Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni (VIDEÓ)
Egy hónap telt el a gazdasági akcióterv bevezetése óta, de úgy tűnik sikeresek az új intézkedések, egyre többen élnek a munkáshitellel és a többi lehetőséggel. Tegnap pedig bejelentette a kormány, hogy az ötezer fő alatti településeken a nyugdíjasok is élhetnek az otthonfelújítási támogatással. Ezekről is beszélt ma Orbán Viktor a szokásos, pénteki Kossuth Rádiónak adott interjújában, ahol kitért arra is, hogy Amerikában fény derül most rá, hogy kik és mennyi pénzt kaptak a demokrata kormánytól és a Soros alapítványoktól. Ez Magyarországot is érinti, a kormányfő szerint ki kell söpörni a Soros hálózatokat idehaza is. Miért baj az, ha az anyaszerepet népszerűsítik a politikusok?
Mi lenne, ha - ugye főleg férfiak a politikai erő képviselői - senki nem próbálna rendelkezni a nők méhe felett, és egyszerűen csak hagyná nekik, hogy akkor és ott és úgy legyenek anyák, ahogy ők akarják? -teszi fel a kérdést ByeAlex. A zenész azonban csúnyán félreérti a gyermekvállalás népszerűsítését célzó kampányokat, hiszen senki nem kényszeríti a nőket arra, hogy szüljenek gyereket, csupán a szülői szerepben lévők elmondják, hogy ez milyen csodálatos dolog egy ember életében. Arra azonban senki nem ad választ, hogy miért bűn az anyaság vagy szülői lét szépségéről beszélni, ezt az életformát népszerűsíteni vagy a gyerekeseket anyagilag jobban támogatni, mint a gyermekteleneket. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: A szegénység ellen a legjobb megoldás a középosztály szélesítése(VIDEÓ)
A Kossuth Rádiónak adott ma interjút szokásához híven a kormányfő, ahol kezdetben a gazdaságról beszélt. Szerinte az emberek egy része most is cinikus azzal kapcsolatban például, hogy elérhető cél az egymillió forintos átlagjövedelem. Ezt a cinizmust pedig le kell győzni, a középosztály körét pedig bővíteni kell Az amerikai választás azonban már most megmozgatja a befektetőket, ami jó jel.
Cseh Katalin kétségbeesve keresi a női témákat a politikában, hirtelen már azt is tudja milyen az anyaság
Amikor a momentumos Cseh Katalin kiesett az EP-ből és beesett a magyar Országgyűlésbe kijelentette, hogy ő lesz az a személy a pártjában, aki a nőügyekkel fog foglalkozni. A szemünk már akkor is kerekedett, hiszen korábban a női empátiára és érzékenységre rácáfolt, amikor szülés-nőgyógyász rezidensi hátterével jót szórakozott az abortuszon egy rádióműsorban. Most pedig kiderült, hogy bár nincsenek gyerekei mégis tudja milyen várandósnak lenni. Bejegyzéséből úgy tűnik azt hiszi, a nők ilyenkor szeretnének elbújni a világ elől, nem mutogatni egyre kerekedő idomaikat, de a Mi Hazánk négygyermekes családapája tudja, hogy ez egy orbitális blődség éppen ezért hirdetett kismama-szépségversenyt. Cseh ezen viszont teljesen kiakadt. Az illegális migránsok jöhetnek, de az arab befektetők nem: ez a Momentum logikája
Megszokhattuk már, hogy a Momentum abban a legjobb, hogy a fejlődés útjába álljon, nekik sem Olimpia, sem városfejlesztés nem kell. Most viszont elérték a saját farkukat és talán észre sem veszik, de épp azt rágcsálják. A kormányt ugyanis idegengyűlölettel vádolják, amiért megálljt parancsoltak az illegális migrációnak, miközben ők támogatják, hogy bárki jöhessen Magyarországra, legyünk színesek, de azzal már nem értenek egyet, hogy az "idegenek" építő és nem romboló szándékkal érkezzenek hazánkba. A színes Magyarországért küzdő társaság egyébként egyre többször szólal fel a külföldiek ellen. Már az amerikai emberek is "hülyék", csak nem meri kimondani a hazai baloldal?
Donald Trump tegnapi beiktatása újra felszakította a hazai baloldali politikusok sebeit és újra kiírta magából mindenki a fájdalmát a jobboldali fordulat miatt, ami a világban tapasztalható. Bár eddig azt hittük Nyugaton mindenki okosabb, progresszívabb és ügyesebb, mint mi, olvasva hazai politikusaink Facebook-bejegyzéseit úgy tűnik mindenki hülye csak ők helikopterek. Már nem csak az osztrákok, szlovákok és a németek egy része látja rosszul a világot és szavaznak a jobboldali pártokra, hanem az amerikaiak többsége is. Mindenesetre jó látni, hogy a magyar baloldal tökélyre fejlesztette a bukás kommunikációját, amiért a miniszterelnöknek kell hálálkodniuk. Orbán Viktor: Donald Trump és az európai patrióták megkezdték a nyugati világ átalakítását (VIDEÓ)
A magyar elnökség legfontosabb mozzanatait mutatta be ma Orbán Viktor a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium közös konferenciáján melynek címe: „Sikeres magyar elnökség 2024 – esély az Európai Uniónak”. A kormányfő a beszéde végén hadat üzent Brüsszelnek azzal, hogy kijelentette: a Brüsszel elfogalását célzó hadművelet második fázisát ezennel megnyitja.
