A bíróság előtt faggathatják Fenyő János eltűnt bizonyítékairól Kuncze Gábort
November 12-én tartja az előkészítő ülést a Fenyő-gyilkossággal vádolt Gyárfás Tamás ügyében a Fővárosi Törvényszék – értesült a PestiSrácok.hu. Az előkészítő ülésre a vádhatóság csak Gyárfást és védőjét idézné, ugyanakkor, ha a bíróság tárgyalásokat is kitűz majd, akkor a főügyészség több tucat tanú meghallgatását indítványozza. Közéjük tartozik Kuncze Gábor volt SZDSZ-es belügyminiszter is, akit a rendőrök korábban Fenyő János titkos dossziéjáról faggattak. Kunczét azért kérdezték a rejtélyes iratokról, mert a médiamogul bizalmasa, Perczel Tamás egy korábbi dokumentumfilmben azt állította, hogy Fenyő Gyárfás Tamás gazdasági visszaéléseiről egy százhúsz oldalas dossziét adott át Kuncze Gábornak, ám mire a dokumentum eljutott a hatósághoz, hiányzott belőle legalább húsz oldal. Az ügyészség emellett még Friderikusz Sándor, Tasnádi Péter és a Fenyő-ügy volt főnyomozója, Kovács Lajos meghallgatására is igényt tart, továbbá elkülönített helyiségben tehet majd videóvallomást az MSZP karitatív tagozatának volt elnöke, Dósa István András is, akinél Portik Tamáshoz köthető hangfelvételeket foglalt le tavaly a rendőrség. Gyárfás ügyvédje a PS-nek: Az ügyészség ajánlatára egyszerű válaszolni: Nem!
A főügyész álláspontját tiszteletben tartom, én azonban a bíróság véleményére vagyok kíváncsi - mondta a PestiSrácok.hu-nak Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás védője azzal kapcsolatban, hogy Ibolya Tibor portálunknak szerdán azt nyilatkozta: meggyőződése, hogy Gyárfás bűnös a Fenyő-ügyben. Félmilliárdos "dáridózás": Hűtlen kezelés gyanúja miatt jelentették fel a soroksári alpolgármestert
Hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést a IX. Kerületi Ügyészségen a soroksári alpolgármester, Weinmann Antal félmilliárdos „dáridózása” ügyében Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu. A feljelentés szerint az elmúlt öt évben több, mint 500 milliót szórt el Soroksár neki köszönhetően úgy, hogy a legtöbb esetben nem volt közbeszerzési eljárás, viszont a szervezést, valamint a lebonyolítást is mindig ugyanaz a baráti kör kapta meg.
Fővárosi főügyész a PS-nek: Meggyőződésem, hogy Gyárfás bűnös a Fenyő-ügyben!
Nem ismerek a magyar kriminalisztika történetében még egy olyan ismeretlenesként indult emberölési ügyet, ahol utóbb a felbujtóra annyi bizonyíték lenne, mint Gyárfás Tamás ellen a Fenyő-ügyben – nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője. A főügyész portálunknak elmondta azt is, hogy a hatóság által tavaly decemberben lefoglalt Portik-felvételeken hallhatóak olyan mondatok, melyekből csak azt a következtetést lehet levonni: korábban megtörtént a gyilkossági ajánlat és annak az elfogadása, ezért Ibolya Tibor meggyőződése, hogy az úszószövetség volt elnöke részese a bűncselekménynek. Gyárfás Tamás és védője ugyanakkor azt állítja, a hangfelvételek éppen a védelem álláspontját igazolják, ráadásul Gyárfás kibékült a médiacézárral, győztesként élte az életét, így semmi oka nem volt arra, hogy megrendeljen egy bérgyilkosságot. A PestiSrácok.hu megismerte a Gyárfás-ügy vádiratát is, amelyből több érdekes részletet is megtudhatunk a két médiacápa halálos, vérre menő küzdelméről, a gyűlöletig fajuló konfliktusuk főbb okairól, de kiderül belőle az is, hogy az ügyészség szerint mikor jutott az úszószövetség volt elnöke arra az elhatározásra, hogy megöleti legnagyobb üzleti ellenfelét. Csúsztat a Népszava: Igenis az országos rendőrfőkapitány bejelentésére indult nyomozás az ORFK egyik "csúcsvezetője" ellen
Már a sértett feljelentése előtt, az országos rendőrfőkapitány bejelentésére eljárást indított a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) az ORFK egyik ezredesének bántalmazása ügyében - tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin. Megkerestük a rendőrséget is, ők szintén megerősítették: még aznap, amikor az ORFK vezetője tudomást szerzett az esetről, a kolléganője hozzá intézett bejelentését a kizárólagos illetékességgel rendelkező KNYF-nek továbbította. Azaz, a hatóságok cáfolták a Népszava cikkének azt az állítását, miszerint a rendőrfőkapitány nem lépett időben, amikor tudomására jutott, hogy a nyomozó hatóság egyik "csúcsvezetője" bántalmazhatta a beosztottját. Közel kétszázmilliós csalás miatt ítélhetik el a Demokratikus Koalíció volt politikusát
Még idén elsőfokú ítéletet hirdethet a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai segítségével két éve elfogott Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció (DK) egykori tagja és társai ügyében a Kaposvári Törvényszék –tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint a magát hol államtitkárnak, hol minisztériumi dolgozónak kiadó Kőrös vezette bűnszervezet több vállalkozótól közel kétszázmillió forintot csalt ki. Kőröst emellett azzal is megvádolták, hogy egy fogvatartottnak - egy álügyvéd közreműködésével - azt ígérte, hétmillió forintért az eljáró hatóságoknál elintézi, hogy szabadlábra kerüljön. Gyurcsányék volt párttársa a tavalyi országgyűlési választások előtt a mentelmi joggal próbált szabadulni a börtönből, de annak felfüggesztése után újra letartóztatták. Terrorcselekmény és emberiesség elleni bűntett miatt emelt vádat az ügyészség F. Hassan ellen (Videó!)
