Mellár Tamás olyan interjút adott a 168 Órának, hogy kezdünk aggódni érte
Mellár Tamással készített interjút a 168 Óra, amit már csak azért is érdemes elolvasni, mert kiderül: a néhány éve a balliberális oldal gazdasági szakemberévé avanzsálódott független-objektív, amúgy párbeszédes képviselő szerint nem volt értelme elfogadni a költségvetést, az pedig külön baj, hogy Mészáros Lőrinc cégei nevéhez nem fűzödik találmány. Az interjú váratlan stílusfordulattal tarkított, van, ahol átzökken a krimik világába: kirajzolódni látszik egy olyan feudális rendszerben sínylődő ország, ahol van, akitől erőszakkal elveszik a cégét, majd egy nap múlva meghal. És ez még nem minden. Szekeres Imre nem kicsit osztotta ki a Momentum és a DK EP-képviselőit
Szekeres Imre Facebook-bejegyzésben tette közzé, hogy mennyire egyetért Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselőjének döntésével, mely szerint nemmel szavazott Ursula von der Leyen jelölésére. Ezzel egyidőben pedig nem kicsit ekézi a többi ellenzéki EP-képviselőt azért, mert von der Leyenre adták le a voksukat. Hidvéghi Balázs a PS-nek: Számon fogjuk kérni a magyar emberek akaratát!
Megválaszották Ursula von der Leyen német kereszténydemokrata politikust az Európai Bizottság következő elnökének az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén kedden. A képviselők 383 szavazattal, 327 ellenében és 22 tartózkodás mellett támogatták a jelölt bizottsági elnöki kinevezését, egy szavazat pedig érvénytelen volt. A PestiSrácok.hu-nak a jelenleg Brüsszelben tartózkodó Hidvéghi Balázs, a Fidesz EP-képviselője a szavazást követően azt mondta: számon fogják kérni az Európai Bizottság új elnökétől a magyar emberek akaratát.
Bréking! Egy DK-s polgármester-jelölt igazat mondott!
Csodás összefogás bontakozott ki a XVI. kerületben is, ahol már tavaly is igen emlékezetesre sikerült az összellenzéki jelölt bemutatója. Akkor azzal kerültek a híradásokba, hogy érdeklődőket photoshoppoltak a tudósításuk fotóanyagára, lévén, hogy azon nem vettek részt szimpatizánsok. Most pedig újabb gyöngyszemmel gazdagították a magyar ellenzéki összeborulás látványos akcióiról szóló összefoglalókat, a Kertvárosban ugyanis a DK-s polgármester-jelölt még a a saját szlogenjüket sem tudta elmondani. Feltételezzük és reméljük ugyanis, hogy Nemes Gáborék célja mégsem az, ami végül elhangzott. Kocsis Máté a PS-nek: Elvárható lett volna, hogy Demeter Márta bocsánatot kérjen, de ez nem történt meg
Közös sajtótájékoztatót tartott Varga Mihály pénzügyminiszter és Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a 2020-as költségvetés zárószavazását követően. Mint ismert: Varga Mihály javaslata benyújtásakor a jövő évi büdzsé legfontosabb pilléreinek a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a csökkenő adókat és a bővülő biztonsági kiadásokat nevezte. A képviselők 127 igen szavazattal, 58 nem ellenében hagyták jóvá az indítványt, amelyben a kormány 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra való mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval tervez. Kocsis Máté emellett portálunknak beszélt arról is, hogy a hivatali visszaéléssel összefüggésbe hozott Demeter Mártának bocsánatot kellett volna kérnie azoktól, akikeket kellemetlen helyzetbe hozott, de ezt nem tette meg. Felfüggesztették Demeter Márta mentelmi jogát
