Még másfélmilliója sincs a nyugdíjasokra Karácsony Zuglójának
Évek óta gond nélkül működött a nyugdíjasok uszodahasználata Zuglóban, egészen eddig. Az önkormányzat és a BVSC közötti szerződés márciusban lejárt, azt pedig még mindig nem sikerült meghosszabbítania a Karácsony Gergely vezette testületnek. Pedig a sportklub nem kért horribilis összeget – 1,6 millió forintos keretszerződésről van szó –, de úgy tűnik, ezt sem tudják kifizetni a BVSC-nek... Íme, az ellenzék tatai jelöltjéről az igazság, amit elfelejtett közölni a választópolgárokkal
Popovics Judit az ellenzék közös polgármester-jelöltje az önkormányzati választáson Tatán, akit a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) és az MSZP is támogat. Popovics úgy nyilatkozik magáról, hogy jogász-közgazdászként korábban kockázatitőke-befektetésekkel foglalkozott, elsősorban azzal, hogy rosszul működő cégeket vizsgált át és alakított sikeressé. S bár azt hangoztatja, hogy semmit sem akar rejtegetni a választópolgárok előtt, önmagáról mégsem sikerült mindent megosztania a nyilvánossággal. Viszont mi ebben most segítünk neki. A hűségükért kellett meghalniuk
A tizenhármakat, az 1848–49-es szabadságharc hősiesen küzdő magas rangú katonai vezetőit végezték ki Aradon a császár pribékjei 170 éve, Aradon. Október 6. emlékezete mélyen bevésődött a nemzeti öntudatba, a magyar emberek szívében kitörölhetetlen örök nyomot hagyva.
Civil bőrbe bújt patás ördögök riogatták a békés szentendreieket (videó!)
Leleplező videót tett közzé a Fidelitas szentendrei szervezete arról, hogy a helyi ellenzék a tavaly karácsonyi időszakban megbotránkoztató módon tüntetett a kormány ellen. Az akkori résztvevők közül többen most civilként próbálnak képviselői helyet biztosítani maguknak az önkormányzatban; teszik mindezt úgy, hogy néhány hónappal ezelőtt még az ellenzéki pártokat képviselték. Köztük van például az a Pál Gábor jobbikos is, aki 2013-ban még a gárda egyenruhájában masírozott, most pedig a Demokratikus Koalíció képviselője mellett, nyomdafestéket nem tűrő módon szidja a magyar miniszterelnököt. László Imre áldozata a PS-nek: Gyurcsányéknak jeleztem, ki ez az ember, de nem is reagáltak (videóval)
Továbbra is kiállnak az ellenzéki pártok a szexuális zaklatásba keveredett összellenzéki újbudai polgármester-jelölt mellett. László Imre korábban egy magánklinika egyik vezetője volt, ahol a zaklatott nő szakorvosként dolgozott. A PestiSrácok.hu-nak nyilatkozott az asszony, aki elmondta: félt találkozni László Imrével, aki volt, hogy a nemi szervét mutogatta neki, vagy megpróbálta lerángatni róla a ruhát. Az asszony portálunknak arról is beszélt, hogy László Imre polgármesterként indításakor jelezte a DK-nak, hogy milyen dolgokat tett vele a férfi, de még válaszra sem méltatták őt. A Gyurcsány-párti politikus továbbra is mindent tagad, Karácsony Gergelyék pedig még szimpátiatüntetést is szerveztek a férfi mellett. Teszik mindezt úgy, hogy a nő által elmondottak a #metoo-kampányban is megállnák a helyüket, amelyet pontosan a liberálisok indítottak útjára a szexuális visszaélések feltárása érdekében. Karácsony: Greta Thunberg az igazi, erős vezető!
Nem túl izgalmas, viszont annál hosszabb interjút közölt a független-objektív lapok zászlóvivője, a hvg.hu Karácsony Gergellyel. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje szerint az idei az elmúlt harminc év legmocskosabb kampánya, amiben bármi megtörténhet még. Ha nyerne, szerinte Orbán Viktor nem tehetné meg, hogy nem áll szóba vele. Október 13-án egy polgármester-fröccs nevű itallal koccint majd. Ordas hazugság után helyreigazításra kényszerült a Népszava az óbudai önkormányzatról
Helyreigazítást közölt a Népszava, mivel bebizonyosodott, hogy ismét egy álhírrel próbálták meg lejáratni az óbudai kerületvezetést és az önkormányzati dolgozókat. A valótlanságoktól hemzsegő cikkben Menczer Erzsébet, volt önkormányzati képviselő hozzátartozójának 2013-as lakásügyét használták fel politikai haszonszerzés céljára. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata a cikkben tett állítások miatt helyreigazítást kért a szerkesztőségtől; ezt a Népszava ma reggel jelentette meg.
