Életvédők – Már egészen pici segítség is elég ahhoz, hogy egy nő a magzat megtartása mellett döntsön (PS-videó)
"A nők egyetlen dologért tudnak bármit megtenni: azért, hogy legyen babájuk és azért, hogy ne" – ugye, ismerősen cseng? De mi van akkor, ha valaki akarja azt a kisbabát, azonban fél, hogy egyedül nem tudja felnevelni? Mi történik azokkal, akik magukra vannak hagyva a döntéssel úgy, hogy a szívük alatt már egy másik életet hordoznak? László Petra dokumentumfilmje egy olyan kismamát mutat be, aki a körülményekre való tekintettel meg akarta szakítani terhességét, majd a kórházban egy másik várandós nő bizonyságtétele után mégis az élet megtartása mellett tette le a voksát. Aztán minden megváltozott: olyan segítőket kapott maga mellé, akikre mindenben számíthatott, nem csupán lelkileg, hanem anyagilag is. Kisfia születése után immáron otthonában látogattuk meg az újdonsült anyukát, akinek Budaházy Edda százezer forintos felajánlást adott át, a kismamát segítő Albertné Görgey Zsuzsanna életvédő pedig az összefogás erejéről beszélt, hozzátéve, hogy "egy felmérés szerint a magyaroknak van a legnagyobb szíve". Kiemelte: most egy kis életet sikerült megmenteni, ami valóságos csoda. Budaházy Edda pedig úgy fogalmazott: már egészen pici segítség is elég ahhoz, hogy egy nő a magzat megtartása mellett döntsön, hiszen az abortuszra jelentkezők többsége bizonytalan. Azonban ha azt érzik, nincsenek egyedül, vállalják a gyermeket, amiként ezt Bea példája is bizonyítja. Völner Pál kijózanító csapást mért a valóságtól nem kicsit elrugaszkodott Gréczy Zsoltra (videó)
A keddi parlamenti ülésnapon Völner Pál olyan csattanós választ adott a Demokratikus Koalíció megmondóemberének napirend előtti felszólalására, hogy azt egészen biztosan sokáig emésztgeti majd a Gyurcsány-párt képviselője. Gréczy Zsolt ezúttal Varga Juditot állította célkeresztbe, egyebek mellett azt hangoztatva, hogy a miniszter asszony "azzal került a bársonyszékbe, hogy tud harmincat dekázni". De nem kímélte a fideszes politikusokat és azok családját sem, akiket ügynökmúlttal vádolt vagy éppen kommunistaként emlegetett. Bánki Erik: A 2008-as tapasztalat megmutatta, milyen felelőssége van a kormánynak egy gazdasági válság elkerülésében
Nem lesz recesszió, de a növekedés várhatóan lassulni fog – fogalmazott Varga Mihály parlamenti felszólalásában. A pénzügyminisztert a fideszes Bánki Erik kérdezte arról, Magyarországot érintheti-e a már érzékelhető világgazdasági válság.
Orbán Balázs: Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd-frakció legmagyarabb tagja
Völner Pál kemény hangvételű napirend előtti felszólalással indította a keddi ülésnapot, majd Orbán Balázs és Rétvári Bence államtitkár tette helyre az ellenzéket. Korózs Lajos: Az évszázad bűncselekménye volt elüldözni a CEU-t
Az új Fővárosi Közgyűlés által elfogadott rendelkezések magyarországi érvényesítéséről szóló napirendi javaslat ismertetése közben került váratlanul terítékre a "CEU ügye", amit a Párbeszéd képviselője hozott fel a hétfői parlamenti vitanapon. Tordai Bence úgy fogalmazott: Magyarország legszínvonalasabb egyetemét Bécsig üldözték. Korózs Lajos pedig még ennél is drámaibb kijelentést tett: a szocialista politikus az évszázad bűncselekményének nevezte a Soros-egyetem elüldözését Budapestről. Az ellenzéki képviselőket Nacsa Lőrinc ezután arra emlékeztette, hogy a CEU Budapesten és Bécsben is indított képzéseket, erről pedig maga Soros György is nyilatkozott. Az ellenzéki képviselők kérdéseire ma is csattanós választ adtak a kormánypárti politikusok
Az országgyűlés plenáris ülésén az azonnali kérdések és válaszok órájában az ellenzéki képviselőket a magyar egészségügyi intézmények fertőzöttsége, valamint a Mátrai Erőmű érdekelte leginkább, bár Varju László most sem tudta kihagyni, hogy a közmédiát ne vádolja meg azzal, hogy álhíreket gyártanak vagy személy elleni erőszakot követ el. A napirend előtti felszólalásokról szóló tudósításunkat itt olvashatják. Hackertámadás érte a fidesz.hu-t
Feltörték a Fidesz szerverét, az arról mentett adatokat pedig nyilvánosságra fogják hozni – olvasható abban az e-mailben, amit több szerkesztőséghez is eljuttatott egy, "Az igazság ligája" elnevezésű hekkercsoport. A vélhetően baloldali társaság Az ördög ügyvédjéhez hasonló módon azt sejteti, hogy az általuk megszerzett információk kellemetlenül érinthetik a kormánypártot.
