Pesti Srácok

A hazai LMBTQ-s választóknak az MSZP mondta meg, miért is szavazzanak a Jobbikra

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 augusztus 28.
Sokak számára probléma, hogy a Fidesz hatalmának megdöntéséhez most jobbikos képviselő-jelöltre kell ajánlást adnia - olvasható a hazai baloldali melegközösség oldalán, ahol egy egész oldalt szánnak arra, hogy instrukciókat adjanak az önkormányzati választáshoz az LMBTQ-s választópolgárok számára. A honlapot a Magyar Szocialista Párt (MSZP) munkaközössége – mely az Európai Szocialisták Pártja (PES) Rainbow Rose hálózatának tagja – működteti.

Karácsonynak még a molinóját sem sikerült szabályosan kihelyezni

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 augusztus 27.
Karácsony Gergelyt ábrázoló molinó fogadja a Budapestre érkezőket az az M1-M7 közös bevezető szakaszán, ahol egy gyalogos híd korlátjára helyezték el a főpolgármesteri címre ácsingózó politikus képmását. Ezzel azonban nem csupán az a gond, hogy színvilágában a jóízlés határát súrolja, hanem az is, hogy az érvényes jogszabályok alapján szabálytalanul helyezték ki. A gyalogos híd a budaörsi önkormányzathoz tartozik, így a molinó ügyében Wittinghoff Tamásnak, Budaörs polgármesterének kell intézkednie. Aminek sikere kétséges, hiszen a budaörsi SZDSZ-es veterán bevallásuk szerint "zöldfülű polgármester korától" barátként istápolja Karácsonyt.

Struccpolitika, blama az ellenzéki összefogás eddigi mérlege

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 augusztus 27.
Kezdetét vette a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselők választását megelőző kampány; a pártok és a jelölő szervezetek sorra veszik fel az ajánlóíveket a választási irodáktól. A nagy elánnal beharangozott ellenzéki összefogásról azonban egyre több településen derül ki, hogy az barokkos túlzással sem mondható még tiszavirág életűnek sem. Portálunk értesülése szerint Dunaújvárosban, Hajdúszoboszlón és Szentendrén is másként alakultak a jelöltállítások, mint azt korábban elképzelték.

Civilnek álcázott Soros-kommandó akciózik Budakalászon

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 augusztus 26.
Az önkormányzati választásokon való részvétel lehet az ellenzék utolsó esélye a túlélésre, a kétségbeesett próbálkozásokat látva pedig egyre erőteljesebben érezhető: nekik valóban "a lét a tét". A rutinosabb kormánypárti szavazónak azonban nem lett szaporább a pulzusa akkor sem, amikor olyan hírekkel találkozott, melyek szerint az ellenzéki összefogásnak hála októberben közös erővel ledöntik az Orbán Viktor által épített diktatúrát. A roncskoalícióként aposztrofált "fideszellenes fan clubban" a már levitézlett pártok képviselői mellett újabb szereplők is feltűntek. Tudják, ők azok, akik olyan szupercuki fogalmakat mantráznak – leginkább egyébként önmagukra aggatva –, mint "lokálpatrióta", "környezetvédő" vagy éppen "politikamentes". Nos, ez utóbbi annyira igaz, hogy például Budakalászon az egyik ilyen civil szervezet aktivistája – nyilván véletlenül – bár DK-s szimpatizáns, mégis az MSZP szavazatszámlálójaként feltűnősködött, míg egy másik helyi csoportosulás több tagja – valószínűleg szintén a véletlenek összjátékának köszönhetően – a Soros-szervezetek képzésein tanulta ki a civilkedés csínját-binját. (És itt még véletlenül sem a szemétszedés technikájára gondolunk, vagy a nemlétező magyar esőerdők megmentésére.) A Budakalászon feltűnősködő "civilek" jó iskolapéldái lehetnének azon országos jelenségnek, mellyel az önkormányzati választásokhoz közeledve több településen is találkozhattunk, az ottani csoportosulás azonban mégiscsak kitűnik a sorból: ők ugyanis nemcsak a helyi önkormányzattal vívják képzeletbeli csatáikat, hanem saját magukkal is, sőt, képzeletbeli ellenségeikkel sem bánnak kesztyűs kézzel. Egy átlagember számára egyébként nem túl egyszerű feladat megérteni azt a sajátságos "civil" logikát, mely szerint mindegy, miért, de valamiért, valakit hibáztatni kell, és ha az érdekük úgy kívánja, akkor bizony szélkakast megszégyenítő gyorsasággal tudnak ideológiai irányt váltani, mert az jó. Pikáns helyzetjelentés a Lupa-tó környékéről.