Gyurcsány egykori bizalmi köre civilként restartolna
Izgalmas hálózatot fedeztünk fel a civil egyesületekkel kapcsolatos kutakodásunk során. Pest megyében – nyilván véletlenül – a civil társaságok az adott település irányítószámával azonosítják önmagukat, így a teljesség igénye nélkül: Szentendrén a TESZ 2000, Budakalászon pedig a 2011 Egyesület próbálkozik a civil álca mögé bújva érvényesülni. Valószínűsítjük, hogy nem fantáziahiány az oka annak, hogy így szerepelnek az Opten adatbázisában. Nézzük, mi lehet a háttérben. V. Naszályi fura víziókkal riogatja a közvéleményt, nem árt figyelni a viselkedését
Nem hagy fel az álhír-terjesztéssel V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki csodafegyvere, aki újabban azzal riogatja a közvéleményt, hogy a budavári önkormányzat kisajátítja majd az ottani bérlakásokat. V. Naszályit jól láthatóan nem feszélyezi, hogy a Miniszterelnökség közleményben cáfolta az általa elmondottakat; úgy tűnik, a képviselőnőnél 2014 óta beakadt lemez nem járt le az eltelt öt évben annak ellenére sem, hogy azóta sem történt semmilyen einstandolás az I. kerületben. A Sukoró-ügy egykori vádlottja Vértesszőlős polgármestere akar lenni
Pénzügyminiszteri államtitkárként részt vett a Malév privatizációjában, harmadrendű vádlottként szerepelt a Sukoró-ügyben, de a HungaroControl vezérigazgatójaként is tevékenykedett Markó Andrea, Gyurcsány egykori bizalmi embere, aki most a vértesszőlősi polgármesteri széket akarja megszerezni. V. Naszályi Márta zseniális terve: le kell zárni a Lánchidat a forgalom elől
A szélkakas is csak kapkodná a fejét V. Naszályi Márta, az I. kerület ellenzéki csodafegyverét követve, aki volt már LMP-s, majd Párbeszédes is, és annak ellenére, hogy 2017-ben még kizártnak tartotta, hogy közös listán szerepeljen a szocialistákkal, az országgyűlési választásokon az MSZP–Párbeszéd közös jelöltjeként indult. Az idei októberi önkormányzati voksoláson pedig a Demokratikus Koalíció, a Momentum, valamint az MSZP támogatásával próbál beülni a kerület polgármesteri székébe az egyébként pszicho- és bibliodráma-vezető, okleveles kertészmérnök asszony, akinek egyik kedvenc témája természetesen a klímavédelem és a korrupció. Gyurcsány embere közel kétmilliárdos kárt okozott Szolnoknak – most az ellenzék polgármester-jelöltje
A Gyurcsány-Bajnai rendszer újraépítésére készül a baloldal az önkormányzati választásokon – mondta a miniszterelnök kabinetfőnöke néhány héttel ezelőtt a Bayer Showban. A szolnoki ellenzéki polgármester-jelöltet górcső alá véve pedig konkrét bizonyítékaink vannak arról, hogy Rogán Antal nem tévedett, amikor arról beszélt, hogy a nagyvárosokat néhány meglévő politikai és gazdasági érdekkör próbálja majd átvenni. A szocialista Radócz Zoltán 2002-2006 között 70 önkormányzati tulajdonban levő ingatlant értékesített bruttó 1,698 milliárd forint összegért, ezzel 1,5–2 milliárd forintnyi kárt okozva Szolnok városának, most pedig az ellenzékiek polgármester-jelöltjeként próbál ismét az önkormányzati vagyon közelébe férkőzni. Nem hiszik el, ki ül a Suzuki-gyár előtt lánccal a nyakában... – Avagy trójai falovak Esztergomban (videóval)
Ismét tiltakozó, láncos demonstrációba kezdett az MSZP alelnöke, Komjáthi Imre, akinek különös vonzódása a gyár bejáratához egyre nyilvánvalóbb. Nyáron egyszer már odaláncolta magát az esztergomi üzem kerítéséhez, ahonnét addig nem akart eljönni, amíg meg nem állapodnak a vezetéssel a munkások jogairól. Igaz, akkor az ott dolgozók sem tudtak semmilyen érdeksérelemről, és Komjáthi is csak addig verte láncra magát, amíg az érdeklődésre számot tartott. Most azonban segítői is akadtak, akik már be is jutottak a Suzuki-gyár területére, és azt követelik: engedjék az üzem Vasas-alapszervezetét működni. És akkor felbukkant Gyurcsány nagyágyúja, a levitézlett műsorvezető: Kálmán Olga (videóval)
