Pesti Srácok

Abortuszra ment a kórházba, ma már boldog édesanya – Megrendítő kisfilm az élet védelmében (PS-videó)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 20.
"A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne" – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak? László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát. Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. A film végigkíséri a kismama útját a szülőszobáig, bemutatja, hogy a válsághelyzetekből is van kiút, és megismerhetik a segítőt, Albertné Görgey Zsuzsa életvédőt is, aki elmondja, segítségükkel hány babát sikerült már megmentenie.

Aggódunk Kéri Lászlóért, nagyon fura víziók gyötrik!

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 november 17.
Lehet, hogy jobban tette volna, ha a Hírklikk nevű portál interjúkérésére nemet mond, Kéri László azonban valószínűleg boldog volt, hogy valakinek még eszébe jutott, így – kihasználva a megjelenési lehetőséget – igencsak szabadjára engedte fantáziáját, hogy aztán elemzésnek álcázva sértegesse a kormánypártot, annak szavazóit és természetesen Orbán Viktort.

Menczer Tamás: a Momentum a legrosszabb kommunista hagyományokat képviseli (PS-videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 16.
Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkárral készített videóinterjút a PestiSrácok.hu. A politikus markáns véleményt fogalmazott meg az ellenzéki képviselők magyarellenes tevékenységéről, többek között Várhelyi Olivér biztosjelölt megfúrásáról, valamint a Momentum nemzetközi színtéren való aktivitásáról. Mint mondta: a megújulást hirdető Momentum a legrosszabb kommunista hagyományokat képviseli, hiszen ők voltak azok, akik idegen hatalomhoz fordultak azért, hogy az általuk vágyott politikai életteret megvalósítsák. Mégiscsak arról van szó, hogy külföldön próbálnak támogatókat szerezni, hogy hatalomba tudjanak kerülni. Menczer Tamás szerint ez nem csupán gyávaság, hanem a politika legrosszabb rétege. Az államtitkár kiemelte: a Momentum progresszív pártnak hirdeti magát, pedig megtestesítik a lehető legrosszabb balliberális hagyományokat. Az államtitkár Trianonról is beszélt, valamint a Demokratikus Koalícióról és Márki-Zay Péterről sem rejtette véka alá véleményét. Nézzék meg videónkat!

Már nem először kérnek külföldi beavatkozást Magyarország ellen a momentumosok

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 14.
Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként az Egyesült Államok Kongresszusának keddi meghallgatására juttatta el a magyar jogállamisággal kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben a jogállamiság és a külpolitika tekintetében összesen 18 területen tájékoztatta a Magyarországon jelen levő problémákról; szó esett többek között a médiaszabadságról, a civil szervezetek vagy éppen a CEU „ellehetetlenítéséről” és a növekvő „orosz befolyásról” is. A Momentum képviselője még javaslatokat is mellékelt a levele mellé; ennek egyik eleme, hogy a NATO kényszerítse ki (!) a magyar jogállamiság általuk elképzelt normáit. Azonban az, hogy külföldi beavatkozást kér saját hazája ellen, mégsem újdonság a momentumosoktól: Cseh Katalin párja, Berg Dániel egyszer már próbálkozott nemzetközi segítséget kérni a magyar kormány ellen.

Kocsis Máté: Ott tartunk, hogy az ellenzék miatt kulturált viselkedésre vonatkozó szabályokat kell bevezetni (PS-videó!)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 13.
A parlamentben történt példátlan durvaságokkal indokolta az országgyűlési törvény módosítását Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője megengedhetetlennek nevezte azt, ahogyan némely ellenzéki képviselő az elmúlt időszakban viselkedett, és markáns véleményt fogalmazott meg a baloldali politikusok eddigi tevékenységéről.

Niedermüller ordas hazugsággal eteti a balliberális médiát, amely be is dől neki

Jurák KataJurák Kata Forró drót 2019 november 13.
Nem sikerült igazat mondania Niedermüller Péternek a Klubrádióban, ahol hétfőn este arról beszélt, hogy az önkormányzat honlapján őt "kommunista zsidónak" nevezték. Mint arról korábban beszámoltunk: a VII. kerület hivatalos honlapját hackertámadás érte, hétfőn délután két alkalommal is üzenetet hagytak a polgármesternek, majd elérhetetlenné vált a weblap. Niedermüller ezután azzal kürtölte tele a balliberális médiát, hogy a hackertámadás azért történt, mert az önkormányzati szerződéseket nyilvánossá akarják hozni. A valóság azonban teljesen más képet mutat.

