Pesti Srácok

Skót duda: nálunk a hajléktalanok alszanak kartondobozokon, Párizsban az olimpia résztvevői (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Vlog 2024 július 26.
A briteknél már megint nem bírnak magukkal a migránsok, most egy jordániai férfi ütött meg egy rendőrt, mert szerinte túl agresszív volt vele és mivel angolul nem beszélt, nem jött rá, hogy a hatóságok emberével áll szembe. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, de pár szó esett az Ábrahám Róbert által Puzsérnak adott csicskalángosról is, amivel sokan egyetértenek. Végül a párizsi olimpia hajléktalanágyairól folytattunk diskurzust, ugyanis nem elég, hogy kakis a Szajna, az olimpiai faluban ilyeneken tudnak aludni a sportolók.

Nem elég a kakis Szajna, kartonpapír ágyakkal szúrták ki az olimpiai versenyzők szemét a franciák (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 24.
Meghökkentő videó terjed az interneten arról, hogy a haladó, fejlett Nyugaton kartonpapírból készült ágyakkal várják az olimpiai falu lakóit. Csak összehasonlításképpen, Magyarországon -ami a Momentum szerint nem állt volna készen az olimpiai jártékok megrendezésére -a hajléktalanok alszanak kartonpapír dobozokon. Ha ez nem lenne elég, az úszok csobbanhatnak egyet az állítólag ürülékkel szennyezett Szajnában, ami a bosszúürítés áldozatául esett.

Ábrahám Róbert: Így manipulálta Puzsér a pofont megörökítő hangfelvételt - Újabb részletek!

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 22.
Puzsér Róbert természetéhez mintha hozzá tartozna, hogy valakibe mindenképpen bele kell állnia. Nyíltan provokál, dehonesztál és amikor kiszemeltjénél elszakad a cérna a legnagyobb drámakirálynőket túlszárnyalva vergődik. Az Ábrahám Róberttel kapcsolatos vitájában viszont most úgy tűnik eltaktikázta magát, ami jogi következményeket is vonhat maga után, ugyanis azt állította a hatóságoknak, hogy semmilyen felvétel nem készült arról, amikor kollégánk Puzsér fenyegető fellépését egy pofonnal hárította. Most viszont közzétett egy - Ábrahám állítása szerint- megvágott hangfelvételt, ami bizonyítja, hogy félrevezette a hatóságokat. Azt, hogy hogyan kezdődött a felek között az adok-kapok, Puzsér miért éppen a "homokosvádat" választotta Ábrahám ellen és mi történt az ominózus estén, valamint a rendőrségen kollégánkat, Ábrahám Róbert elmondta a PestiSrácok.hu-nak.

Skót duda: lehet, hogy nem minden magyar beszél angolul, de minden Angliában élő sem (VIDEÓ!)

KZKroó Zita Ps VIDEO 2024 július 18.
Nem zavartatta magát az a "jóindulatú magyar férfi", aki az X-en számolt be róla, hogy van még egy dolog, amiben a magyarok utolsók, ez pedig az angol nyelv használata. A rosszindulat meg volt benne, az alaposság azonban nem, ugyanis egy 2012-es adatra hivatkozott, azóta viszont már másképp állunk. Érdekesség azonban, hogy Angliában, ahol a hivatalos nyelv az angol, ott sem beszéli mindenki a nyelvet. Öt százalék nem érti a briteket, holott velük él együtt. Erről is szó volt az eheti Skót dudában, de kicsit az egészségünkkel is foglalkoztunk. Kiderült ugyanis, hogy nem a cukortól, hanem a növényi zsírtól híznak az emberek egy kutatás szerint. Végül a német sajtószabadságra tértünk ki, hiszen van olyan lap, amire ráküldték a kommandót, mert nem ért egyet a migrációval és az AfD-nek szurkol.

