Szégyenkeznek Márki-Zay miatt a hódmezővásárhelyiek - A polgármester munkájával egyre többen elégedetlenek
Lassan két hete, hogy nem látták polgármesterüket a hódmezővásárhelyiek, akik elégedetlenségüknek a közösségi oldalakon adtak hangot. Az egyik hétfői bejegyzésben például arról írnak, hogy Márki-Zay Péter annak ellenére veszi fel tiszteletdíját, hogy gyakorlatilag semmi érdemleges városvezetői feladatot sem végez el. A helyiek azt is sérelmezik, hogy a nagy port kavart tíz napos amerikai útja után még mindig nem Hódmezővásárhely problémáival foglalkozik, hanem például Budapesten tart képzést arról, hogyan kell szavazatot számlálni. Márki-Zay a helyi ügyek megoldása helyett még mindig inkább az ellenzéki összefogást próbálja koordinálni, ami Veszprém esetében különösen érdekes irányt vett, mióta színre lépett a Mindenki Magyarországa Mozgalom. A jobbikos Varga-Damm Andrea múlt héten posztolt arról, hogy Márki-Zay Péterben nem fog megbízni. Kriza Ákos: Nem a TASZ fogja megmondani, hogy Miskolcon mit tehetünk meg a saját biztonságunk érdekében
Hiába fellebbezett, tízmillió forintra büntette a miskolci önkormányzatot a bíróság, miután a TASZ és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) pert indított ellenük. A Miskolci Törvényszék indoklása szerint a Miskolc önkormányzata és a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) megsértette a miskolci romák emberi méltóságát, egyenlő bánásmódhoz való jogát a szegénytelepeken folytatott razziákkal, és egyéb, a romák elüldözését szolgáló intézkedésekkel, ideértve az önkormányzat és polgármester nyilvános kommunikációját is. Kriza Ákos polgármester a PestiSrácok.hu-nak erre reagálva úgy fogalmazott: példátlan, hogy azért büntetnek meg egy önkormányzatot, amiért polgárai számára élhetőbb körülményeket teremt. Hozzátette: "ahogy eddig, úgy ezután sem a TASZ és a Másság Alapítvány fogja megmondani, hogy hol, mikor milyen mértékben lépnek fel a miskolciak saját városukban, a saját biztonságuk érdekében". Palkovics: A teljes ellenzék bevándorláspárti (PS-videó)
Az ellenzéki pártokra nem lehet számítani Magyarország védelmében, a teljes ellenzék bevándorláspárti. Mi viszont szeretnénk megőrizni Európát az európaiaknak, Magyarországot pedig magyar országnak - mondta Palkovics László innovációs miniszter pénteken, Dunaújvárosban. Hozzátette: erős üzenetet kell küldeni Brüsszelbe arról, hogy változást akarunk; egy olyan Európát szeretnénk, amely megvédi a határait tengeren és szárazföldön.
Márki-Zayék nem is amerikai külügyesekkel tárgyaltak?
Nem az amerikai külügyminisztériumban és nem annak delegáltjaival találkozott Márki-Zay Péter és Kész Zoltán Washingtonban - állítja a vitathatatlan.blogspot.com. A Mindenki Magyarországa Mozgalom politikusai ugyanis egy olyan tanácsadói hálózatot működtető szervezet emléktáblája előtt fotózkodtak, amely bár valóban hasonlít nevében és logójában is az amerikai külügyéhez, mégsem az. A két hantaboyról egy blogger rántotta le a leplet, aki a Márki-Zayék által közzétett fotón szúrta ki az állítólagos huncutságot. FRISSÍTÉS: olvasóink és külügyes forrásaink tájékoztatása szerint a képen látható emléktábla a külügyminisztérium egyik épületének halljában található, bár az is igaz, hogy a hivatalos delegációkat nem itt szokták fogadni. Márki-Zay Péter bevallotta: júdáspénzért mentek a washingtoni külügyminisztériumba
Hihetetlen magabiztossággal nyilatkozott a 168 Órának Márki-Zay Péter az Orbán-Trump-találkozóval párhuzamos titokzatos washingtoni látogatásáról, olyan fontoskodó kijelentéseket téve, hogy ő és Kész Zoltán Orbán Viktorért sajnos nem tudtak garanciát vállalni az amerikai külügyminisztériumban (hogy kik és miért vártak volna bármilyen garanciát a túlmozgásos hódmezővásárhelyi polgármestertől és a levitézlett Kész Zoltántól, az persze nem derült ki), de mindent megtesznek, hogy Magyarországot kiszabadítsák Vlagyimir Putyin hálójából. Ehhez ugyanakkor pénzre van szükség, s Márki-Zay be is vallotta, hogy végső soron ezért utaztak az Egyesült Államokba. Más kérdés, hogy Márki-Zay és Kész politikai célra törvényesen nem is fogadhatna el pénzt külföldiektől. Van még lejjebb: Szikora Róbert nevében buzdítanak kormányváltásra az egyik közismert álhír-portálon
