Pesti Srácok

Már nem először kérnek külföldi beavatkozást Magyarország ellen a momentumosok

null

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az Európai Parlament amerikai delegációs csoportjának tagjaként az Egyesült Államok Kongresszusának keddi meghallgatására juttatta el a magyar jogállamisággal kapcsolatos nyilatkozatát, amelyben a jogállamiság és a külpolitika tekintetében összesen 18 területen tájékoztatta a Magyarországon jelen levő problémákról; szó esett többek között a médiaszabadságról, a civil szervezetek vagy éppen a CEU „ellehetetlenítéséről” és a növekvő „orosz befolyásról” is. A Momentum képviselője még javaslatokat is mellékelt a levele mellé; ennek egyik eleme, hogy a NATO kényszerítse ki (!) a magyar jogállamiság általuk elképzelt normáit. Azonban az, hogy külföldi beavatkozást kér saját hazája ellen, mégsem újdonság a momentumosoktól: Cseh Katalin párja, Berg Dániel egyszer már próbálkozott nemzetközi segítséget kérni a magyar kormány ellen.

Berg Dániel már többször került a figyelem fókuszába: a rejtélyes amerikaira a „Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában” cikksorozatunkban is felhívtuk a közvélemény figyelmét (itt és itt), csakúgy, mint a Momentum nemzetellenes mozgolódására. A momósokról a legtöbben azt gondolják, hogy a semmiből robbantak be a politikai életbe, a valóság azonban ennél jóval összetettebb: ha górcső alá vesszük tevékenységüket, megalakulásuk körülményeit és magukat a tagokat, egy külföldi érdekek által mozgatott szervezet képe rajzolódik ki előttünk.

Talán nem meglepő a nagy nemzetközi szerveződés, ha megnézzük, hogy a párt alapító tagja, Cseh Katalin (született: Montréal, 1988. június 29. –) 2012 júniusa és 2016 szeptembere között a Liberális Fiatalok Egyesületének (LiFE) nemzetközi kapcsolattartója volt, amelynek keretein belül az ő feladatai közé tartozott a külföldi partnerszervezetekkel való kapcsolattartás és kapcsolatfelvétel, illetve a nemzetközi csereprogramok és képzések szervezése. 2013 júniusa és 2014 szeptembere között az International Federation of Liberal Youth (elnök: Ahmad Al Rachwani) fehérorosz programjának trénereként workshopokat és képzéseket szervezett belarusz és ukrán aktivisták számára. Később egyébként ezek az aktivisták vandálkodtak a kijevi Majdan téren, ahol a diktatúrát akarták lebontani minden eszközzel.

Párja, Berg Dániel szintén külföldön született, bár nem Kanadában, mint Cseh Katalin, hanem New Yorkban. Az egyetlen elnökségi tag, akinek az életrajza sehol sem elérhető, sőt, a róla szóló Wikipédia-cikket is törölték. Berg egyébként a CEU-tüntetéseken vállalt először aktívan nyilvános szereplést, majd alig két hónap múlva már annak a hivatalos küldöttségnek volt a tagja, amely Washingtonban jelentett a magyar demokrácia „katasztrofális helyzetéről”. Sőt, Berg azt próbálta megértetni az amerikai külüggyel – és a nem hivatalos kormányszervekkel –, hogy ez bizony nemcsak egy kis ország belügye, hanem olyan súlyos jogtiprás és diktatúra, amit nem nézhetnek tétlenül. Ez pedig vajon mit is jelent a diplomáciai virágnyelven? Beavatkozást.

PestiSracok facebook image
Berg Dániel, Medzibrodszky Alexandra és Fodor Éva, a CEU delegációjának tagjai, valamint Nancy Pelosi – jobbról a második –, az amerikai képviselőház demokrata képviselőcsoportjának vezetője

Berg egy 2017-es interjúban elmesélte, hogy amerikaiként (!) nagyon fontosnak érezte, hogy „az üzenetet eljuttassuk Washingtonba”. Ennek érdekében pedig szenátorokkal is találkozott, mivel meg akarta győzni a Demokrata Párt vezetőit is arról, hogy ez egy fontos ügy, nemcsak egy kis távoli ország belügye. Majd lazán közölte, hogy ez az egész mizéria nem is a CEU-ról, hanem az amerikai értékekről szól. Tény: Berg nem járt sikerrel, de úgy tűnik, párjával nem adják fel heroikus küzdelmüket a CEU védelmében (ami még mindig Budapesten van) és a magyar kormány lejáratásában: Cseh Katalin EP-képviselőként most éppen arra próbálja felhívni az amerikai kongresszus figyelmét, hogy milyen sanyarú a magyarországi jogállamiság helyzete, ami miatt véleménye szerint a NATO-nak azonnal tennie kell valamit.

