump-videó: a demokraták bűnrészesek a migránsok által elkövetett gyilkosságokban

Dezse Balázs Világugar 2018 január 21.
A demokraták bűnrészesek az illegális bevándorlók által elkövetett bűntényekben, mivel folyamatosan ellehetetlenítik a déli határfal felépítésének finanszírozását, illetve késleltetik az amerikaiakat előnyben részesítő bevándorlási reformokkal kapcsolatos tárgyalásokat. Ezt állítja Donald Trump legújabb kampányvideója, ami még a szokásosnál is erősebbre sikeredett.

Metroszexuális, bevándorlásellenes iránival támad a svéd jobboldal

Dezse Balázs Világugar 2018 január 17.
A svéd politikában is egyre népszerűbb az alternatív jobboldal, melynek arcát csak mint a „svéd Milo Yiannopoloust” emlegetik a médiában. Ennek oka, hogy a helyi ellenzék nagy reménysége egy Hanif Bali nevű, szakállas, iráni politikus, aki a közösségi médián keresztül toborozza támogatóit, politikájának alappillére pedig a svéd bevándorláspolitika átalakítására való igény. Természetesen, származását maximálisan ki is használja a baloldal elleni harcban.

Az albán nyelv hivatalossá tételével elkezdődött Macedónia iszlamizációja

Dezse Balázs Világugar 2018 január 15.
Megalapozott volt a macedón jobboldal aggodalma, amikor azt állították, a baloldal Soros György szervezeteivel együttműködve a nyílt társadalom eszméje mögé bújt nagyhatalmi erők kezére játssza a stratégiailag igen fontos országot. A macedón országgyűlés ugyanis múlt hét végén léptette életbe azt a törvényt, amely az egész országra kiterjeszti az albán nyelv használatát, hivatalossá téve a kisebbség nyelvét. Az ártatlannak tűnő lépés mögött az ország destabilizálásának szándéka áll, amelynek alapját régóta bebetonozta a vallási-etnikai ellentét. Cvetin Chilimanov, az SOS nevű szervezet alelnöke szerint a nemrégiben elfogadott törvény könnyen konfliktusok forrásává válhat, sőt háborús helyzet kialakulásához is vezethet.
Ajánljuk még