A „megbízható”, „régi” dzsihádistákat nem ismerik a titkosszolgálatok

Jurák KataJurák Kata Világugar 2019 november 10.
Izgalmas tanulmányt tett közzé a Migrációkutató Intézet az Iszlám Államhoz csatlakozó harcosokról. Az átfogó elemzésben Dezső Tamás egyebek mellett arra kereste a választ, hogy milyen problémákkal kell szembenézni az Iszlám Állam bukását követően. A kutatási vázlatból azt is megtudhatjuk, hogy a dzsihadisták az egyes országokban milyen számban jelentek meg az elmúlt években.

A transzparencia jegyében: még mindig nem tették közzé a tisztségviselők névsorát

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 8.
Még mindig nem tették közzé a fővárosi önkormányzat honlapján a bizottsági tagok névsorát, így nem lehet tudni, hogy pontosan kiket is delegáltak egy-egy testületbe. Néhány név kiszivárgott ugyan, akik a Gyurcsány-kormányban miniszterként tevékenykedtek, így Draskovics Tibor, valamint Havas Szófia is nagy visszatérőként lesz jelen a Fővárosi Közgyűlésben.

Karácsony Gergely a kormányülés után: Amíg nincs CT, addig nincs szuperkórház és atlétikai vb (PS-videó)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 6.
Karácsony Gergely főpolgármester a szerdai kormányülést követően rögtönzött sajtótájékoztatót tartott a Karmelita kolostor előtt. Ahogyan az várható volt, nem sok új információval gazdagodtunk: nem lesz atlétikai vb Budapesten, ha és amennyiben a kormány nem változtat eddigi stratégiáján és nem ad minden kerület számára CT-berendezést. A főpolgármester arról is beszélt, hogy az úgynevezett "presztízsberuházásoknál" – mint például a Néprajzi Múzeum – fontosabb a közlekedés, és megoldandó feladat a parkolási rendszer is. Bár szerinte a kerületek nem fognak lemondani az egyébként jól működő és milliárdos bevétellel járó díjakról, így az egységesítés nem, de az egyszerűsítés szóba fog még kerülni a Közgyűlésben. Cáfolta viszont kampánytanácsadójának a Magyar Narancsban megjelent nyilatkozatát, így valószínűleg nem lesz időkorlát-emelés a kerületi parkolások tekintetében. A sajtótájékoztatón elhangzott: az atlétikai világbajnokságra épülő stadiont leszámítva minden sportberuházás megvalósul a fővárosban, illetve nem zárkózott el a Regnum Marianum újjáépítésétől sem.

Csőzik László, Érd ellenzéki polgármestere megfosztaná a közgyűlést a privatizációt korlátozó jogaitól

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 5.
Elvenné a közgyűlés döntési kompetenciáját, valamint a döntéseket megelőző nyilvános vita lehetőségét az érdi közgyűléstől a város újonnan megválasztott polgármestere. Csőzik László, aki az ellenzéki összefogás segítségével került a városvezetés élére, úgy tűnik, némi ellentmondásba került eddig ígéreteivel, és Horváth Csaba zuglói polgármesterhez hasonló döntésekkel szeretné magához ragadni a döntési jogköröket.

Ungár Péter a PS-nek: Fel kell függeszteni a Dunaferr működését a hatósági vizsgálatok idejére (videó)

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 4.
Írásbeli kérdést intézett Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP elnökségi tagja Nagy István agrárminiszterhez a dunaújvárosi környezetszennyezés miatt. A politikus a PestiSrácok.hu-n megjelent tényfeltáró írást követően döntött úgy, hogy utánajár annak, miként is lehetséges a Dunaferr működése azok után, hogy a cég folyamatosan nem felel meg a környezetvédelmi előírásoknak.

A Momentum lenyúlta a fidesz.ru-t, ahol az amerikai oroszellenes propagandát tolják

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 2.
A Momentum üzemelteti a Fidesz.ru webhelyet. Az olimpiát megfúró társaság még 2017-ben foglalta le a domaint. Az oldalra feltöltött információkkal nem csupán a magyar kormányt próbálják lejáratni, de masszív oroszellenességüket is bizonyítják. Ez viszont mégsem meglepő annak tudatában, hogy a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin még egyetemistaként, 2013 júniusa és 2014 szeptembere között az International Federation of Liberal Youth fehérorosz programjának trénereként workshopokat és képzéseket szervezett belarusz és ukrán aktivisták számára. Később ezek az aktivisták vandálkodtak egyébként a kijevi Majdan téren.

