Skót duda: agyhalott kollégák, agresszió és lehallgatás. Magyar Péter körül az élet kalandosabb, mint az Izaura TV (VIDEÓ)
Bár mi eddig sem kételkedtünk benne, hogy igaz az, amit Varga Judit mesélt exférjéről Magyar Péterről, mint például, hogy agresszív, lenéző, lekezelő és elviselhetetlen, most az exbarátnőtől is nagyjából ugyan ezeket tudtuk meg. Vogel Evelin ugyanis kiábrándult Magyar Péterből, mert agyhalottnak nevezte kollégáit és őt is, a gyereke előtt pedig agresszívan veszekedett vele, fenyegető magatartást tanúsított. Mindeközben Magyar Péter szerint ő tartotta el Vogelt, akit feleségül is akart venni, de végül kiderült, hogy a barátnő 11 órányi hangfelvételt készített a Tisza Párt embereiről, amit ezúttal nem Rogán Antalnak, hanem Kubatov Gábornak adott át. Egészen elképesztő sztorik, olyanok amiket még a Segítség bajban vagyok című sorozat producere is megirigyelne. Erről a love storyról is szólt az eheti Skót duda, amiben kitértünk a brit miniszterelnökre is, aki a "hosteges", azaz a túszok szó helyett a "sousage", azaz a kolbász szót olvasta le rezzenéstelen arccal a súgógépről. Mennyire érdekelhette a saját mondandója, ha alig-alig vette észre ezt a hibát. Végül rá kellett, hogy jöjjünk, a lekvár teszi el a nagymamát, hiszen a migránsok Spanyolországban azért éhségsztrájkolnak, mert azt követelik, hogy menedékjogot kapjanak. Mert, hogy ez szerintük így megy. Gyurcsány szerint, amit Magyar Péter csinál az a "futtató fiúk k*rva tempója (VIDEÓ)
A DK elnöke még futás előtt is Magyar Péterre gondol, hiszen elég sok fejfájást okoz neki, hogy a Fővárosi Közgyűlésben és a cégek vezetői között párttársait helyett tiszások lesznek. Gyurcsány Ferenc szerint ők anno még a fideszeseket sem rúgták ki a minisztériumokból pedig nagy ellenfelek voltak. Azért a fideszesek valószínűleg nem így emlékeznek. Az izzadságszagú magyarázatokból végül nem derül ki, hogy Fletó végülis miben ért egyet a Tiszával, pedig eredetileg ezért csinálta a videót. Infó nélkül azonban nem maradunk, hiszen kommentben egy mondat erejéig kapunk választ és kiderül az is, hogy Magyar Péter nem Karácsony Gergely ellenfele. Skót duda: Amiről nincs kép, az meg sem történt? A gátszelfik nyomában (VIDEÓ)
Hatalmas védekezés folyik a Duna áradása miatt, de a gáton nem csak civilek, hanem katonák, politikusok és ünnepelt sztárok is lapátolnak. Ezt pedig onnan lehet tudni, hogy mindenki, ismétlemmindenki képeket posztol a hősi lapátolásáról. Egyeseknek a képek megosztása mellett arra is van ideje, hogy a politikai ellenfelét rugdossa. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de Bese Gergő testvérének elképesztő magyarázatára is kitértünk, szerinte ugyanis öccsét lelki beszélgetésre hívták, ami kábítószer hatására torkollott orgiába. Ha ez nem lenne elég, Macron feleségének is van egy hihetetlen története, ugyanis a bíróságon kellett megvédenie magát és bizonyítania, hogy ő már pedig nem férfi. Kellemetlen, amikor valakinek azt kell bizonyítania, hogy mi van vagy mi nincs a lába között.
Hol vannak a zöldpolitika nagy szószólói a gátról?