A soroksári polgármester sváb jelöltjét támadja a kisebbségek képviseletére érzéketlen ellenzék
Az önkormányzati választások óta eltelt időszakban Budapest kerületeinek többségében és a fővárosi közgyűlésben is megválasztották már az alpolgármestereket és a főpolgármester-helyetteseket, azonban Soroksáron erre még nem került sor. A főváros XXIII. kerületében várhatóan holnap döntenek az alpolgármester személyéről, az ellenzék pedig ezúttal sem tétlenkedik: folyamatosan támadja a polgármester, Bese Ferenc jelöltjét. Hibrid hadviselés és hálózatépítés – Földi László és Horváth József titkosszolgálati szakértők könyveinek bemutatója (PS-videó)
Jelen korunk látszólagos békéje alatt régóta háború dúl, méghozzá a negyedik generációs formájában. Európa átalakítása annak lerombolásával kezdődik, hogy utána egy nemzetek és akarat nélküli világ jöjjön létre kontinensünkön, ahogyan ez már megvalósult sokfelé a világban. Ezt a küzdelmet még nem fegyverekkel vívják, hanem a média segítségével, így próbálják eltüntetni a keresztény értékrendet és kultúrát – minderről Földi László és Horváth József titkosszolgálati szakértő beszélt a PestiSrácok.hu-nak a Kárpátia Stúdió gondozásában a napokban megjelent két kötet okán, amelyeknek Szakács Árpád Lovas István-sajtódíjas újságíró volt a szerkesztője. Dobrev örül, hogy Weberrel újabb támogatóra akadt a Magyarország elleni hadjáratban
Dobrev Klára újabb „gyöngyszemet” tett közzé a Facebook-oldalán. A bejegyzésben Gyurcsányné annak örvendezik, hogy Manfred Weber állítólag keményen fogalmazott Orbán Viktorról Strasbourgban, sőt, állítólag még Macron frakcióját is számonkérte a francia elnök Orbán Viktorral kapcsolatos pozitív kijelentései miatt. Gyurcsányné ezt úgy értelmezi, hogy „immár a Fidesz európai pártcsaládja is kiismerte Orbán pávatáncát. De ahogy tudjuk, egyszer minden tánc véget ér.” A Soros-hálózat a fővárosi cégek irányításában is fontos szerepet kapott
Ha eddig nem lett volna világos a Karácsony Gergely és Soros György hálózata közötti szoros kapcsolódás, akkor az mára egyértelműen kirajzolódott. Az újonnan választott főpolgármester ugyanis az Amnesty International Hungary, a Transparency International és az Átlátszó.hu vezetőjét is fontos pozíciókhoz juttatta Budapest irányításában. Emlékezetes – és így most már érthető is –, hogy miért nem emelték fel szavukat akkor, amikor egy kiszivárgott felvétel tanúsága szerint súlyos törvénysértések gyanúja merülhetett fel Zuglóban. Pikáns az is, hogy a Fővárosi Közgyűlés által elfogadott antikorrupciós csomagot véletlenül a Transparency International, a K-Monitor és az Átlátszó.hu dolgozta ki. Tudják: azok, akik szerint teljesen rendben van az, hogy Karácsony Gergely nyíltan beszél az MSZP lopásairól. Korózs: Fel fogjuk lázítani a népet a Fidesz ellen!