Megúsztunk egy konfliktust az oroszokkal, mert Gyurcsányt bohócnak nézték Moszkvában

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 november 2.
Emlékezetes, Gyurcsány Ferenc még szocialista miniszterelnökként több alkalommal is találkozott Vlagyimir Putyinnal. Baráti viszonyukat bizonyítja, hogy az orosz elnök 2006 tavaszi hivatalos magyarországi látogatásakor Gyurcsányék rózsadombi villájában ebédelt. De az lassan a feledés homályába merül, hogy az egykori miniszterelnök miként bravúroskodott Moszkvában, amiből csak azért nem kerekedett egy kisebb diplomáciai botrány, mert egészen egyszerűen bohócnak nézték őt – legalábbis az orosz lapok szerint.

Költségvetési csalás miatt nyomoznak a Momentum ellen – Cseh Katalinék ordas hazugsággal védekeznek

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 október 31.
Költségvetési csalás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a NAV a Momentum kampánytámogatási ügyében. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának vizsgálati osztálya szerda reggel a párt Múzeum körúti székhelyén tartott házkutatást és foglalt le adathordozókat, amit a Momentum persze azonnal politikai támadásként értelmezett, és azzal kürtölte tele a nemzetközi kommunikációs platformot, hogy a Fidesz akarja ellehetetleníteni őket azért, mert sikeresen szerepeltek a helyhatósági választáson. Cseh Katalinék ordas hazugsága meg is tette a hatását: Dacian Ciolos, a Renew Europe elnöke közleményben jelezte, hogy "az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciója aggódva figyeli a jogállam és a demokrácia elleni sorozatos támadásokat". Ciolos szerint elfogadhatatlan politikai okokból mozgósítani az állami igazságszolgáltatást, és ennek újabb következményeket kellene maga után vonnia. Az elnök azonban vélhetően nem tudja, hogy az Állami Számvevőszék nem azért tett feljelentést a Momentum ellen, mert az "sikeresen szerepelt a választásokon", hanem azért, mert a párt mintegy 500 millió forint költségvetési támogatás törvényes felhasználását egészen egyszerűen nem igazolta.

Nagy a baj a Dunaferrnél – itt vannak a részletek

Jurák KataJurák Kata Eco 2019 október 30.
A Dunaferr kedden 350 főt érintő létszámcsökkentést jelentett be a kormányhivatal felé, de az sem kizárt, hogy "további racionalizálási lépésekre" is sor kerül majd. Mindezt az európai acélipar rendkívül nehéz gazdasági helyzete, a világgazdaság lassulása, a csökkenő kereslet és késztermékárak, valamint a hatóságok és az uniós szabályozók által előírt kötelező környezetvédelmi beruházások terhei miatt kényszerülnek megtenni – olvasható a vállalat közleményében.

Karrier a köbön: a momentumos felforgató, Berg Dániel az ALDE alelnöke lett, hogy harcba hívja a liberálisokat hazánk ellen

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 október 28.
Bámulatos, mondhatni, meseszerű karriert futott be alig két év alatt Daniel T. Berg, alias Berg Dániel, a momentumos Cseh Katalin párja. A férfi az amerikai álom európai megtestesítője lehetne, akinek életútja egy hollywoodi filmben is megállná a helyét. A New York-i születésű férfi 2017-ben, a CEU-tüntetéseken tűnt fel először a budapesti közéletben, majd néhány hónap múlva már a Momentum elnökségi tagjává választották, közben párjával, Cseh Katalinnal végigroadshow-zták Európa nagyvárosait és tettek látogatást befolyásos politikusoknál. A kérdés persze adott: hogyan is tud az ismeretlen fiatalember az amerikai külügyminisztériumban tárgyalni, ahol felhatalmazva érzi magát arra, hogy Magyarország ellen beavatkozást kérjen? Hogyan és miért vesz részt az ENSZ gyűlésén, majd miként tud belehuppanni a magyarországi önkormányzati választásokon egy II. kerületi képviselői székbe, hogy aztán az európai liberális párt alelnökévé válasszák? Mindezt alig két év alatt.

Ifj. Lomnici: Megkérdőjelezhető a választási eredmény legitimitása, ha volt idegen befolyásolási kísérlet

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2019 október 22.
Több kérdés is megfogalmazódott az önkormányzati választás ellenzéki kampányával kapcsolatban, egyebek mellett annak finanszírozási hátteréről és támogatói bázisáról. Felmerült annak gyanúja is, hogy a tőkeinjekció külföldről érkezett, bár azt a pártfinanszírozási törvény egyébként tiltja. Arról, hogy vajon van- e olyan jogi kiskapu, ami ezt mégis lehetővé tenné, illetve mit is jelentene hazánk számára az, ha ezzel valamelyik politikai szereplő visszaélne, ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogásszal beszélgettünk.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.