Amiről nincs kép, az meg sem történt. Ezt a következtetést lehet levonni az elmúlt pár napból, ugyanis jobb és baloldali politikusok egyaránt a gátakon vannak, pakolják, lapátolják a homokzsákokat és persze szokásukhoz híven jókat rúgnak egymásba, de legalább a kezük is jár, amiről képek sorát láthatjuk. Viszont érdekes módon a parlament zöld pártja, az LMP nem ad hírt arról, hogy segítenék az árvízi védekezést, de a párbeszédes Szabó Rebeka és az expárbeszédes Tordai is úgy tesznek, mintha eseménytelen lenne a szeptember. Mindeközben Jakab Péter a vasárnapi reggelivel és a Schadl-üggyel van elfoglalva. Magyar Péter azokat a gátakat hiányolja, amelyeket a szövetségesei nem építettek meg
Most, hogy Magyar Péter végre egy kis munkára fogta magát, a homokzsákok pakolása közepette eszébe jutott, hogy csak bele kellene valakibe rúgni. Célkeresztjébe természetesen Orbán Viktor került, de tájékozatlanságának eredményeként a baloldal kapta a cipőzést. Lássuk, miről is van szó. Bese Gergő testvére szerint öccsét lelki beszélgetésre hívták, ami melegorgiába csapott át
Egészen elképesztő magyarázatokat olvashatunk Bese Gergő, korábbi atya egyházzal össze nem egyeztethető életével kapcsolatban. Korábban az "ex-pap" azzal magyarázta a róla előkerült homoszexuális videót, hogy naivságát kihasználták és elveszítette józan ítélőképességét. Ez a magyarázat eddig is elég gyenge lábakon állt, de amit testvére, Bese Gábor nyilatkozott, az még ennél is meredekebb. Szerinte ugyanis már-már kényszerítették testvérét, hogy felszentelje a Karmelitát, politikai nyilatkozatokat tegyen és egyébként sem érdekelne senkit, hogy egy pap meleg... Bese Gergő pedig állítólag egy lelki beszélgetésre ment, ami melegorgiába csapott át. Mi viszont azt kérnénk tisztelettel, hogy ennyire hülyének ne nézzék az embereket. Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: idő kérdése, de Brüsszel fizetni fog, a magyar gazdaság a fellendülés, a konjunktúra kapujában áll (VIDEÓ)
Péntek van, amikor Orbán Viktor interjút szokott adni a Kossuth Rádiónak. Nem történt ez másképp ma sem, a témák között pedig a gazdasági helyzet és a migráció szerepelt. Orbán Viktor elmondta, hogy fellendülés kapujában állunk a gazdaság területén és még az unió szerint is mi állhatunk a dobogón a 27 tagország közül jövőre a növekedés tekintetében a harmadik helyen. Továbbá beszélt arról is, hogy egyre több ország látja, hogy a gazdasági blokkosodás nem jó és nekünk ezekkel az országokkal kell szövetséget kötnünk. A migrációról és a német határellenőrzésről pedig elmondta, hogy Olaf Scholz végre a népének akaratát teljesíti és megcsinálta azt, amit mi már 2015-ben elkezdtünk. Orbán Viktor szerint Brüsszelnek a feladatai közé migrációs téren az is tartozna, hogy ne büntesse, hanem díjazza azokat, akik megvédik az unió határait és fizesse ki ennek költségeit az országoknak, például nekünk. A miniszterelnök bizakodó, szerinte ez előbb vagy utóbb meg fog történni.
Skót duda: titok, hogy a brit kormány mennyiért rendezte be a migránsok lakásait (VIDEÓ)
Hallottatok már a hajrasszizmusról? Nekünk új volt, de kiderült, már egy régóta meglévő fogalom. Bár a sok-sok videóból azt szűrtük le eddig, hogy a fekete bőrű nők inkább parókát hordanak, de aki ebből a mókából kimarad akár áldozat is lehet. A feketék hajával állítólag az a baj, hogy nem látnak tőlük például a mögöttük ülők az iskolában vagy a színházban. Egészen elképesztő problémák tombolnak a Nyugaton. A Skót dudában – bár időbe telt ezt feldolgozni – áttértünk a migránslakásokra is, amik igen szépen lettek berendezve és a brit kormány állja a számlát. Emiatt pedig inkább nem is kötik az emberek orrára, hogy mennyiből alakították ki az eneteriőrt. Végül – maradva brit testvéreinknél – beszélgettünk a covidot megélt gyerekekről, akiknek nagy része még mindig szorong, depis az átéltek miatt. Skót duda: már az egész világ arra törekszik, hogy a jövő generációja tök hülye legyen (VIDEÓ)
A brit tanári szakszervezet azért emelte fel a hangját, mert szerintük a gyerekek azért szoronganak, mert meg kell tanulniuk a szorzótáblát és a nyelvtant. Erre pedig semmi szükség. A helyzet azonban Magyarországon sem sokkal jobb, idehaza Fletó értekezett nemrég arról, hogy nem tanulni, hanem lázadni kell a fiataloknak. A függvénygörbében való számolástól ugyanis szerinte még senki nem lett boldogabb. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de áttértünk arra is, hogy már a női darts játékosokat büntetik azért, ha nem akarnak kiállni egy transz versenyző ellen. Végül a Momentum kamion előtti vergődését néztük meg, ami ezúttal is kudarcba fulladt, mint mindent hasonló akciójuk. Gyurcsány Ferenc a lázadásra és a boldog tudatlanságra szavaz