Ordas hazugsággal próbál meg kormányváltásra buzdítani az egyik internetes oldal, amely "Szikora Robi megrendítő bejelentést tett" címmel tett közzé írást. Ebben az énekes nevében arra szólítják fel az olvasókat, hogy legyenek bátrak és merjenek változtatni a mostani "drámai" helyzeten, mondván, Szikora is "csalódott a Fideszben". A PestiSrácok.hu megkeresésére az R-GO frontembere elmondta: a portál légből kapott információt tett közzé, ami csupán az újságíró fantáziájának szüleménye. Hozzátette: őszintén megdöbbent azon, hogy kormányellenes cikkhez használták fel az ő ismertségét, mellyel valószínűleg Tarlós István esélyét akarták rontani a főpolgármesteri székért vívott küzdelemben. Egy tiroli napilap is Dobrevvel foglalkozik, persze "elfogulatlanul" mutatva be a "legnépszerűbb jelöltet"
Dobrev Klára a magyar EP-jelöltválasztás új kampányarca - írja a Tiroler Tageszeitung, hozzátéve, hogy a volt szocialista miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc felesége lett a Demokratikus Koalíció (DK) legfőbb jelöltje, aki Orbán Viktor jobboldali nacionalista miniszterelnök elleni fellépésre buzdít. A lapnak Dobrev egyebek mellett arról beszélt, hogy egy normális, élhető Magyarország csak akkor létezhet, ha az Orbán-rendszert lecserélik.
Czeglédy: A Fidesz és a KDNP az NVB tagjait listázza, a következő pedig az lesz, hogy sárga csillagot ragasztanak rájuk
Czeglédy Csaba szerint a Fidesz és a KDNP rossz emlékű korszakok mintájára listáz embereket, ezért felszólítja a kormánypártokat arra, hogy ezt azonnal hagyják abba, a történtek miatt pedig az NVB-hez fordul. Az MSZP és Gyurcsány Ferenc ügyvédjeként elhíresült, 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolt - jelenleg DK-színekben induló - képviselőjelölt minderről az atv.hu-nak beszélt. Az ügyben szombaton délután megszólalt Völner Pál államtitkár is, aki úgy fogalmazott: az NVB ellenzéki delegáltjainak magatartása semmi másra nem alkalmas, csak a jogrendszerbe vetett bizalom rombolására, a jogállam megcsúfolására. Az ellenzéki pártok képviselői viszont Czeglédy Csaba véleményéhez csatlakozva kijelentették, hogy a Fidesz az, aki alkotmányos jogokat sért. Haza, szeretet, Kína - na és az MSZP, valamint Gyurcsányék üzleti érdekeiről se felejtkezzünk el
A Magyar Szocialista Párt Kínához fűződő kapcsolata leginkább egy abszurd szerelmi drámához hasonlítható. Az elmúlt két évtized látványos pálfordulásait még egy brazil szappanoperákon edződött nézőnek is komoly fejtörést jelenthet értelmezni. Mi azonban megpróbálkoztunk a "lehetetlen küldetéssel", hátha ezzel az összeállítással segíthetünk az egykor dicsőségesebb napokat látott szocialistáknak abban, hogy miként is tartsák számon Kína és Magyarország kapcsolatát. Eddig ugyanis jól láthatóan nem sikerült ebben határozottan állást foglalniuk, bár az is előfordulhat, hogy egyszerűen csak titkolják - még önmaguk előtt is. Ami biztos: ha az Orbán-kormány tárgyal Kínával, akkor az vörös posztó a szemükben, közben pedig valamiért elfelejtik azt az egyébként semmiképpen sem elhanyagolható tényt, hogy Gyurcsány Ferenc még saját céget is alapított a kínai piacban rejlő lehetőségekre. De ne feledkezzünk meg Ujhelyi Istvánról sem, akit az egyik legnagyobb Kína-lobbistaként emlegetnek az Európai Parlamentben. És ez még nem minden. Hiába az ellenzéki hazugságcunami, Magyarország történetének legsikeresebb évei vannak mögöttünk
Magyarország 2010 óta egyértelműen jó irányba halad, a kormány gazdaságpolitikájából pedig a magyar gazdaság is profitálni képes – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten. A Nézőpont Intézet és a Hanns Seidel Alapítvány közös, a jó kormányzásról szóló rendezvényén Mráz Ágoston Sámuel politológus arról beszélt, hogy 2018-ban Magyarország bizonyult a politikai értelemben legstabilabb közép-európai államnak, Ausztriát és Csehországot megelőzve. Mint mondta: ez a kormánypártok zsinórban harmadik kétharmados parlamenti választási győzelme mellett az állami intézményekkel szembeni magas közbizalomnak, illetve a politikai rendszer kiszámíthatóságának legkedvezőbb térségbeli megítélésének volt köszönhető. Az osztrák kormány a döntési hatékonyságot és a váratlan helyzetekre való felkészültséget magában foglaló cselekvőképesség terén zárt a legjobb eredménnyel, míg a cseh kormány a legitimáció faktorában végzett a mezőny élén. Ujhelyi István szerint mindenki hazudik, aki kérdez, a kerítés pedig idegen szó (PS-videó)