Felfüggesztette az Országgyűlés Demeter Márta mentelmi jogát, miután azt a mentelmi bizottság többségi szavazattal javasolta pénteken délelőtt. Mint arról korábban írtunk, a mentelmi bizottság zárt ülésen döntött Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztéséről, miután Polt Péter legfőbb ügyész egy hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás keretében indítványozta az LMP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését azzal összefüggésben, hogy a megalapozott gyanú szerint az ellenzéki képviselő törvénysértő módon közérdekből nem nyilvános adatokat adott ki. Amennyiben a parlament pénteken felfüggeszti a mentelmi jogát, Demeter Mártát már a jövő héten meggyanúsíthatják, és ha beigazolódik a hivatali visszaélés bűntette, úgy az LMP-s képviselőt akár hároméves szabadságvesztéssel is sújthatják. Demeter politikai leszámolást emleget és arra számít, hogy a bíróság előtt kell majd megvédenie magát. Cseh Katalin büszkén posztolta a videót, melyben Magyarország ellen uszítja az EP elnökjelöltjét
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője a Facebookon tette közzé azt a videót, melyben Ursula von der Leyen bizottsági elnökjelöltnek tesz fel kérdéseket azzal kapcsolatban, hogy az általa vezetett Bizottság bármiben is más lesz-e, mint elődei. Cseh ugyanis azt gondolja, hogy komoly változásra, konkrét lépésekre van szükség az Orbán-kormánnyal szemben. Természetesen nem mulasztotta el megemlíteni az üldöztetett Soros-egyetemet és a vegzált civil szervezeteket sem, mint ahogyan kihagyhatatlannak bizonyult a Momentumos repertoárból a fideszes oligarchák és az ellehetetlenített bíróságok mantrája, valamint a jogállamiság lebontásáról szóló fura vízió konzekvens ismételgetése.
Orbán Balázs: Elfogadhatatlan, amit a Momentum EP-képviselői tettek (PS-interjú!)
Szomorú, hogy a Momentum két képviselője azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a parlamentarizmus íratlan szabályait semmibe veszik és saját honfitársuk ellen buzdítanak – mondta Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a PestiSrácok.hu-nak. Portálunk arról kérdezte a politikust, hogy mi a véleménye Donáth Anna és Cseh Katalin háttérmunkájáról, mellyel Járóka Lívia EP-alelnöki tisztségének megválasztását szerették volna megakadályozni. Orbán Balázzsal a villáminterjú keretében arról is beszélgettünk, hogy vajon miért tartja fontosnak Cseh Katalin a nemzetközi abortuszklinika anyagi támogatására való felhívást a magyar gyermekek születésének elősegítésével szemben, és vajon helye van-e a Pride-mozgalom tanainak az iskolákban. A Citizengo nyílt levélben tette helyre a botmixeres Cseh Katkát: "Nem kell örökre az abortusz mellett kardoskodnia, van kiút"
Nagy port kavart, hogy az egyik legsötétebb abortuszpárti szervezet támogatására szólított fel Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője. A témát a PestiSrácok.hu is kivesézte az elmúlt napokban; portálunk cikkére maga a képviselőnő is reagált. Ebben értetlenségének adott hangot, Cseh Katalin ugyanis nem érti, mi a baj azzal, hogy a Planned Parenthood szervezetnek gyűjt adományt a saját születésnapján. Bár több sajtóorgánum és az Alapjogokért Központ is részletesen ismertette az abortuszpárti intézmény működését, a momentumos nem gondolta úgy, hogy ez aggályos lenne. A Citizengo nyílt levelet írt Cseh Katalinnak, ebben pedig egyebek mellett arra hívják fel a figyelmét, hogy a képviselő "amellett, hogy az élet kioltásában élen járó külföldi abortuszszervezet támogatására hív, hamis információkkal vezeti félre a magyar nyilvánosságot". A szervezet arra is felszólítja a Momentum EP-képviselőjét, hogy hagyja abba ártatlan kisbabák megölésének támogatását. Bő két nap után jöttek rá a Pride-osok, hogy nem is az ő plakátjaikkal van tele a város