Gyurcsány Ferenc ma reggel is a Facebookon elmélkedett, szürkeállományából pedig egy igen érdekes gondolatot varázsolt elő. Szerinte ugyanis a gyerekek inkább lázadjanak, mint tanuljanak, ő maga pedig kifejezetten szerette, ha a gyerekei beírást kaptak. Sajnos arra nem tért ki, hogy a Borsodban lázadó tinikről, akik alkalomadtán nem riadnak vissza a tanárbántalmazástól sem, mit gondon. A DK elnöke továbbá úgy véli a mai iskolarendszer pocsék, nem attól lesz valaki boldog vagy boldogtana, mert tud függvénygörbében számolni. Ahogyan az sem fontos, hogy tudja a gyerek, hogy mikor volt a harmincéves háború. Ennek a gondolkodásmódnak az eredménye lehet az, hogy iskolarendőr kell már egyes intézményekben és a jogász végzettségű Fekete-Győr András rollert zuhanyoztat, Karácsony Gergely pedig összekeveri észak-és dél Budát. Valószínűleg ők is a boldog tudatlanságban tengetik életüket. Megbénult Budapest már az iskolakezdés első napján, hiába osztogatott tízmilliós jutalmakat a főpolgármester (VIDEÓ)
Szeptember másodika van, az új tanév első napja. S bár eddig sem kímélte az autósokat a fővárosi dugó, ilyenkor még többen pattannak autóba, hogy elvigyék a gyerekeiket iskolába, óvodába. A városvezetés természetesen idén sem volt felkészülve az ember-és autótömegre, nagy volt a káosz a reggeli órákban még a külvárosi részekben is. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy mindezzel úgy tűnik a főpolgármester elégedett, hiszen ha nem lenne az, akkor nem osztogatott volna tízmilliókat a fővárosi cégvezetőknek, köztük a BKV-vezérnek is. A második világháború időszakával hozza a Politico összefüggésbe az AfD sikereit
A németek úgy tűnik kezdenek felébredni Csipkerózsika álmából, hiszen évek óta azt mutatják a választási eredmények, hogy a szélsőjobboldalinak kikiáltott (holott csak a nemzeti érdeket és normalitást figyelembe vevő -szerk.) AfD folyamatosan erősödik. A türingiai tartományi választásokat pedig sikerült megnyernie az elsősorban a fiatalok által kedvelt pártnak, de Szászországban is erősödtek. A Politicónak természetesen már sikerült is párhuzamot vonnia a második világháború és a mostani siker között, mindeközben Orbán Balázs is reagált az eredményekre. Skót duda: még a végén figyelni fognak az órán a diákok a telefonjaik elvétele után (VIDEÓ)
Nem mindenki, de a megkérdezettek 85 százaléka azért egyetért azzal, hogy a diákok a tanórára ne vihessék be magukkal a telefonjaikat. Ez azért is lehet jó a jövőre nézve, mert már most tele van a TikTok olyan diákokkal, akik élőznek az órán ahelyett, hogy aktív résztvevők lennének. Beszélgettünk továbbá arról a rajongójáról Magyar Péternek, aki lefestette őt, de az még mindig kérdés, hogy a portré hol fog majd landolni. Végül a tálibok szakállának fontosságára hívjuk fel a figyelmet, hiszen akinek nincs, az nem lehet katona. Fekete-Győr András eddig azt sem tudta, hogy melyik évben tartják az olimpát, ma már annak költségvetésével dobálózik
Aktivizálta magát az uborkaszezon kellős közepén Fekete-Győr András, a Momentum régi elnöke, aki leragadt pályafutásának induló témájánál, az olimpiánál. Bár nemrég kiderült, hogy Fegyőr eddig azt sem tudta, hogy melyik évben tartják a következő olimpiát, ma már azzal hergeli a a követőit, hogy ez olyan sokba kerül, amit mi magyarok nem fogunk bírni. Megnyugtat azonban minket azzal, hogy nem kell aggódni, nem lesz magyar olimpia semmiképp, hiszen ők képesek újra megfúrni azt nekünk. Kórházi témával feledtetné el az emberekkel Magyar Péter az átbulizott, balhés nyarát
Egy másik téma felhozatala mindig jó megoldásnak tűnik arra, hogy az ember elterelje a figyelmet a számára kellemetlen történésekről. Ezzel a módszerrel él most Magyar Péter is, aki elég rendesen megküldte a nyarat, ami éppen ezért nem is volt balhéktól mentes, most viszont inkább egy örökzöld témáról beszél, ami nem más, mint az egészségügy. Pedig szívesen meghallgatnánk, hogy miért csúszott-mászott tinilányok lába alatt, miért érezte úgy, hogy neki a Sziget VIP részlegén van a helye, illetve hogyan került egy olyan hajóra, melynek üzemeltető cégére milliárdos büntetést vetettek ki kartellezés miatt. A hajós borozgatás után feljelentéscunamit indít Magyar Péter (VIDEÓ!)