Kikelt magából az MSZP-s Korózs Lajos, aki az ATV stúdiójában mutatta be, milyen szellemi magasságokban járnak a szocialisták. A politikus jól láthatóan nem csupán indulatkezelési problémákkal küzd, de a valóság megélése is komoly gondot jelenthet számára. Az ATV Reggeli Start című műsorában nyújtott produkciójából viszont kiderült, hogy eltökélt szándékuk, hogy fellázítsák a népet és elzavarják a Fidesz-kormányt. Gulyás Gergely: Az Európai Néppártnak vissza kell találnia saját alapértékeihez
A csütörtöki kormányinfón a kancelláriaminiszter kiemelte, mennyire fontosnak tartja Várhelyi Olivér biztosjelöltségét, valamint bejelentette: a második gazdaságvédelmi akciótervről már jövőre dönthet a kormány. Beszélt a dugódíjról és az atlétikai világbajnokság megrendezéséről is, de szóba került az adócsökkentés, a Gothár-ügy, valamint a jogállamiság helyzete is. Kérdésre válaszolva elmondta a Paks II. beruházásra vonatkozó újabb információkat, de szóba került Rogán Antalék válása is, amelyről a Magyar Hang újságírója érdeklődött. Kocsis Máté a PS-nek: Nem támogatjuk a dugódíjat, Jakab Péter pedig egy piti politikai kalandor
A Fidesz-KDNP képviselői közös sajtótájékoztatót tartottak az országgyűlési törvény módosításával kapcsolatos parlamenti vita után. Vejkey Imre és Kocsis Máté elmondta, hogy a vezérszónokok beszéde közben a képviselők magatartása bebizonyította: a módosításra szükség van. A Fidesz frakcióvezetője példaként említette, hogy Szabó Tímea letrógerozta Trócsányi Lászlót, valamint Jakab Péter beleült a miniszterelnök székébe. Úgy fogalmazott: Arató Gergely végighazudta a "reggelt, délbent, délutánt is". Portálunk kérdésére válaszolva elmondta: nem támogatják a dugódíj bevezetését, Jakab Pétert pedig egy piti politikai kalandornak tartja. Arra is kíváncsiak voltunk, hogy kellő visszatartó erővel rendelkezik-e véleménye szerint a törvény, hiszen Szabó Tímea egyértelművé tette, hogy majd "összedobják egymásnak a büntetést". Kocsis Máté válaszában felidézte: Jakab Péter megjegyezte ma az ülésteremben, hogy a büntetések ismeretében meggondolja majd, milyen rendbontásokat produkál a továbbiakban. Megsértődött az ellenzék, mert ezentúl nem lehet büntetlenül randalírozni a parlamentben (Videó)
Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok az országgyűlési törvény módosításával kapcsolatban, amelyben a délelőtt elhangzott beszédeiket ismételték meg. Újdonság talán Hadházy Ákos jelenléte volt, aki ezúttal nem tartott fel semmilyen táblát sem, sőt, kissé visszafogottnak tűnt, és arról beszélt, hogy mennyire rosszul érintette az, hogy "sorosbérencnek" nevezték. Bagoly mondja verébnek: Szabó Tímea egyszerűen trógernak nevezte Trócsányi Lászlót (videóval!)
A szerdai plenáris ülésen az országgyűlési törvény módosítása kerül ma a T. Ház elé. Az ellenzéki képviselők már a vita megkezdésekor bemutatták, miért is van erre szükség. A Demokratikus Koalíció jeles képviselői most sem bírták ki, hogy ne kiabáljanak közbe Kocsis Máté felszólalásába; a gyurcsányista kórushoz természetesen a Párbeszédes Szabó Tímea is csatlakozott. Jakab Péter pedig beült Orbán Viktor székébe és hosszú percekig nem volt hajlandó onnan felállni. A kormánypárti felszólalók hiába próbálták megértetni az ellenzéki képviselőkkel a módosítás lényegét, Tóth Bertalan és Arató Gergely is azt hangoztatta, hogy a Fidesz retteg és fél tőlük, azért akarja őket elhallgattatni. Jakab Péter Orbán Viktor székébe ült, és nem hajlandó kiszállni onnét
Jakab Péter felszólalását követően Orbán Viktor parlamenti székét elfoglalta, majd a Házelnök figyelmeztetése ellenére sem volt hajlandó kiszállni onnét. Jelenleg is ott üldögél. Parlamenti vita a házszabály-módosításról – A Fidesz szerint az agressziót meg kell fékezni, az ellenzék viszont a demokrácia haláláról beszél (Videó)
A szerdai plenáris ülésen az országgyűlési törvény módosítása kerül ma a T. Ház elé; az ellenzéki képviselők már a vita megkezdésekor bemutatták, miért is van erre szükség. A Demokratikus Koalíció jeles képviselői most sem bírták ki, hogy ne kiabáljanak közbe Kocsis Máté felszólalásába; a gyurcsányista kórushoz természetesen a párbeszédes Szabó Tímea is csatlakozott. Jakab Péter felszólalását követően fogta magát, majd beült Orbán Viktor székébe, és hosszú percekig nem volt hajlandó onnan felállni – bár láthatóan nagyon boldoggá tette az ott töltött néhány perc. A kormánypárti felszólalók hiába próbálták megértetni az ellenzéki képviselőkkel a módosítás lényegét, Tóth Bertalan és Arató Gergely is azt hangoztatta, hogy a Fidesz retteg és fél tőlük, azért akarja őket elhallgattatni. Szabó Tímea még tőle is szokatlan módon használt vérlázító jelzőt Trócsányi Lászlóra, akit nemes egyszerűséggel trógernak nevezett.