Tagadja a Budapest Pride, hogy az ő plakátjaik lennének azok a flyerek, melyeken a Pride Fesztivál-t hirdetik, mindamellett pedig a "sokszínűséget" propagálják. A meleg büszkeség hivatalos oldala szerint ezek a "házi készítésű" plakátok nem hozzájuk tartoznak, és fogalmuk sincs arról, hogy kik és milyen célból sokszorosították azokat. Különös, hogy mindezt csak azután érzékelték, hogy több sajtóorgánum - így a PestiSrácok.hu is - részletesen foglalkozott a témával. Cseh Katalin még mindig a magzatok testrészeivel kereskedő abortuszhálózatot védi
Cseh Katalin meglepődött, hogy a "privát oldalán" indított adománygyűjtést a PestiSrácok.hu tarhálásnak minősítette. A Momentum EP-képviselője azt sérelmezi, hogy a Planned Parenthoodot abortuszt pártoló szervezetként mutatja be portálunk. Cseh Katalin nyomatékosítja: fontosnak tartja, hogy a családok maguk dönthessenek arról, mikor szeretnének gyermeket. Arról azonban elfelejt említést tenni, hogy a Planned Parenthood valójában egy olyan abortuszvédő szervezet, melynek igazgatója magzatok testrészeit árulja, méghozzá vacsora közben, egy elegáns étteremben. Nem, ez nem a PS fantazmagóriája, hiszen mindezt egy rejtett kamerás videofelvétel bizonyítja. A felvétel óriási botrányt robbantott ki az Egyesült Államokban, ahol a PP-t illegális szervkereskedelemmel és gyilkossággal vádolják. Na de nézzük, miről is van szó valójában. Cseh Katalin a magzati élet kioltásában élenjáró amerikai szervezetnek tarhál
Cseh Katalin, a Momentum európai parlamenti képviselője születésnapja alkalmából az amerikai Planned Parenthoodnak gyűjt adományt a Facebookon. Ez az a szervezet, amely az USA-ban gyakorlatilag blokkolja az abortuszokat korlátozó jogszabályokat, és tesz meg mindent annak érdekében, hogy minél több magzatot abortáljanak. A Planned Parenthood egyébként fittyet hány a törvényességi keretekre és a jogszabályokra: idén januárban például annak ellenére épített abortuszklinikát Alabamában, hogy azt az ottani törvények tiltják. Úgy tűnik, Cseh Katalin elhivatott a magzati élet elvételében, ha a saját születésnapján is azért tarhál a közösségi oldalán, hogy minél több pénzből tudjon egy ilyen szervezet tevékenykedni. Az megvan, hogy Márki-Zay felismeri a titkosügynököket?
A hódmezővásárhelyi polgármesterről egyre több pikáns dolgot tudtunk meg az elmúlt időszakban, így talán már nem is annyira meglepő, hogy Márki-Zay Péter még arra is képes, amire más földi halandó nem. Legalábbis erről tanúskodnak azok a fotók, amelyeket az amerikai külüggyel (nem) tárgyaló hódmezővásárhelyi hantaboy az internetre feltöltött. Bánki Erik a Polbeatben: A liberális politikusok még mindig a médiának akarnak megfelelni, nem pedig a választóknak (PS-videó!)
Az ellenzék gazdasági hazugságairól, a szerintük állítólag fenntarthatatlan magyar gazdasági növekedésről, a folyamatosan hazudott eljövendő összeomlásról, a lélegeztetőgépnek kamuzott uniós forrásokról, az ellenzéki politikusok, ballib közgazdászok hatalmas koppanásairól és a jövő évi költségvetésről is szó volt a kedd esti Polbeatben, amelyben Bánki Erik, a Fidesz szakpolitikusa volt Jurák Kata és Szarvas Szilveszter vendége. Budaházy Edda nyílt levélben kér segítséget a gender- és meleglobbi megállításához