Cseh Katalin a NATO kelet-európai kihívásait is megoldotta... ja, nem

A 2013-ban a Soros-féle Open Society által megjutalmazott Cseh Katalin orvosi végzettsége ugyan nem indokolja, azért mégiscsak tudnia kellene, hogy ez mit is jelent a diplomáciában. Ráadásul már próbálkozott egy geopolitikai tárgyú – a LYMEC által jegyzett 2016-os füzetben megjelent – dolgozattal, amelyben a NATO kelet-európai kihívásaira kereste a választ, s ebben olyan briliáns megállapításokat tett, mint például azt, hogy a nehézharcjárműveket légi úton szállítmányozni bizony nem könnyű feladat.

De ebben az eszmefuttatásban sem felejtette el felhívni a figyelmet arra, hogy a NATO-nak nem kellene az ukrán konfliktusba beleszólnia. Érdekes, hogy a magyar jogállamiságért ekkor még nem aggódott – pedig akkor is Orbán Viktor volt Magyarország miniszterelnöke. Az is rejtélyes, hogy medikaként miért is elemezte a NATO mozgásterét és vajon miért tartott képzéseket a már ismertetett fehérorosz programban?

Schiffer András, az LMP alapítója sem hagyta szó nélkül Cseh Katalin „remeklését”

írta Schiffer András a Facebook-oldalán arra reagálva, hogy Cseh Katalin mivel készül az amerikai kongresszus elé. A jogász szerint ez a mostani „javaslatcsomag” – szigorúan csak elmúlt harmincéves összevetésben persze szintlépés. Úgy fogalmaz:

Hozzáteszi: a segélykérés komolyan vehetőségét persze erősen rontja, hogy hazánknak nincsen sem kőolaj-, sem lítium-vagyona, márpedig ilyesmik nélkül a demokrácia-szállítás valahogy akadozni szokott.

Schiffer bejegyzéséhez Daniel T. Berg is hozzászólt; kommentjében azt írta, hogy

Szerinte ugyanis csupán az történik, hogy egy EP-képviselőtől információt kérnek egy releváns témában egy szövetséges ország képviselői (jelen esetben a magyar jogállam helyzetéről). Ennek az információnak megadása pedig nem „árulkodás”. Ami pedig ezután következik Berg eszmefuttatásában, annyira „szép”, hogy szó szerint idézzük:

Ezek után már csak halkan jegyeznénk meg, hogy bár a PestiSrácok.hu-t előszeretettel perelik be még egy „az” névelő leírása miatt is, a „Kik vagytok ti? Külföldiek a magyar politikában” cikksorozatunk miatt még egy sajtó-helyreigazítási kérelem sem érkezett. Ellenben az Alkotmányvédelmi Hivatal vizsgálódását minden bizonnyal nem kerülik el az általunk feltérképezett politikai szereplők, így Daniel T. Berg és Cseh Katalin sem.

Küldetésének tekinti a magyar kormány lejáratását

Cseh Katalin azonban úgy véli, hogy amit ő tesz, az nem hazaárulás, sőt. Közösségi oldalán azt írja: ő továbbra is kiáll a hazájáért (vajon mire is gondol: Kanada vagy Magyarország?), ez a rendkívüli hazaszeretet pedig az ő olvasatában azt jelenti, hogy

Vagyis magyar képviselőként a magyar kormányt próbálja lejáratni, fittyet hányva arra, hogy az Orbán-kormányt a magyar választók harmadszor is kétharmados többséggel, demokratikus úton választották meg 2018 áprilisában. A Momentum pedig el sem érte a parlamentbe jutáshoz szükséges minimum szavazatot...

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.