Pesti Srácok

Százmilliós áfacsalás miatt került ismét célkeresztbe a Jobbik volt szakértője és bűnbandája

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 augusztus 2.
Újabb bűncselekmény miatt rendeltek el nyomozást a Jobbik volt szakértője, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese által irányított bűnszervezethez kapcsolódóan- tudta meg a PestiSrácok.hu. Információink szerint ezúttal nem az ügyészség, hanem a Nemzeti Adó – és Vámhivatal (NAV) vizsgálódik egy olyan feljelentés alapján, amely a bűnbanda segítőjének tartott egyik nagykereskedő szerepére tért ki.

Volt főnyomozó: Miután felmerült a Gyárfás-Portik-szál, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 július 30.
A kétezres évek közepén, amikor már a rendőrség látókörébe került a Gyárfás-Portik-kapcsolat, felsőbb utasításra meg kellett szüntetni a nyomozást a Fenyő-ügyben – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Kovács Lajos, az NNI Döglött Ügyek Osztályának volt vezetője, a Fenyő-ügy egykori főnyomozója. Kovács elmondta, azt gondolták, a felső vezetés szakmai döntést hozott, ám azzal ők nagyon nem értettek egyet. Arról, hogy a Gyurcsány-kormány alatt gátolhatták az 1998-as merénylet felderítését, Portik anyósa mondott többet, aki azt állítja, vele – miután többször is kihallgatták - a rendőrségen azt közölték, nincs meg a politikai akarat a „Portik-ügy” rendezésére.

Fenyő-gyilkosság: Az ügyészség vádat emelt Gyárfás Tamás ellen (Frissítve!)

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 július 30.
Az ügyészség vádat emelt Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-gyilkosság ügyében – írta közleményében kedd délelőtt a Fővárosi Főügyészség. A vád szerint az 1990-es évek közepétől Gyárfás és Fenyő között késhegyig menő hatalmi harc alakult ki és az úszószövetség volt elnöke " a játszma végleges lezárása érdekében" eldöntötte, megöleti üzleti ellenfelét. A vádirat arra is kitér, hogy Gyárfás először Tasnádi Pétert bízta meg a merénylet megszervezésével, ő azonban végül nem teljesítette a megbízást. Gyárfás Tamás ezután fordult az olajszőkítési ügyletekből ismert, azóta több leszámolásos gyilkosság miatt elítélt Portik Tamáshoz, aki Gyárfás kérésére Jozef Rohác-csal megölette Fenyő Jánost. Portik és Gyárfás ugyanakkor ártatlannak vallják magukat. Telefonon sikerült elérnünk Gyárfás Tamást, aki azt mondta, egyelőre nem kíván nyilatkozni.

Karácsony készülhet a magyarázkodásra: Hivatali visszaélés miatt nyomoz a zuglói sportcentrum ügyében a rendőrség

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 30.
Hivatali visszaélés és más bűncselekmény gyanúja miatt rendelt el nyomozást Karácsony Gergely zuglói hivatala és a kerület sportcentruma közötti több százmillió forintos irreális követelés és pénzmozgás ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK)- tudta meg a PestiSrácok.hu. A zuglói polgármester korábban perrel fenyegetőzött és hazugsággal vádolta portálunkat, azonban elképzelhető, hogy az eljárás eredményeként idővel neki kell majd magyarázkodnia.

Korábban ötvenmilliót trükközött össze magának a magyar választókat Teneriféről képviselő Tóbiás József

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 29.
A napokban jelentek meg hírek arról, hogy az egyik leggyönyörűbb spanyol nyaralóhelyen, a Kanári-szigeteken tölti mindennapjait családjával Tóbiás József, az MSZP volt elnöke, aki ezt el is ismerte a Blikknek. Tóbiás szerint azonban félreértették, igazából ő nem is költözött a Kanári-szigetekre, mert háromhetente hazajön a plenáris ülésekre. A szocialista politikus nem először keveredik botrányba, hiszen évekkel ezelőtt is lebukott azzal, hogy nagyjából ötvenmillió forintnyi költségtérítést vett fel úgy, hogy a fővárostól alig 22 kilométerre lévő Érden lakott, ennek ellenére a Budapesttől 236 kilométerre fekvő Nyíregyházán volt az állandó lakcíme, és ezután igényelt és kapott összesen több tízmilliós költségtérítést éveken át. Talán az sem mellékes, hogy az érdi házat Tóbiás a BKV-botrány kirobbanása után vásárolta meg az ingatlanjaitól szabadulni akaró, később korrupciós bűncselekményekkel megvádolt Hagyó Miklóstól.

Jóval súlyosabb büntetést kért a zuglói baloldal vesztegetéssel vádolt házi gengszterrapperére az ügyészség

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 26.
Jóval súlyosabb büntetés kiszabását kérte a Pécsi Törvényszéknek benyújtott fellebbezésében a zuglói baloldal egykori szekértolója, a Gotti nevű antiszemita rapper büntetőügyében az ügyészség- tudta meg a PestiSrácok.hu. Gottit tavaly decemberben többrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett hivatali vesztegetés és közokirat-hamisítás miatt első fokon négy és fél év fegyházra ítélte a Pécsi Járásbíróság, mivel az elsőfokú ítélet szerint a férfi társaival és lefizetett kormánytisztviselők segítségével szerb és ukrán állampolgároknak állítottak ki hamis útleveleket.