Right Brothers: Ez nem egy francia koalíció, hanem egy káoszközpont (VIDEÓ)

KZKroó Zita Vlog 2024 július 16.
A múlt heti Right Brothers egy kicsit "sisteresre" sikeredett és egyébként is rendhagyó volt, ugyanis egy autóból jelentkeztünk be Gav Duncennel. Miközben haladtunk a szokásos budapesti dugóban elmélkedtünk a francia választásokon és megállapítottuk, hogy a baloldali törzsközönség mintha mindenhol egyforma lenne. Agresszívek és trágárak. Legalábbis ez látszik azokon a felvételeken, ahol ünneplik a baloldal győzelmét, amit Gav szerint nem demokratikusan, hanem taktikusan harcoltak ki, hiszen összeálltak. Azonban, hogy fognak-e tudni együtt dolgozni kérdés, mert úgy néznek ki, mint egy káoszközpont. Mindeközben megalakult a Patrióták Európáért frakció, ami tulajdonképpen a kiközösítettek csoportja. Azonban úgy néz ki, elég sok kiközösített párt van az EU-ban, a nagy siker miatt pedig próbálják ellehetetleníteni az új frakciót.

Skót duda: Magyar Péternek, ha nem jön össze egy numera nem csügged, elintézi saját magát (VIDEÓ)

KZKroó Zita Vlog 2024 július 12.
Bár naponta vannak lövöldözések Amerikában, a nagyokosok kitalálták, hogyan tegyék még egyszerűbbé az embervadászatot. Mostanra ugyanis már automatából is lehet venni töltényeket, ehhez mindösszesen egy igazolványra van szükség. A visszaélések száma azonban igen nagy lehet, hiszen ha valakinek ellopják a kártyáját, már lehet is vásárolni. De mi szükség erre? Kinek jut eszébe mondjuk éjszaka, amikor nincsenek nyitva a fegyverboltok, kiugrani venni egy kis töltényt. Érthetetlen. Erről is beszélgettünk az eheti Skót dudában, ahol kitértünk arra is, hogy kiből mit hoz ki az alkohol. A britek rájöttek ugyanis, hogy sokan agresszívak, rasszisták és homofóbok lesznek tőle. Szerintünk viszont az alkohol oldja fel azt a sok gondolatbűnt, ami eleve benne van ezekben az emberekben, de megszokták, hogy el kell magukban fojtani. Végül kitértünk a nagy hódítóra, Magyar Péterre, akinek ha nem jön össze egy numera, máris magához nyúl. Azt sem várja meg, hogy a randipartner magára hagyja. Helyben, ott előtte veszi elő.

Karácsony szerint akkor szabályos az újraszámlálás, ha ő nyer, ehhez pedig feltételei vannak

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 8.
Mint ismert, a Nemzeti Választási Bizottságnak ezen a héten le kell bonyolítania az összes érvényes főpolgármesteri szavazólap újraszámlálását a Kúria vasárnapi döntése szerint. Vitézy Dávid pedig három pontban foglalta össze, hogy mik a legfontosabbak az újraszámláláskor. Nem sokkal később Karácsony Gergely is előállt igényeivel és emelte a tétet, szerinte négy fontos garanciális pontot kell megtartani, ami ha nem teljesül, akkor csalás történt.

Niedermüller Péter a Wesselényi utca felújítását troli nélkül képzeli el?

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 8.
A Wesselényi utca Erzsébetvárosi szakaszának felújítására nyújtott be pályázatot az Erzsébetvárosi önkormányzat, aminek célja, hogy csökkentsék az autós forgalmat, a kerékpár-és gyalogosközlekedést fejlesszék, valamint az ökológiai szempontokat is érvényesítsék. Az Egészséges utcák programba viszont úgy tűnik nem fér bele a troli, ami ugyebár elektromos jármű, tehát károsanyag-kibocsátása nincs.

Akárki akármit mond, a magyaroknak van félretett pénzük a nyaralásra

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 5.
Tény, hogy a háború kirobbanása óta valóban felmentek az árak minden területen, ahogyan az is igaz, hogy a bérek még nem, vagy csak csekély mértékben emelkedtek. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy igenis van pénzük a magyaroknak arra, hogy kikapcsolódjanak a nyár során. Erről árulkodnak az autópályán rostokoló autók, a belföldi turizmus számai, a tömegek az élelmiszerboltokban és a kígyózó sorok a büfékben.

