Pesti Srácok

A máltai miniszterelnök lemondását sürgeti az Európai Parlament

Jurák Kata Forró drót 2019 december 18.
Az Európai Parlament 581 szavazattal, 26 ellenszavazat és 83 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásban arra hívja fel a figyelmet, hogy amíg Joseph Muscat miniszterelnök hivatalban van, addig a jelenleg zajló nyomozás hitelessége megkérdőjelezhető marad. Az állásfoglalás a máltai miniszterelnököt, illetve elsősorban kabinetfőnökét és a leköszönt turisztikai minisztert korrupcióval és pénzmosással vádló állításokra utal. A korrupcióval és pénzmosással kapcsolatos nyomozás más kormánytagokra és a hozzájuk kapcsolódó magáncégekre és egyénekre is kiterjed. A Bizottság alelnöke, Vĕra Jourova szerint a máltai igazságügyi reformok elmaradása alapot adhat a 7. cikk szerinti eljárás megindítására.

EP-ülés Strasbourgban: a Brexit tragédia, de nem hagyjuk cserben a briteket

Jurák Kata Világugar 2019 december 18.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a képviselők szerda délelőtt az európai állam- és kormányfők december 12-13-i tanácsülésének eredményeit vitatják meg a Tanács és a Bizottság elnöke részvételével. A parlamenti vitán Charles Michel, a Tanács, és Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke is részt vesz. Az ülésen Gerolf Annemans belga képviselő kendőzetlenül fejtette ki Charles Michelről a véleményét, miszerint a Tanács új elnöke olyan politikai káoszt fog okozni az Európai Uniónak, mint amilyen katasztrofális helyzetbe hozta Belgiumot. A PestiSrácok.hu a helyszínről tudósít.

A korrupció a téma az Európai Parlamentben: a magyarok, csehek és szlovákok is terítéken vannak

Jurák Kata Forró drót 2019 december 17.
Kedden délután az európai parlamenti képviselők az uniós pénzek elcsalásának kivizsgálását és leállítását, illetve a csalások elleni fellépésre irányuló terveket kérték számon a Bizottságon. A vitában azt is megvizsgálták, hogy milyen intézkedéseket tehet a Bizottság annak érdekében, hogy megvédje az EU pénzügyi érdekeit, és kiküszöbölje az uniós forrásoknak az ilyen rendszerek és magas rangú tisztviselők általi szabálytalan felhasználásának következményeit vagy potenciális kockázatát. Kérdésként felmerült az is, hogy az uniós források végső kedvezményezettjeivel kapcsolatban hogyan tudják növelni az átláthatóságot, amennyiben tulajdonosi struktúrákról, például részvényes társaságokról van szó.

Törvényt sértett a dunaújvárosi ellenzéki önkormányzat, minden határozatuk érvénytelen

Jurák Kata Magyar ugar 2019 december 16.
A dunaújvárosi önkormányzat valamennyi döntése jogszabálysértő, így érvénytelennek minősül – legalábbis a Kúria Önkormányzati Tanácsának határozata alapján, amely az október 29-i alakuló közgyűlésén meghozott valamennyi döntésre érvényes. Az indokok között olyan alapvető hiányosságok szerepelnek, mint például az, hogy az ülés nem a hatályos szervezeti és működési szabályzat (szmsz) alapján lett összehívva, valamint hogy a közgyűlés elvonta a polgármester jogkörét azzal, hogy különböző hatáskörű alpolgármestereket választott.

Orbán Viktor a parlamentben: "Meghallgatva az Ön kérdését, nekem Süsü jutott eszembe" (videóval!)

Jurák Kata Magyar ugar 2019 december 10.
A sértődött képviselők nélkül folytatódott a parlamenti munka kedden délután. Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések és válaszok órájában ismét brillírozott: először Jakab Pétert, majd Harangozó Tamást tette helyre, de Csárdi Antal sem maradt ki a sorból, aki viszont nem tudta kellően higgadtan kezelni, hogy a miniszterelnök leiskolázta.

Gréczy belenézett a láthatatlan jósgömbjébe: kormányváltó hangulat és diktatúra van (videó!)

Jurák Kata Forró drót 2019 december 10.
Kormányváltó hangulat és diktatúra van ma Magyarországon – nagyjából így lehetne összefoglalni a Gréczy Zsolt sajtótájékoztatóján elhangzottakat. A Demokratikus Koalíció nevezett képviselője azt is közölte: teljességgel elfogadhatatlan, hogy Orbán Viktor azt gondolja, hogy aki a pénzt adja, az diktál. Mindezt azzal kapcsolatban fogalmazta meg, hogy véleménye szerint a miniszterelnök kultúrkampfot indított.

Dömötör Csaba az ellenzéknek: Az, hogy a magyarokat sértegetik, az mindennek az alja

Jurák Kata Magyar ugar 2019 december 10.
A napirend előtti felszólalások egyik gyöngyszeme ismét Szabó Tímea és Dömötör Csaba csörtéje volt, a Párbeszéd üdvöskéjét – akinek valamiért beakadt a "pornó" szó – ugyanis a kormánypárti államtitkár kíméletlenül szembesítette a valósággal. De Jakab Pétert sem kímélte, akinek felhívta a figyelmét arra, hogy Gyurcsány Ferenccel tett esküt a parlament lépcsőjén. Szijjártó Péter a KDNP frakcióvezetőjének felszólalására reagálva kijelentette: addig blokkolni fogjuk Ukrajna NATO-csatlakozását, amíg megnyugtatóan nem rendezik a magyar kisebbség helyzetét. Több jelenlévő elmondása szerint Jakab Péter, a Jobbik vágybeli örökös elnöke az ellenzéki viselkedéskultúrába immár jól beilleszthető módon, lefelé mutatott hüvelykujjával reagált Dömötör felszólalására.