Emberölés bűntettével bűnszervezetben megvalósított terrorcselekmény és emberiesség elleni bűntett miatt vádat emelt a szír állampolgárságú F. Hassan ellen a Fővárosi Főügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész. A vád szerint a szír férfi társaival legalább huszonöt személyt, köztük nőket és gyermekeket ölt meg. Ráadásul F. Hassan az Iszlám Állam ellenségeiről halállistát készített.
Kilóra megvett igazságszolgáltatás: Bírókat, politikusokat és rendőröket tartott a markában az újságíró-gyilkosság megrendelője
Egy befolyásos milliárdos nagyvállalkozó, Marian Kočner telefonüzenetei hetek óta borzolják a kedélyeket Szlovákiában, melyek alapjaiban rengethetik meg a szlovák igazságszolgáltatásba vetett hitet. A kirobbant botrány után elindított vizsgálat nemcsak Jan Kuciak és menyasszonya meggyilkolásának homályban lévő részleteire adhat választ, de leránthatja a leplet az egész országot behálózó, a politikai szféráig érő, a bíróságot, rendőrséget és az ügyészséget is érintő korrupciós bűncselekmény-sorozatról. Újabb pofon: Éveket csúszik Vizoviczki és a korrupcióval vádolt volt főrendőrök pere
Még évekig nem várható elsőfokú ítélet a vesztegetéssel vádolt egykori főrendőrök és Vizoviczki László perében, hiszen az új hadbíró százhatvan tárgyalási napot tűzött ki október elejétől 2021 elejéig – írja a Magyar Nemzet. A pert azért kellett júniusban elölről kezdeni, mert betegsége miatt lecserélték az ügyben eddig eljáró bírót. A Fővárosi Törvényszék a bírócsere után portálunknak úgy nyilatkozott, hogy nem lesz jelentős csúszás, ugyanakkor mi már - ügyvédi forrásokra hivatkozva – akkor jeleztük, hogy komoly késedelmet fog okozni a bíróváltás. Sajnos, nekünk lett igazunk... Magyar igazságszolgáltatás: Három év után is képtelen befejezni a bíróság a százmilliókat rejtegető Simon Gábor ügyét
Már három éve tart, ennek ellenére csak jövőre várható elsőfokú ítélet az MSZP volt elnökhelyettesének adócsalási ügyében – derült ki a Fővárosi Törvényszék portálunknak küldött válaszából. A csúszás persze azért sem meglepő, mivel a törvényszék tájékoztatása szerint eddig mindössze tizenegy tárgyalási napot tartott a bíróság, ráadásul az ügyészség nemrég újabb jogsegélykérelemmel fordult a svájci hatóságokhoz. A vádhatóságnak már korábban is volt hasonló kérelme, ám a svájci szervek banktitokra hivatkozva nem teljesítették a kérést. Persze a helyzetet megkönnyítené, ha a volt szocialista politikus hozzájárult volna a banktitok feloldásához, ám ezt eddig nem tette meg. Simon külföldi bankszámláin talált pénz eredetét azóta sem sikerült kideríteni… Metrókorrupció a Demszky-korszakban: Az Alstom-ügy kulcsfigurája ellen is vádat emelt az ügyészség
A 2010 előtti MSZP-SZDSZ-kormányhoz kapcsolódó Strabag-botrány korábbi kulcsfigurája, az Izraelbe menekült Terner Géza ellen is vádat emelt az Alstom-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta meg a PestiSrácok.hu. A vád szerint Terner a 4-es metróhoz köthető vesztegetési pénz továbbításában, átadásában működött közre. Az előkészítő ülést október 15-ére tűzte ki a Fővárosi Törvényszék, az ügyben ugyanakkor az a bírónő fog eljárni, aki korábban Fürst György volt MSZP-s terézvárosi alpolgármestert és Gyurcsány egykori, tízmilliárdos hűtlen kezeléssel vádolt miniszterét is futni hagyta. Végleg elbukta a szabadságát Vizoviczki - A diszkócsászárnak a Kúria szerint is börtönben a helye