A nyár végéhez közeledve Magyar Péter is eldobta a borosüveget, mert munkatársai végre találtak érdekes témákat, ami miatt ismeretlen tettesek ellen lehet feljelentéseket tenni. Bár Hadházy Ákostól szokhattuk meg, hogy a miniszterelnök és családja zsebében turkál, ez a tevékenység úgy tűnik megtetszett a Tisza Párt elnökének is, ezért például az irodaépületek vásárlása miatt feljelentést tesz. S mivel mostanában tett egy kört az állami egészségügyben Szabó Tímea után szabadon ezt a témát is felkarolta. A sok koppintás mellett viszont van egy saját ötlete is, ez pedig nem más, mint a Júdásgyóntató, amiről részleteket tudhattunk meg. Továbbá elképzelhető, hogy végre kárpótolja volt feleségét az általa okozott traumák miatt, hiszen lesz egy alap, amiből például a családon belüli erőszak áldozatait kívánják támogatni. Skót duda: ott tartanak a légitársaságok, hogy már jobban megéri, ha autóval megyünk nyaralni (VIDEÓ)
A nyaralásnak a kikapcsolódásról kellene szólnia, de az önfeledt vakáció helyett idén leginkább csak bosszankodhattak azok, akik repülős utazást terveztek. A jelentős járatkésések miatt ugyanis órákat vagy akár napokat is kellett várniuk arra, hogy felszálljon a gépük. Az eheti Skót dudában kicsit nosztalgiáztunk arról, hogy annak idején mindenki autóval vágott neki az európai utaknak, ha nyaralni akart, és úgy tűnik ez az időszak visszaköszönhet, ha nem változnak a fapados járatok. Szóba került továbbá, hogy egy férfi azért perel egy francia lakóparkot, mert bemászott oda fürdőzni, de egy szerencsétlen fejesugrás következtében lebénult. Bár ő volt az illegális betolakodó, még a végén sikerül elérnie, hogy neki fizessenek a birtokháborítás ellenére. Végül egy kis Balatonozásra is kitértünk, ugyanis bér az árak emelkedtek a strandbüfékben, mégis kígyózó sorokkal találkozni. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerint viszont még mindig nem költenek úgy a középosztályban, ahogyan eddig. Ezen kell a jövőben dolgozni. Skót duda: menedékjogot ad a traumatizált franciáknak Oroszország (VIDEÓ!)
Bár ez Franciaország (mint ahogyan azt megtudtuk Macrontól), úgy tűnik mégis vannak franciák, akik kiakadtak a párizsi olimpia megnyitóján, ezért menedékjogot adna ezeknek a szegényeknek Oroszország. Néhány feltételnek azonban meg kell felelni, mint például, hogy legyen érvényes megvásárolt jegye az illetőnek a botrányos megnyitóra és orvosi papírja arról, hogy traumatizálva lett. Hihetetlen, de úgy tűnik az LMBTQ elől a jövőben szinte csak az oroszokhoz lehet majd menekülni. Ez is témája volt az eheti Skót dudának, de beszéltünk A FÉRIFRŐL, azaz Magyar Péterről, aki feszes nadrágban bizonygatja, hogy ő férfi. Biológiailag el is hisszük, de a mi fejünkben azért más kép él az erősebbik nemről legalábbis, ami a belső tulajdonságokat illeti. Végül kitértünk a brazil szörfösre, akinek deszkáján a riói Megváltó Krisztus szobra köszönt vissza, ez viszont nem megengedett az olimipán, nem is indulhatott vele. Kíváncsiak lettünk volna, ha esetleg a hátára lett volna Krisztus tetoválva, akkor megnyúzzák az indulás előtt? Sosem tudjuk meg. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.