A DK-s Homonnay már most stresszel a keresztény körmenet miatt: nem is bírta ki gyalázkodás nélkül

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 augusztus 15.
A liberálisok egyik hazai kedvence, a korábban fideszes szomszédasszonya halálát kívánó homoszexuális aktivista, Homonnay Gergely mai bejegyzésében a Szent Jobb-körmenetet gyalázza. A macskáját istenítő férfi(nő) (még véletlenül sem akarnánk megsérteni nemi identitásában) közösségi oldalán különös érzékenységgel vette górcső alá az államalapítás ünnepe alkalmából megrendezésre kerülő körmenetet. Homonnay szerint a Szent Jobb-körmenet nem más, mint az, hogy "szoknyás férfiak, szar számokat énekelve" hurcolnak körbe egy mumifikált kezet, amiről annyit tudni, hogy egy férfié volt és "ezzel maszturbált és törölte a seggét".

A fonyódi álfüggetlen jelölt mögött sorakozott fel a Marcaliban megbukott MSZP-DK-Jobbik-csapat

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 augusztus 13.
Ahogyan sok más városban, Fonyódon is szörnyszülöttet kínlódott ki magából a DK-tól az MSZP-n és a Momentumon át a Jobbikig terjedő ellenzéki vajúdás: a több pártot is megjárt Árok László polgármester-jelölt mögött olyan figurák sorakoztak fel, mint az országgyűlési választáson Marcaliban már odakozmált Steinmetz Ádám jobbikos politikus, vagy az egykor Somogy megye pályázatbűvészeként ismert kispályás machinátor és MSZP-s ifjútörök, Kollmann Gergely.

Szél Bernadett és Vásárhelyi Mária legújabb víziója: a magyarok megkínozzák a menekülteket – Az ombudsman lezúzta őket

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 augusztus 9.
Mély gyomrost küldött be Székely László ombudsman Szél Bernadett "független" országgyűlési képviselőnek, és a 168ora.hu haladó publicistájának, Vásárhelyi Máriának. Szerintük ugyanis a magyar kormány bűnözőként bánik a menekültekkel, akiket meg is kínoznak – ezt a fantasztikus következtetést vonta le a 168 Óra Szél Bernadett beszámolója alapján. A lap szerint a menekültek ártatlan emberek, akiknek egyetlen „bűnük”, hogy el kellett hagyniuk hazájukat, itt pedig újabb keserves kínokat kell átélniük, és még éheztetik is őket. Az ombudsman helyszíni vizsgálata mindent rendben talált.

Az érdi ellenzék kedvencei: vallásgyalázás, szexizmus, rasszizmus

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 augusztus 9.
Különös összeállítást készített az erdioldal.hu internetes portál arról, hogy az érdi balliberális hisztikórus milyen sértődötten vette tudomásul a szólásszabadság jegyében azt, hogy a város polgármestere posztolni mert egy neki tetsző mémet. Az pedig, hogy saját megosztásaik között vallásgyalázó, szexista, rasszista és uszító posztokat is találni, úgy tűnik, számukra teljesen belefér a liberális értékrendbe.

Mellár: Ne várjunk tovább az EU-ra vagy egy gazdasági válságra, nekünk kell leváltani a Fideszt

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 augusztus 9.
Mellár Tamás ismét különös gondolatokkal fűszerezett monológgal örvendeztette meg a Klubrádió hallgatóságát, akik nyilván rendkívül lelkesen hallgatták fejtegetését arról, hogy bizony a Fidesz remeg és fél, így szinte biztos, hogy lehet fogást találni az Orbán-rendszeren. Mint mondta: nem szabad az EU-ra vagy egy gazdasági válságra várni a kormány menesztéséhez. Ezek szerint tehát eddig erre vártak: ez lett volna a Magyarország megváltására, felszabadítására vonatkozó alternatíva a balliberális gittegylet sztárközgazdásza okfejtésének értelmezésében. És ez még nem minden.

A momentumos Berg elismerte, hogy nem is a CEU, hanem "az amerikai értékek" miatt tüntetgettek Budapesten

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 július 31.
Magyarország támadást indított az amerikai egyetem ellen, el akarják üldözni a CEU-t - egyebek mellett ezeket szajkózták 2017 óta a balliberális mainstream médiában. A Soros-egyetem állítólagos vegzálása miatt még egy komolyabb tüntetéshullám is kezdetét vette Budapesten; a felhergelt – elnézést, "békés" – tömeg végül mégsem a tanszabadság miatt aggódott, hanem azért, hogy még mindig nem bukott meg a kormány. Emlékezetes: a demonstrálók a Parlament épületébe is be akartak hatolni, az ott szolgálatot teljesítő rendőröket pedig megdobálták. A tanszabadság eltiprása miatt verbuválódott tüntetők végül mindig Orbán Viktor lemondását követelték. A magyar kormány hiába állította, hogy a jogszabály minden felsőoktatási intézményre vonatkozik, a Soros-egyetem üldöztetéséről komplett mítoszok születtek, olyannyira, hogy még Brüsszelben is eljárást indítottak miatta Magyarország ellen. A momentumos Cseh Katalinnak a téma különösen a szívügyévé vált: múlt héten az EB elnökével közölte, mennyire tarthatatlan az, ami a CEU-val történik - természetesen a diktatórikus Orbán Viktor miatt. Azt azonban elfelejtette hozzátenni, hogy párja, Berg Dániel – aki véletlenül a Momentum elnökségi tagja – korábban elismerte, hogy más amerikai egyetemeket is érintett a törvény, amelyekkel érdekes módon sikerült megállapodnia a magyar kormánynak. Az pedig különösen pikáns, hogy a magyar választásokon képviselőként is induló Berg ebben az interjúban amerikaiként definiálja magát, sőt, azt is közli, hogy igazából nem is a CEU-n van a hangsúly, hanem azon, hogy a magyarokat fel kell szabadítani az elnyomás alól.