Újabb pofon Gyurcsányéknak: Választás rendje elleni bűntett miatt nyomoz az ügyészség

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 19.
Választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást csütörtökön a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) annak a hangfelvételnek a tartalma alapján, amelyben költség- és kártérítést, illetve egyéb „okosságot” ajánlott fel tavaly februárban, az országgyűlési választásokra készülve Gyurcsány párttársa, Varju László Horváth Imrének, hogy az Újpesten és Káposztásmegyeren népszerű egykori MSZP-s politikus lépjen vissza a javára – tudta meg a PestiSrácok.hu.

Nagyon mellélőtt Karácsony Gergely: A rendőrség már vizsgálja a zuglói sportcentrum botrányos ügyét

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 19.
Igencsak mellélőtt Karácsony Gergely, amikor perrel fenyegetőzött és hazugsággal vádolta meg portálunkat azután, hogy beszámoltunk róla: hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tettek Karácsony zuglói hivatala és a kerület sportcentruma közötti több százmillió forintos irreális követelés és pénzmozgás vonatkozásában. Azóta a Fővárosi Főügyészség is megerősítette portálunknak, hogy megérkezett hozzájuk a feljelentés, a rendőrség pedig közölte, hogy feljelentés-kiegészítés keretében már vizsgálja az ügyet.

Megszurkálta, majd rágyújtotta a házát az idős nőre a túronyi fejszés gyilkos

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 17.
Újabb emberöléssel gyanúsították meg az idős német szomszédjával végző túronyi fejszés gyilkost. A gyanú szerint ugyanis K. Zsolt okozta azt a két és fél évvel ezelőtti halálos tűzesetet is, amikor holtan találtak a házában egy nyolcvanas éveiben járó idős asszonyt. - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Petőfi Attila, a Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály vezetője.

Kisétált a börtönből Szögi Lajos egyik gyilkosa

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 15.
Hétfőn feltételesen szabadlábra helyezték, így kisétálhatott a Szegedi Fegyház és Börtönből az olaszliszkai lincselés elsőrendű vádlottja, ifjabb Horváth Dezső, aki 2006. őszén a rokonaival együtt a saját lányai szeme láttára verte agyon a tiszavasvári tanárt, Szögi Lajost. A gyilkosság az egész országot megrázta, Szögi Lajos és Olaszliszka neve pedig az értelmetlen erőszak szinonimájává vált.

Hivatali visszaélésben indulhat nyomozás a Karácsony Gergely vezette hivatal háromszázhúsz milliós einstandja miatt

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 10.
Hivatali visszaélés miatt indulhat nyomozás egy olyan, portálunk birtokába került levél alapján, amelyben több százmillió forintos irreális követelés és pénzmozgás rajzolódik ki Karácsony Gergely zuglói polgármester hivatala és a kerület sportcentruma között úgy, hogy a Zuglói Sport- és Rendezvényszervező Non-Profit Kft. 320 millió forintját a hivatal végül nem adta vissza, hanem einstandolta azt – tudta meg a PestiSrácok.hu. Karácsony Gergely portálunknak úgy nyilatkozott, hogy szerinte a levél valótlanságokat tartalmaz, a sportpálya működése biztosított, sőt, komoly fejlesztéseket valósítottak meg a területen.

Portik Gyárfásnak: "Hat hónapot izzadtam azért, hogy ezt megcsináljam neked"

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 július 9.
A rettegett, több gyilkosság miatt elítélt alvilági maffiózó, Portik Tamás és az úszószövetség volt elnöke, Gyárfás Tamás között zajló, az Energol-vezér által a 2000-es években rögzített beszélgetések leiratából tett közzé több részletet keddi számában a Magyar Nemzet. A Portik-Gyárfás beszélgetésekről a PestiSrácok-hu is közölt exkluzív részleteket, melyek arról árulkodnak, hogy az olajmaffiózó az MSZP hatalomban tartásában volt érdekelt és mindenképp találkozni akart Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel.

Százmilliós alvilági kenőpénzek: A Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyében hoz ítéletet hamarosan a bíróság

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 július 9.
Még idén ítéletet hirdethet a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyében a Kaposvári Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatója, Galambos Lajos és a "cég” volt műveleti osztályvezetője, Gyarmati György terhére azt rója az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a magyar alvilág hírhedt alakja, Jakubinyi Róbert, aki információink szerint a 2000-es években több fontos – az illegális pártfinanszírozást is érintő - beszélgetését rögzítette egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel, akiket a felvételeknek köszönhetően a mai napig sakkban tarthat. A volt titkosszolgálati vezetőket nem jogerősen egyszer már súlyos börtönévekre ítélte a bíróság, de tavaly júniusban a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú döntést, így a titkosított pert elölről kellett kezdeni.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.