Nem sikerült válaszolnia Ujhelyi Istvánnak a PestiSrácok.hu kérdéseire azon a sajtótájékoztatón, amit a politikus Jávor Benedekkel közösen tartott szerda délután "Orbán Európa ellenségei mellé állt" címmel, ellenben megtudtuk, hogy mennyire hazugok vagyunk és mennyi pert nyert már ő velünk szemben. Segítünk: egyet sem. De nem ez volt az egyetlen momentum az eseményen, ami kérdésessé teszi a képviselő értelmi képességeit. Amikor arra voltunk kiváncsiak, hogy mi a véleménye a határkerítésről, Ujhelyi egy idegen szavak és kifejezések szótárát vett elő azzal, hogy szerinte azon a sajtótájékoztatóján, amelyen a kerítés szóba került, nem mondott idegen szót. Így ha megtaláljuk a szótárban a nyilatkozata mondandóját, bocsánatot kér. Ugye? Mi sem értjük... És ez még nem minden. Nézze meg videónkat! Földi László: Eljöhet az idő, amikor Kelet-Közép Európa lezárja határait
Irányított, végiggondolt stratégia mentén történik a migránsok Európába telepítése - mondta Földi László titkosszolgálati szakértő azon a fórumon, amelyet a Karc FM Paláver műsorának hallgatói közössége szervezett a ferencvárosi művelődési központban. A rendezvényen Gajdics Ottó, a rádió főszerkesztője az európai parlamenti választásokon való részvétel fontossága mellett arról beszélt, hogy milyen erő rejlik a nemzeti oldal egységében, amit folyamatosan megpróbálnak szétverni az ellenzékiek. Az eseményen elhangzott: az illegális migráció invázió Európa ellen, és ki kell mondani: háború van. Szijjártó: Weber súlyosan megsértette a magyarokat (PS-videó!)
A magyar emberek szavazata ugyanannyit ér, mint más uniós országok szavazata - hangsúlyozta Szijjártó Péter hétfői veresegyházi fórumán. A PestiSrácok.hu kérdésére elmondta, hogy nem fognak olyan jelöltet támogatni, aki nem tiszteli a magyar választópolgárokat, azt azonban nem tudtuk meg, hogy van-e esély arra, hogy az FPÖ pártcsaládjába lépjen be a Fidesz. A New York Times megtalálta a megoldást a magyar munkaerő-hiányra: migráció!
A The New York Times terjedelmes cikkben mutatta be a magyarországi munkaerőhiányt, persze többször megemlítve Orbán Viktor migrációellenes politikáját és a hazai ellenzéki tüntetéseket. A lap szerint ugyanis Magyarország nacionalista politikája felelős a munkaerőhiányért, és nincs egyelőre olyan megoldás, ami segítene. Azt is kiemelik, hogy bár a gazdasági mutatók erőteljes növekedésnek indultak, azonban a munkaerőhiány miatt jelentős bevételtől esnek el a hazai cégek, amelyek így nem tudják megfelelő mértékben kiszolgálni a külföldi keresletet. Erre megoldást pedig az jelenthetne, ha Orbán Viktor követné Németország és Dánia példáját, akik bevándorlásbarát szabályozást alkalmaznak. A cikkben a BME egyik mérnöke saját cégén keresztül mutatta be, milyen kínkeserves munkást találni Magyarországon, a Transparency International és egy szörnyen elkeseredett fiatal nő pedig a korrupciós helyzetről nyilatkozott, utóbbi ezért már Berlinbe is költözött. A hazugságokkal és csúsztatásokkal teletűzdelt írást Szamuely Tibor, a Tanácsköztársaság hóhérának dédunakaöccse kommentálta a Twitteren. "Csak két dühös fehér ember aggódik a szánalmas tornyukban" - Nem mindenki fogadta lelkesedéssel az Orbán-Salvini találkozót
Sem a francia, sem pedig a német lapok nem vitték túlzásba, hogy Matteo Salvini és Orbán Viktor találkozójáról részletesen beszámoljanak, annak ellenére sem, hogy az olasz belügyminiszter közölte: új Európát akar építeni Orbán Viktorral karöltve. A hazai és az olasz lapok azonban élénk figyelemmel kísérték a találkozót, sőt, a közösségi médiában is leginkább ebben a témában közzétett tartalmakkal lehetett találkozni. Az olasz miniszterelnök-helyettes egyébként szinte folyamatosan posztolta a Twitteren és a Facebookon is azt, hogy éppen hol van, kivel találkozik, na és persze miről tárgyalt Magyarországon. A dán EU-biztos a 444-nek: "higgy Istenben, de óvakodj a templomtól!"