Elutasította az éjszakai szórakozóhelyeiről elhíresült diszkópápa, Vizoviczki László felülvizsgálati indítványát a Kúria – tájékoztatta a PestiSrácok.hu-t a legfőbb bírói fórum sajtóosztálya. A bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt tavaly októberben hét év fegyházra és háromszázmilliós vagyonelkobzásra ítélt Vizoviczki azt szerette volna elérni, hogy a Kúria helyezze hatályon kívül a jogerős ítéletét és szüntesse meg az ellene indított eljárást. A Hajógyári-sziget egykori urának nem ez volt az első próbálkozása, hiszen már évekkel ezelőtt is szerette volna elkerülni a felelősségre vonást, ezért 2014 decemberében terhelő információkat adott át Gyurcsány Ferencről és volt honvédelmi miniszteréről a hatóságnak, ám az ügyészség visszautasította az alkuajánlatot. Nem vonult be a börtönbe, elfogatóparancsot adtak ki a BRFK egykori "sztárzsaruja" ellen
Mivel nem vonult be a börtönbe, ezért körözik a BRFK egykori nyomozóját, P. Zsoltot, akit bűntársával, a szintén hírhedt és jól ismert ex-zsaruval, Labanc Ferenccel együtt többrendbeli zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt ítélt három év letöltendő börtönbüntetésre január végén a Fővárosi Ítélőtábla – tudta meg a PestiSrácok.hu. Értesüléseink szerint P.Zsoltnak nyár elején kellett volna bevonulnia, de mivel ezt nem tette meg, július 16-án belföldi elfogatóparancsot adtak ki ellene. NAV-razzia a nagybani piacon: Komoly hatósági kapcsolatai lehetnek a félmilliárdos adócsalással gyanúsított vállalkozónak
A PestiSrácok.hu információi szerint egy csalásokból és védelmi pénzekből többszáz millió forintot összeszedő bűnözői kör segítheti azt a vállalkozót, akit társaival együtt a nagybani piachoz kötött több mint 500 millió forintos költségvetési csalással gyanúsít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Úgy tudjuk, a bűnbandának komoly hatósági kapcsolatai vannak, emiatt az adócsalási ügy főszereplője előre tudhatott az ellenük indult eljárásról és a NAV-razziáról is. Kapaszkodjanak: MSZP-s alpolgármestert és Gyurcsány volt miniszterét is futni hagyó bírónőre bízták az Alstom-ügyet
Tóth Erzsébet fogja tárgyalni elsőfokon az MSZP-SZDSZ-kormányokhoz kötődő metrókorrupciós botrányt, az Alstom-ügyet – tudta meg a PestiSrácok.hu. Ugyanez a bírónő ítélte csupán felfüggesztett szabadságvesztésre a négyszázmilliós hűtlen kezeléssel vádolt korábbi terézvárosi szocialista alpolgármestert, Fürst Györgyöt, de ő mentette fel tavaly Szabó Pál volt posta-vezért is. Pedig Gyurcsány egykori közlekedési és távközlési minisztere terhére azt rótta az ügyészség, hogy közreműködése révén csaknem tízmilliárd forintos vagyoni hátrány érte a Magyar Posta Zrt.-t, amiért az impozáns épületért kapott pénzből nem új székházat épített, hanem inkább előnytelen bérleti konstrukciót választott. Megúszta Gyárfás megzsarolását Fenyő János kivégzője, Jozef Roháč
Megszüntette a rendőrség a Gyárfás Tamás megzsarolása ügyében indított nyomozást Jozef Roháč és egy szlovák társa tekintetében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A korábbi gyanú szerint Roháčék azzal az összevágott hangfelvétellel akarták megzsarolni Gyárfást, aminek alapján a rendőrség később eljárást indított az úszószövetség volt elnöke ellen a Fenyő-ügyben. Úgy tudjuk, a bűnbanda - köztük az MSZP karitatív tagozatának volt vezetője - százmilliós összeget remélt a Nap TV volt tulajdonosától. Fenyő-gyilkosság: A Kulcsár-ügy bírájának kezébe került Gyárfás Tamás sorsa
A Fővárosi Törvényszék korábbi szóvivője, Póta Péter fogja tárgyalni elsőfokon a Fenyő-gyilkossággal megvádolt Gyárfás Tamás ügyét – tudta meg a PestiSrácok.hu. Póta korábban eljárt Keller László és a combinós gyilkos ügyében, de a megismételt eljárásban ő tárgyalta a Kulcsár-pert is. Leszámolás az ügetőnél: Az ügyészség az ismert hajtó elleni merénylettel is megvádolta Portik Tamást
Vádat emelt a Lakatos Csaba hajtó elleni merényletkísérlet ügyében Portik Tamás ellen az ügyészség – írta a PestiSrácok.hu-nak küldött közleményében Ibolya Tibor, a Fővárosi Főügyészség vezetője. A vád szerint 1996-ban Portik utasítására próbálta megölni az ügyben már elítélt Tanyi György a vállalkozót. A férfivel azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.