Orbán Viktor a Kossuth rádióban: ha az üzemanyagforgalmazók nem tartják be a megállapodást, a kormány lépni fog (Videó)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 5.
A napokban Orbán Viktor a tűzszünet lehetőségéről tárgyalt Kijevben Volodimir Zelenszkijvel, amiről elmondta, hogy a felek nyilván félnek ettől, mert azt hiszik, majd a másik ezt kihasználja. Fontos azonban az a lépés, hogy már az ukrán elnök is szeretné, hogy az oroszok részt vegyenek a következő békecsúcson. Magyarország soros elnökként a béke vagy a tűzszünet elhozatalában nem tárgyalhat, de kérdéseket feltehetnek és az álláspontokat megismerhetik. A miniszterelnök továbbá a francia választásokról is beszélt, aminek kimenetele egész Európára hatással lesz, akármilyen eredménnyel is zárul. Végül a gazdasági helyzetről, a légi közlekedés problémáiról és az üzemanyagár visszaszorításáról adott tájékoztatást Orbán Viktor.

A Patrióták Európáért frakció hamarosan a legnagyobb szövetség lehet Európában -Orbán Viktor interjúja az M1-en

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 július 1.
Mától Magyarország az Európai Unió soros elnöke, és már korábban is beszélt arról Orbán Viktor, hogy mik lesznek a prioritások ebben az időszakban. Most a közmédiának adott interjújában mondta el, hogy a migráció területén ahelyett, hogy büntetnek minket, inkább a módszereinket vehetnék át, fognak is javaslatokat tenni a soros elnökség alatt erre is és a gazdasági fellendítésére is. Az új frakcióról (Patrióták Európáért) elmondta, hogy lesznek meglepetések a csatlakozókat illetően, július 8-án pedig alakuló ülést tartanak. Céljuk, hogy végül ez a frakció legyen a legnagyobb és Orbán Viktor elmondta azt is, hogy miért nem tudtak végül az ECR-hez csatlakozni.

Már az első napokban nagy a sikere a Patrióták Európáért frakciónak, úgy tűnik már csak egy ország csatakozására van szükség

KZKroó Zita Világugar 2024 július 1.
Vasárnap délután Bécsben jelentette be Orbán Viktor, Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) és Andrej Babis, korábbi cseh kormányfő, az Elégedetlen Polgárok Akciójának (ANO) elnöke egy új politikai formációt hozott létre Patrióták Európáért névre keresztelve, amely a harmadik legerősebb európai parlamenti frakcióvá válhat az unióban. Már most nagy az érdeklődés a pártok részéről a csatlakozáshoz. Az Alapjogokért Központ elemzője szerint már csak pár nap van, hogy a frakció megalapításának feltételeit teljesítse a csoport, de a nagy érdeklődére való tekitettel feltehetően sikerrel járnak majd.

A részeg ember őszinte, Magyar Péter pedig sutyerákra itta magát

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 június 26.
Ha a kormány valamelyik tagja, esetleg egy prominens kormánypárti politikus eresztené ki úgy a gőzt, ahogyan azt tette Magyar Péter, valószínűleg már napirendi pont lenne Brüsszelben, hogy emiatt nem kaphatjuk meg a nekünk járó forrásokat, de minimum reflektrofénybe kerülne a magyar politika a külföldi sajtóban. Esetleg egy tömegtüntetés lenne a Hősök terén azzal a felkiáltással, hogy "mondjon le!" A magukat elfogadónak definiáló emberekről viszont mindig elfelejtjük, hogy ők egymásnak mindent, másnak semmit nem bocsátanak meg. Ezért ne csodálkozzunk azon, ha most is szemet hunynak az erkölcs bajnokai afelett, hogy messiásuk egy fiatal lány lába között átbújva érzi jól magát egy belvárosi buliban mámoros állapotban, majd a nevetséges viselkedését rögzítő férfinak a kezéből kitépi a telefont, megüti és a Dunába dobja. Nos, így bulizik egy kirúgott férj, egy áruló barát, a "NER lovagjai" közé beférkőzni nem tudó persona non grata.