Budaházy Györgyék keményen beleálltak a meleglobbi elleni harcba: a Pride rendezvényein rendszeresen feltűnnek, hogy felhívják a figyelmet azokra az érzékenyítő kurzusokra, amelyeknek keretében a pedagógusok a gyerekek szexuális felvilágosításának álcázott melegpropaganda és genderlobbi tanait hirdetik. Budaházy Edda nyílt levélben kéri arra a magyar polgári-konzervatív értékeket valló embereket, hogy segítsék megállítani az általa rendkívül károsnak minősített társadalmi folyamatokat. Mint a PestiSrácok.hu-nak elküldött levelében írja: "Nyugaton már életveszélyes folyamatok értek be, gyerekek ezreit viszik évente nemátalakításra, iskolában folyik az érzékenyítés, egész városrészekben dühöng a deviancia, és aki meg mer szólalni ellene, az elveszíti a munkáját, eljárás alá kerül, kirekesztik, tönkreteszik." Úgy véli, hogy a kormány is akkor tudja érvényesíteni a normális családmodell vízióját, ha erős civil ellenállás bontakozik ki a Nyílt Társadalom Alapítvány által bőven pénzelt bomlasztó erők ellen. Itt van, miért kellett hazajönnie a Márki-Zay családnak Amerikából
Személyes ismeretség nélkül tuningolta évekig tetemes összeggel Haas György, a "magyarországi szövetség vezetője" a Márki-Zay házaspárt - minderről maga a hódmezővásárhelyi polgármester mesélt Kálmán Olgának. Az újabban főpolgármesteri babérokra ácsingózó egykori televíziós azonban valamiért elfelejtett rákérdezni arra, hogyan is került kapcsolatba a keresztény értékeket hirdető família a fényevést propagáló férfival, akiről az sem derült ki, hogy milyen szövetség vezetője is volt akkoriban pontosan. Azt viszont megtudtuk: Haas egy igen komoly feltételhez kötötte a tetemes anyagi támogatást, melyet Márki-Zayék teljesítettek is. Kocsis Máté a PS-nek: Kálmán Olga ezermilliárdot tapsolt el egy perc alatt (PS-videó!)
Kocsis Máté szerint az ellenzéki főpolgármester-aspiránsok a vasárnap esti előválasztási vitán ismét bebizonyították alkalmatlanságukat. A Fidesz frakcióvezetője a PS-nek elárulta: nem is bírta végignézni a műsort. Portálunknak úgy fogalmazott: Kálmán Olga néhány perc alatt ezermilliárd forintot költött el képzeletben az ígéreteire, Karácsony Gergely pedig kerületi polgármesterként a tőle elvárható minimumot sem tudta teljesíteni. A Momentum programjával kapcsolatban kifejtette: a feketeöves kommunisták is megnyalnák mind a tíz ujjukat egy ilyen, politikai alapon történő lakáselvételi programtól; egyébként a jogállami kérdéseket vet fel ennek a témának még a felhozatala is. Vele ellentétben Gurmai Zita úgy értékelte a vasárnapi előválasztási vitát, hogy abból kitűnt: Karácsony Gergely elhívása az, hogy főpolgármesteri szolgálatot vállaljon. Az MSZP frissen megválasztott frakcióvezető-helyettese szerint egyébként a zuglói polgármester alkalmasságához nem fér kétség; ezt az elmúlt időszakban végzett tevékenysége is bizonyítja. Az ellenzék gőzerővel készül az őszi önkormányzati választásokra, a pártok egyre több városban állítanak közös jelöltet a fideszes jelöltekkel szemben. Mirkóczki Ádám szerint a Jobbik azért állt össze az MSZP-vel és a DK-val is, mert az országos és a helyi politikát ketté kell tudni választani. Portálunknak azt mondta: ő maga személyesen nagyobb motivációt érez például az egri ügyek megoldásához, mint az országos politikában szerepet vállalni; annak ellenére indul az egri polgármesteri címért, hogy országgyűlési képviselőként több pénzt keresne. Hozzátette: nem igaz, hogy az ellenzéki polgármesterek által vezetett települések nem kapnak kormányzati támogatást. Ha a Katolikus Karitász nem segített volna, Kárpátalján sok helyütt semmilyen orvosi ellátás sem lenne
A Katolikus Karitász 2016-ban indította el kórházmissziós programját Kárpátalján. Ennek keretében adtak át például 12 darab inhalálókészüléket a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház pulmonológiai osztályának, de érkezett korábban infúzió-adagoló, oxigén-koncentrátor, gyógymedence is a misszión keresztül Kárpátaljára. A PestiSrácok Kecskés Lászlóval, az Orvosmisszió főkoordinátorával beszélgetett.