Bősz Anett a Demokratikus Koalíció frakciójához csatlakozott

Jurák Kata Forró drót 2019 december 9.
Bősz Anett a Demokratikus Koalícióhoz csatlakozott, így változott a párt hozzászólási idejének időtartama is – derült ki a parlament hétfői ülésén. A témában tartott sajtótájékoztatón elhangzott: sokféle eszmei irányzat megfér a DK-ban. Vadai Ágnes pedig már arról beszélt, hogy 2022-ben ők kormányalakító erőként lesznek jelen. Bősz Anett mindehhez azt is hozzátette: a NER lebontása megkezdődött.

Vadai Ágnes a kormánytagoknak: Ha megbuknak, nem lesz szükség a nyelvükre, csak a fenekükre!

Jurák Kata Forró drót 2019 december 9.
Rendhagyó munkarenddel kezdi meg ez évi utolsó ülését az Országgyűlés hétfőn, amikor a képviselők szinte kizárólag szavazásra váró előterjesztések módosító javaslatairól tárgyalnak. A napirend előtti felszólalásokat Vadai Ágnes kezdte, aki azzal kívánt kellemes ünnepet, hogy felhívta a fideszes képviselők figyelmét arra, ha ők kerülnek hatalomra, akkor a fenekükre lesz szükség, mert "ülni fognak". De Szabó Tímea, Brenner Koloman és Keresztes László Lóránt sem fukarkodott jelzőkkel és ferdítésekkel, amit a kormánypárti államtitkárok nem is hagytak szó nélkül.

Lebukott az ellenzéki hantaboy – Hadházyt mégsem támadta meg senki, pláne nem Sallai

Jurák Kata Magyar ugar 2019 december 8.
Egy bírósági ítélet tanúsága szerint az ellenzék nem hivatalos fenegyereke, Hadházy Ákos független képviselő ordas nagyot kamuzott akkor, amikor azzal ródsózta körbe a médiát, hogy Sallai R. Benedek egy LMP-s elnökségi ülésen megtámadta őt. Emlékezetes: a "lyukaszoknis" és Sallai R. Benedek afférja az LMP berkein is túlnőtt, olyannyira, hogy abból feljelentés, majd bírósági ügy is lett. Most pedig az is kiderült, hogy a Hadházy által elmondottakkal ellentétben Sallai R. Benedek nemhogy nem verte félholtra – így agyrázkódást sem szenvedett el –, de még csak meg sem legyintette őt az ominózus elnökségi ülésen.

Kocsis-Cake Olivio kiakadt, amiért az ÁSZ elnöke a törvények betartását kérte tőle

Jurák Kata Forró drót 2019 december 5.
Szabó Tímea társelnök után már a Párbeszéd pártigazgatója is az ÁSZ elnökét támadja. Kocsis-Cake Olivio a közösségi oldalán sérelmezte, hogy az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László arra hívta fel a figyelmét, hogy a személyeskedés, illetve a törvények szerint eljáró Állami Számvevőszék rágalmazása, valamint a közvélemény félrevezetése helyett a jövőben fordítson nagyobb figyelmet arra, hogy a Párbeszéd betartsa a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Kocsis-Cake ezt egyébként fenyegetésként élte meg, továbbá azt is közölte az ÁSZ elnökéről, hogy "nárcisztikus".

Milliós pénzmegvonásra és felfüggesztésre bünteti az EP elnöke a hangoskodó, dobálózó képviselőket

Jurák Kata Magyar ugar 2019 december 4.
Az Európai Parlament nem sokat teketóriázik, ha egy-egy képviselője áthágja a házszabályt: az EP elnöke legutóbb Angelo Ciocca képviselő ügyében hozott olyan döntést, amely még a legmerészebb Tordai-Jakab klónt is meghátrálásra kényszerítené. A PestiSrácok.hu által megismert határozat szerint ugyanis ott még a csokoládé földre szórását is komolyan szankcionálják.

Petíció indult azért, hogy töröljék a színházi repertoárból Gothár Péter darabjait (PS-videó)

Jurák Kata Magyar ugar 2019 december 4.
Minden színház vegye le a műsoráról Gothár Péter rendezéseit addig, amíg nem történik meg a rendező zaklatási ügyének alapos kivizsgálása; az ügy érdekében online petíció is indul – minderről a budapesti Katona József Színház előtt a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke, Szőnyi Kinga és Király Nóra, a Mindennapok Női Szemmel Egyesület alapítója beszélt kedden.
Ajánljuk még

Kós Hubert és Gulyás Michelle lett 2024-ben az Év Sportolója Magyarországon! - Az Életműdíjat Bölöni László vehette át!

Exkluzív 2025 január 13.
Lezajlott az Év Sportolója Gála a Magyar Állami Operaházban, amely a 67. ilyen választás volt a magyar sport történetében. A győztesek kiléte ezúttal is többesélyes volt, hiszen a tavalyi év olimpiai év volt, amelynek során nagyszerű sikereket szállított a magyar sport. Ennek eredményeként minden kategóriában számos jelölt bizonyult méltónak a rendkívül rangos elismerésre. Az Év Férfi Sportolója ezúttal Kós Hubert olimpiai bajnok úszó, az Év Női Sportolója pedig Gulyás Michelle olimpiai bajnok öttusázó lett.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.