Miért rettegünk attól, hogy elveszi az állam azt, amit már rég elvettek mások tőlünk?
Az Ügyfélkapu + és a Digitális Állampolgárság borzolja a kedélyeket, a helyzet pikantériája pedig, hogy azok a progresszívek a leghangosabbak ezügyben, akik már bankkártyát sem használnak, mert telefonnal, okosórával fizetnek mindenhol, plázában évek óta nem voltak, mert online rendelnek, a munkatársakat nem ismerik fel az utcán, mert évek óta home office-ban dolgoznak, stb. Magyarán ők azok, akik a leginkább haladnak a korral, most mégis kifog rajtuk egy kétfaktoros hitelesítés, amit a Facebook évek óta bevezetett, akkor nem volt vele gondjuk. Mindeközben az adatait is mindenki félti, ami azért nevetséges, mert a telefonunk már ismeri az arcunkat, az ujjlenyomatunkat, de továbbmegyek, ha a kakis pelenkáról beszélgetünk egészen biztos, hogy a telefonunk következő megnyitásakor pelenkareklámokat tolnak a képünkbe. Mindezek fényében teljesen érthetetlen, hogy miért féltjük annyira az adatainkat, testünket, lelkünket, gondolatainkat, amikor azokat már rég elvették tőlünk? A helyzet most csak annyiban más, hogy értelme is van annak, hogy megadjuk az adatokat, hiszen mindenféle ügyintézés gyorsabbá válik. Maradjon Magyar Péter EP-képviselő vagy diszkózzon itthon tinilányok lábai között? Szavazzon!
Hány alkalommal figurázta ki az ellenzék a nemzeti konzultációt azon élcelődve, hogy irányított kérdéseket tartalmaz. Úgy tűnik azonban, hogy bár mindent kritizálnak, minden meg is tetszik nekik egyúttal. Hiszen az egész nemzeti konzultációt egy kidobott pénznek tartották, majd sorra kezdtek saját konzultációkba. Na, az irányított kérdésekkel is ugyanez a helyzet. Ha a kormány vezet rá a jó megoldásra az bűn, ha ők ugyanezt csinálják, az demokrácia. Magyar Péter most éppen arról érdeklődik a követőitől, hogy maradjon-e EP-képviselő, aminek köszönhetően mutatta be a kórházak állapotát és a gyermekotthonok helyzetét vagy adja át helyét és itthon nyünnyögjön mandátum nélkül, igyon és erotikus táncot lejtsen a kislányokkal a bulinegyedben. Szavazzon! A Telex kiderítette, hogy olvasóik a pénisz fit gatyára buknak a leginkább
Hatalmas nyomozásokban van már az év elején a Telex, ugyanis kiderítették kit tartanak a legjobban, a leglazábban, a legbátrabban stb. öltözött közszereplőnek az olvasóik. Kiderült, hogy a balos lapot olvasók a legjobban Magyar Péter stílusát kedvelik, aminek egy fontos eleme, a pénisz fit nadrág, melynek köszönhetően mindenki láthatja mivel "dolgozik" a Kicsi. A lazaság kategóriájában a tornacipős momentumos Soproni Tamás feszült neki a Kétfarkú Kovács Gergelynek, de a kormányzati szereplők is helyezéseket értek el. Lássuk hogyan díjazták az olvasók a kormányszóvivőt, a miniszterelnök lányát vagy éppen a Rákay Philip öltözékét. Álélő adásban foglalta össze "nagy bejelentés" címen Magyar Péter azt, amivel a balosok 14 éve kampányolnak (VIDEÓ!)