Költséghatékonyabb és gyorsabb lenne az újraválasztás, ha Karácsony Gergely lemondana

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 június 24.
Sokáig ment a találgatás, hogy vajon valóban le fog-e mondani a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje, Szentkirályi Alexandra Vitézy Dávid javára. Végül azoknak lett igazuk, akik a törölköző bedobásra tippeltek, csakhogy ez olyan későn következett be, hogy már csak kihúzni lehetett Szentkirályi nevét a szavazócéduláról, teljesen leszedni nem. A többi között ez is közrejátszott abban, hogy újra kellett számolni a szavazatokat, mert sokan annak ellenére is rá szavaztak, hogy már nem volt induló. Ennek eredményeképpen egy nagyon szoros versenyt láthattunk Vitézy és Karácsony között és újraszámlálásra is szükség volt. Jelen állás szerint 41 szavazattal nyert Karácsony, aki azonban a Kúriához fordult annak érdekében, hogy új választást írjanak ki Budapesten. Ennek a herce-hurcának viszont semmi értelme, hiszen, ha komolyan gondolná egyszerűen csak lemondana és már vonulhatnánk is az urnákhoz. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint ezt azért nem teszi, mert így ha a Kúria elutasítja akkor az megint az ő győzelmét erősíti.

Háborúpárti, gazdaságellenes és migrációpárti koalíció jött létre Brüsszelben – Orbán Viktor a Kossuth rádióban (VIDEÓ)

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 június 21.
A Mercedes most egy olyan beruházást hoz létre Magyarországon, ami 3800-4200 új munkahelyet jelent majd Kecskeméten – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, hozzátéve, hogy olyan modelleket és azok alkatrészeit gyártják majd ott, amiket eddig még be sem mutattak.

Skót duda – A németek szerint azért nem jó, ha magányosak a fiatalok, mert aztán szavazni sem mennek (VIDEÓ)

KZKroó Zita Ps TV 2024 június 20.
Már-már majdnem meghatódtunk, amikor azt olvastuk, hogy a német, zöld, családügyi miniszter végre tenni akar az elmagányosodott fiatalokért, de hamar kiderült, hogy a hátsó szándék vezérli őt és nem is annyira a fiatalság lelki világa. Kiderült ugyanis, hogy azért nem jó, ha egy fiatal magányos, mert a társadalomba vetett bizalma meginog, amiből egyenesen jön majd a demokráciába vetett bizalmának sérülése, mindez pedig oda vezet, hogy nem fog szavazni járni. Érdekes eszmefuttatás, de lelki szemeink előtt már látjuk is a csoportokat, ahol összegyűjtik a magányos fiatalságot és kicsit átmossák az agyukat a közösséghez tartozás élményét kihasználva. Erről is szólt az eheti Skót duda, de beszéltünk arról is, hogy Észak-Koreában tombol a parókabiznisz, ami nem csoda, hiszen már az is műhajat hord, akinek amúgy lenne mint fésülgetni. Végül egy gyomorforgató drag showt mutatunk meg nektek, amikor is egy bárban húzta ki lábai közül a nőnek öltözött férfi a műbabáját. Retinaégető mutatvány volt, az egyszer biztos.

A kormányt szidó levelet mindenki megkapja Botka Lászlótól, a pénzügyi támogatást nem

KZKroó Zita Magyar ugar 2024 június 19.
Egy olvasói levél érkezett szerkesztőségünkhöz, amelyben egy felháborodott nyugdíjas írta meg, hogy Szegeden 1500 nyugdíjas nem kap abból az egyszeri támogatásból, amit a város korábban szocialista, ma már függetlenként politizáló polgármesterétől kapnak a szépkorúak. Legalábbis azok, akiknek alacsony a nyugdíjuk, a többiek nem fontosak ezek szerint. Az azonban felvet kérdéseket, hogy a szegedi önkormányzat honnan tudja, hogy kinek alacsony és kinek magas a nyugdíja? A levél továbbá ellentmondásokba is ütközik, hiszen először a kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról írnak, majd a "kivéreztetett önkormányzat" a zsebébe nyúl, mert mégis van pénz lóvéra.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.