A Soros-pénzből fenntartott 444.hu-nak adott interjút Margrethe Vestager, az EU versenyjogi biztosa. Az interjúból az is kiderült, hogy az egyik legbefolyásosabbnak mondott brüsszeli bürokrata miért pont annak a Momentumnak a szekerét tolja, amely még a parlamentbe jutáshoz szükséges minimumot sem tudta megszerezni tavaly. A dán politikus arról is beszélt, hogy pártja, az ALDE elutasítja a csúcsjelöltséget. Budaházy a PS-nek: Néha azt gondolom, hogy egy ügynök sem tudott volna nagyobb kárt okozni a Jobbiknak, mint Vona (Videó!)
A Jobbik és a Mi Hazánk Mozgalom pártszimpatizánsai egy évvel ezelőtt még közösen majálisoztak, mára azonban komoly riválisaivá váltak egymásnak. Bár Z. Kárpát Dániel, a Jobbik alelnöke rendületlenül meg van győződve arról, hogy támogatottságuk nem változott, a Mi Hazánk Mozgalom rendezvényére jóval többen voltak kíváncsiak, mint a legnagyobb ellenzéki pártként emlegetett Jobbikéra. Pedig még Puzsér Róbertet is meghívták egy beszélgetés erejéig, aki aztán Stumpf András vezényletével és Gyöngyösi Mártonnal közösen osztotta meg magvas gondolatait a magyarságtól kezdve a Notre-Dame leégéséig. Puzsér egyébként még mindig nem tudja megérteni, hogyan kerülhetett ez utóbbi a hírekbe, hiszen "templomokat évszázadok óta gyújtanak fel". A fővárosi polgármesterségről álmodozó Puzsér ezen kívül arról is beszélt, hogy mi "Rómához tartozunk", nem a kelethez, így a miniszterelnök keleti nyitása elhibázott ötlet volt szerinte. A Jobbik politikusai meglepő módon szóba álltak a PestiSrácok.hu-val, így Z. Kárpát Dániel és Jakab Péter is válaszolt kérdéseinkre, így azt is megtudtuk, hogy a Jobbik sosem zsidózott, és fontos számukra az erkölcs. A Mi Hazánk Mozgalom majálisán részt vevők erről kissé másként vélekedtek; Budaházy György például úgy fogalmazott: nem érti, mi lett a Jobbikkal, hogy még a balliberálisokkal is összefognak. Hozzátette: néha azt gondolja, hogy Vona olyan károkat okozott a szervezetnek, amilyet még egy ügynök sem tudott volna. Nézzék meg videónkat a pikáns részletekért! Az MSZP szerint "meg kell szüntetni a patkánykormányzást"
Az MSZP-nek nagyon megtetszhetett Bangóné Borbély Ildikó pénteki, az ATV-ben látott performansza; délelőtt Ujhelyi István közölte, hogy patkánykormányzás van, amit meg kell szüntetni, délután pedig közleményt adtak ki "Kásler és a patkánykormányzás" címmel. Ebben egyebek mellett azt írják, hogy a kormánytagoknak soronkívüli VIP egészségügyi ellátás jár, és ezt a tempót az emberek patkánykormányzásnak hívják. A közleményből azonban az nem derül ki, hogy Demeter Márta soronkívüli ellátás-igényléséről mi a párt véleménye. Mint ismert: az egykoron MSZP-s, majd pedig az LMP társelnökévé avanzsált politikusról idén februárban derült ki, hogy VIP-kártyát igényelt magának a Honvédkórházban, amit persze a nemzetbiztonsági átvilágításon megbukott Demeter Márta először letagadott, majd azzal érvelt, hogy azt édesanyjának igényelte. Végül az Origo birtokába került dokumentumokból az derült ki, hogy a Honvédkórház Speciális Rendeltetésű Centrum járóbeteg-ellátásának igénybevételére írt kérvényt, saját magának. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.