Magyar Péter nem tudja mással tölteni a péntek estéjét mint azzal, hogy ilyenkor a Fideszt szidja, ráadásul egy élőnek hazudott felvételen. A Tisza Párt első embere ugyanis még mindig azon rugózik, hogy nem tudta oda adni a gyerekeknek az adományokat, ami az államtitkár szerint azért alakult így, mert nem voltak hajlandóak ajándékozási szerződést készíteni, amit a Belügyminisztérium ír elő. Ezért azt a következtetést vonta le Magyar, hogy a kormány pedofil. Ne keressék a logikát, Magyar Pétert hallgatunk, aki Orbán Viktor fizetésére, nyaralására és a mentőszolgálatra is kitért egy füst alatt. Hűtlen kezelés miatt folyik eljárás V. Naszályi Márta ellen, de a Fővárosnak jó lesz a bukott polgármester
Bár különösen nagy értékre elkövetett hűtlen kezelés miatt nyomoznak a hatóságok az első kerület korábbi baloldali polgármestere ellen, úgy tűnik a szövetségesei azért a hóna alá nyúlnak. V. Naszályi Márta a sok-sok balhéja után ugyanis nemcsak az önkormányzatban maradt képviselő, hanem Karácsony Gergely felkérését elfogadva a Fővárosban is fog dolgozni Budapest zöldítéséért. Reméljük a fűmagot és a facsemetéket nem vágja zsebre. Anyagilag és érzelmileg is az év legmegterhelőbb időszaka a karácsony
Ahogyan az egész világ, úgy a fogyasztási szokásaink is folyamatosan változnak. Amíg harminc-negyven évvel ezelőtt a karácsonyi ajándékozás egy jó könyvet vagy egy új, meleg sálat jelentett, ma már méregdrága elektronikai kütyüket, örök fiatalságot ígérő kemikáliákat, státuszszimbólumot jelentő ruhaneműket veszünk egymásnak. Ha pedig nem lenne elég az ajándékbeszerzési stressz, párosul hozzá a menüsor elkészítése, ami már nem mindenhol a húslevest, halászlevet és sülteket jelent majonézes krumplival és lilakáposztával, hanem új, trendibb ételekkel is elő kell rukkolni. A bejgli sem árválkodhat egyedül a karácsonyi díszben pompázó tányéron, legalább a zserbó, hókifli, almás pite kell, hogy ránk kacsintson az opciók közül. De mi késztet minket arra, hogy mindet is meg akarjunk vásárolni, miért feszülünk be ennyire az év utolsó ünnepén és mit lehetne tenni az ellen, hogy ne kapkodással, sorbanállással és anyázással teljen a korábban csak szeretet ünnepeként emlegetett karácsony? Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a nemzeti vezetők érzik, hogy a béke felé mennek a dolgok (VIDEÓ)
Brüsszelből adott interjút a Kossuth Rádiónak Orbán Viktor, amiben a többi között elmondta, hogy a nemzetállamok is érzik, hogy a béke felé mennek a dolgok. Ebben az évben bár lehet, hogy nem lesz tűzszünet, de a kezdetleges helyzethez képest már az orosz elnök legalább hajlik rá. Majd áttért arra is, hogy a magyar soros elnökség mennyi mindent tett le az asztalra, példaként említve a románok és bolgárok schengeni övezethez való csatlakozását. Végül a költségvetésre is kitért, ami már januárban repülőrajtot hozhat. Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon (VIDEÓ)
Vajon milyen konfliktus határozza meg az európai politika következő évtizedét, hogyan áll a patrióták és a liberálisok harca Európában és a világban? Hogyan hat Donald Trump győzelme a magyarok pénztárcájára? – ezekkel a kérdésekkel is foglalkoznak a Patrióták a YouTube csatornájukon, de most Orbán Viktor kormányfő, mint a világpolitika aktív cselekvője mondta el minderről a véleményét, kiegészítve azzal, hogy hogyan győzzünk 2026-ban. Magyar Péter sokat látott tanácsadója is kiakadt azon, mennyi haszonleső és tolvaj van a Tisza Pártban
A politika sajnos egy olyan területté vált, ahol nem ritka a pénzek lenyúlása. Nem véletlen, hogy több baloldali politikus is a börtönben landolt, annak idején a BKV vezér, Hagyó Miklós indította a sort, de ma is fellelhetőek ilyen politikusok, például a DK óbudai polgármestere, aki a hűvösről irányít egy városrészt. Mivel a legtöbben tudják, hogy börtön ide vagy oda jól jövedelmező terület a politika, keresik annak lehetőségét, hogy beszálljanak. Az idő múlásával pedig előkerülnek ügyek, amik miatt felelni kell. A hangsúly az idő múlásán van, amit a Tisza Párt viszont nem bírt megvárni. Ők már az első perctől kezdve a megélhetési politizálását választották, amellyel vonzzák maguk köré az enyveskezűeket. Tompos Márton megmutatta a követőinek micsoda döntéseket kell hoznia az életben
Nem egyszerű a Momentum első emberének lenni, erről beszélhetne a magát államférfiként definiáló Gelencsér Ferenc, akit igen hamar kiütöttek a székéből és Fekete-Győr András is, aki megannyi megmosolyogtató pillanatot hozott a közéletbe az elektromos roller zuhanyoztatásától az olimpia évének elhibázásáig. Pár hónapja azonban egy igazán éles kés vette át a párt irányítását, nevezetesen Tompos Márton, akinek olyan horderejű döntéseket kell hoznia, mint például, hogy milyen társasjátékkal üsse el az időt vasárnap este. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: legalább karácsonykor ne haljon meg senki a fronton (VIDEÓ)
Szokásos, péntek reggeli interjút adott a miniszterelnök a Kossuth Rádiónak, ahol beszélt arról, hogy Magyarország keresztény államként viselkedik amikor a karácsonyi tűzszünetet szorgalmazza. Bár most ezt az ukrán elnök elutasította, Orbán Viktor reméli, hogy még meggondolja magát, mert úgy véli legalább karácsonykor ne haljon meg senki. A kormányfő ugyanakkor kitért a 2025-ös költségvetésre is, aminek nagy nyertesei lesznek a családok, végül a 25 évvel ezelőtt meggyilkolt Till Tamás ügyéről is beszélt. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.