Itt az igazság a balliberális megmondóember és a Szél Bernadett közötti kapcsolatról

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 július 28.
Cikkünknek akár az "ének a függetlenségről" címet is adhattuk volna, de talán jobb, ha nem bagatellizáljuk el azt, hogy a balliberális oldalt képviselő független emberekből valamiért hiányzik az igazmondás képessége. Havi négyszázezer forintos javadalmazásért ad tanácsokat Szél Bernadettnek Ceglédi Zoltán cége, az pedig, hogy ez miben merül ki, egyelőre talány. Tény azonban, hogy Szél Bernadett politikai szereplésén az elmúlt időszakban valóban jelentős változás volt érzékelhető, ami nem vált előnyére az egykoron miniszterelnöki babérokról álmodozó képviselőnőnek. Az LMP-ből való kilépése után valódi ámokfutásba kezdett; emlékezetes megmozdulásait a Facebookon élőben is közvetítette. Ennek köszönhetően pedig láthattuk, amikor Hadházy Ákossal megrohamozza a köztelevíziót, és vele együtt lepődhettünk meg, hogy mégsem sikerült nekik elfoglalni. A politikai valóságshow-ként is értelmezhető - egyébként értelmetlen - székházfoglalósdi mégiscsak hozott némi sikert: közröhej tárgyává tette Szél Bernadettet. Az LMP egykori társelnöke egyébként jelenleg független országgyűlési képviselőként tengeti napjait, és előszeretettel kampányol a Momentum mellett, vagy éppen velük: még a párt eredményváróján is ott izgult májusban. Mindezek ismeretében felmerül kérdésként az átlag emberben: nincs, aki stratégiát alkosson, tanácsot adjon Szél Bernadett politikai szerepléseihez? De van. Méghozzá az az elemző, aki tavaly még azt nyilatkozta, hogy ő bizony nem fogad el sem pártoktól, sem politikusoktól semmilyen anyagi javadalmazást.

Az érdi ellenzéki polgármester-jelölt már most átverte a helyieket, és még büszke is rá

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 július 27.
Fiktív névsorral csempészte be Simicska Lajos Orbán Viktor miniszterelnököt minősítő megjegyzését az érdi fideszes újságba az ellenzék közös polgármester-jelöltje. Minden bizonnyal viccesnek gondolta Csőzik László, hogy egy olyan listát jelentet meg a lapban, melynek első betűit összeolvasva a magyar miniszterelnökről mondott trágár megjegyzést kapjuk.

Gyurcsány gyorsan reagált a miniszterelnök beszédére: "Szabadság vagy Orbán"

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 július 27.
A Demokratikus Koalíció elnöke alig néhány perccel Orbán Viktor tusnádfürdői beszédét követően közösségi oldalán értékelte az elhangzottakat. "Lenni vagy nem lenni?" - akár ezt a kérdést is feltehette volna magának Gyurcsány, de nem, ő más alternatívát kínált az egyébként nem túl népes támogatói bázisának: "Szabadság vagy Orbán". És ez még nem minden. Ujhelyi István szerint Orbán Viktor miniszterelnök sikertelenül próbálta megindokolni, hogy "miért épített ki az elmúlt években egy erőszakos, tolvaj maffiaállamot Magyarországon", a Jobbik pedig úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor elszigelte a magyarokat Európától és a "nemzet mészárosa lett". A Liberális Pártnál a tőlük megszokott elánnal vetették bele magukat a miniszterelnök beszédének értékelésébe: nem kellene a migrációval és Soros Györggyel foglalkozniuk, mert Európára valójában nem ők, hanem Orbán Viktor a veszélyes.

Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában (2. rész)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 július 24.
Szinte a semmiből robbantak a politikai életbe – legalábbis ez az általános nézet a NOlimpiás mozgalomból „kinőtt” Momentumról. A valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha górcső alá vesszük tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki. A PestiSrácok.hu tényfeltáró cikksorozatának második részét olvashatják.

Fura víziók gyötrik a DK-t: katasztrófa közeleg, magyar városok tűnnek el, na és az egészségügy...

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 július 19.
Fura víziókkal bombázzák ma az MTI-t a Demokratikus Koalíció tagjai: délelőtt magyar városok eltűnéséről adtak ki közleményt, most pedig arról, hogy szerintük ha egy orvos szabadságra megy, akkor bezár egy kórházi osztály. Mindez pedig azért van, mert a működésképtelenség határára sodorta az országot az Orbán-kormány.