Vasárnap közös programbemutató lesz Budapest megváltoztatása érdekében – mindezt Kálmán Olga és Karácsony Gergely jelentette be egy videoüzenetben. A DK volt főpolgármester-jelöltje közösségi oldalán megtekinthető videóból az is kiderül: a "Budapest mindenkié" program arról szól, hogyan lesz a város mindenki közös otthona, "nem pedig csak a Fideszé, a hatalmasságoké és az ingatlanbefektetőké" – jelentsen ez bármit is. Bejárási tilalmat, milliós parkolási bírságokat akar a II. kerületben Őrsi Gergely polgármester-jelölt és az egyesült ellenzék
Egészen szürreálisra sikerült az összellenzéki polgármester-jelölt programismertetője a II. kerületben – és nem csupán azért, mert alig néhányan lézengtek a nagy elánnal beharangozott eseményen. Őrsi Gergelynek ugyanis sikerült néhány perc alatt bejárási tilalmat hirdetnie, magántulajdonokat elvenni és több száz millió forintot elkölteni, s ha mindez még nem ejtette volna kellően ámulatba a jelenlévőket, a lépcső alatti szekrényből előhúzott ellenzéki polgármester-jelölt gyorsan megoldotta a parkolási gondokat, az egészségügyi ellátást, és megszüntette a környezetszennyezést is. Persze mindezeket csak szóban és ígéretek formájában valósította meg szerencsére. Az Európai Zöldek videós összeállításban hívják fel a figyelmet arra, hogy meg kell büntetni a magyarokat
Az európai zöldek EP-frakciója videós összeállításttett közzé arról, hogy Magyarországon mennyire sérül a jogállamiság, és tenni kell valamit ennek megakadályozása érdekében. Ebben egykori képviselőjük, Judith Sargentini jelentésének fontosságára is felhívják a figyelmet a "jeles évforduló" alkalmából: az EP-ben ugyanis 2018. szeptember 12-én fogadták el a zöldpárti képviselő által írt dokumentumot hazánkról. A ténybeli alapokat látványosan nélkülöző Sargentini-jelentés egy folyamatos boszorkányüldözés része, és az "európai zöldek" ugyanannak a néhány hazugságnak az állandó ismételgetésével próbálják segíteni a jelenleg Brüsszelben Demokratikus Koalícióként és Momentumként megtestesülő elvtársaikat. Gyurcsány hősei: Heller, Rajk és Konrád
Egyáltalán nem érdekel, hogy kiknek fognak tetszeni a következő sorok – ezzel a dacos, kissé kamaszlázadásra hajazó gondolattal kezdte Gyurcsány Ferenc mai eszmefuttatását a közösségi oldalán arról, hogy az ő hősei bizony Heller Ágnes, Rajk László és Konrád György. A volt miniszterelnök kifejti: meghatja ezeknek az embereknek a bátorsága és az ereje, akik "a parizer-zsemle-ágy biztonságát is kockáztatták egy szabad, demokratikus, független Magyarországért". Gyurcsány Ferenc tekintette már példaképének a kommunista Che Guevarát, és idézett egy spanyolországi kommunistát is, Dolores Ibárrurit, akit Sztálin fegyverrel és pénzzel támogatott, s akinek az oldalán harcolt többek között Gerő Ernő, Rajk László, Münnich Ferenc, Zalka Máté és sokan mások, akik közreműködtek Magyarország tönkretételében a kommunista diktatúra idején. Őket nevezik "spanyolosoknak", akik a polgárháború évei alatt a történelem egyik legvéresebb keresztényüldözését hajtották végre, lemészárolva ártatlan híveket és papokat. Maffiamódszerrel próbálják meghátrálásra kényszeríteni a fideszes képviselőjelöltet Zuglóban
Megfenyegették, hogy "el lesz intézve" a Fidesz XIV. kerületi önkormányzati képviselőjelöltje, Borbély Ádám. A fiatal politikus közösségi oldalán számolt be az incidensről, ahol arról is ír: megtette a feljelentést és nem fél azoktól, akik meghátrálásra akarják kényszeríteni őt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.