Milliárdos adócsalás miatt letartóztatták a nagybani piachoz köthető egyik legnagyobb cég tulajdonosát, egy volt NAV-os még szökésben
A PestiSrácok.hu információi szerint milliárdos költségvetési csalás gyanújával letartóztatták a fővárosi nagybani piachoz köthető egyik legnagyobb cég, a Rózsaker Kft. tulajdonosát. A NAV által folytatott eljárásnak legalább tíz gyanúsítottja van, de az ügybe egy volt NAV-os alkalmazott is belekeveredett, ő szökésben van, ellene elfogatóparancsot adott ki a bíróság. Jelenleg vizsgálják, hogy a férfi kapott-e korábbi hatósági kapcsolatainak köszönhetően bármilyen segítséget. Úgy tudjuk, a NAV volt munkatársa kapcsolatban állt és segítséget nyújtott egy olyan bűnözőnek is, aki – valótlanul - arra hivatkozva szedett össze százmilliókat különböző vállalkozóktól, hogy a zsebében van egy megyei főügyész, illetve a pénz egy részét a Belügyminisztérium „fekete kasszájába” gyűjti. Az Alstom-ügy egyik vádlottja is előhúzta a Borkai-kártyát
Tagadták bűnösségüket az Alstom-botrány előkészítő ülésén kedden a Fővárosi Törvényszéken az ügy vádlottjai, noha az ügyészség rendkívül enyhe, felfüggesztett szabadságvesztést indítványozott volna, ha elismerik a bűncselekmény elkövetését. A terheltek ugyanakkor mindannyian ártatlannak vallották magukat, sőt, egyikük vad politizálásba kezdett a bíróságon, majd az ügyészséget azzal vádolta meg, hogy politikai megrendelésre dolgoznak és csupán az ország elitjét, a „Borkai Zsoltokat védik”. Rejtélyes szemtanú miatt nyithatják újra a Hajógyári-szigeten történt gyilkosság aktáját?
Fordulat következhet a Hajógyári-szigeten 2011-ben meggyilkolt H. Géza ügyében, miután jelentkezett a hatóságoknál egy, az éjszakai életben korábban ismert, Vizoviczki Lászlóval is kapcsolatban álló férfi, aki állítja: az ügyben jogerősen felmentett vádlottak követték el a bűncselekményt – erősítette meg portálunk információit a jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő férfi jogi képviselője, Baji Éva. Kerestük a rendőrséget is, ők azt válaszolták, hogy az esettel összefüggésben adatgyűjtést végeztek.
Milliárdokkal fizette le az Alstom a balliberális döntéshozókat - Így lopták szét Budapestet a Demszky-korszakban (3.)
Jövő hét elején kezdődik a Demszky-féle budapesti városvezetés és az MSZP-SZDSZ-kormányhoz köthető legnagyobb korrupciós botrány, az Alstom-ügy tárgyalása. Az ügyészség által elkészített vádirat szerint összesen csaknem hárommilliárd (!) forintnak megfelelő eurót fizettek ki az akkori döntéshozóknak, hogy a francia cég nyerje a 4-es és 2-es metróvonalon közlekedő szerelvények beszerzésére kiírt pályázatot. A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy T. Károly, Medgyessy Péter egykori bizalmasa volt az egyik legfontosabb közvetítő az Alstom, a BKV és a politika között. A homályos háttéregyeztetések aktív résztvevője volt Aba Botond akkori BKV-vezér, de az üzenetváltások során felbukkant az SZDSZ-es szál, illetve Puch László szocialista pártpénztárnok neve is. Végül mégsem sikerült kideríteni, kiknél landoltak a kenőpénzek, így a balliberális politikusok és döntéshozók elkerülték a vádlottak padját. Droghasználat és hivatali visszaélés miatt indulhat nyomozás a kispesti szocialisták ellen
Hivatali visszaélés és kábítószerrel visszaélés miatt indulhat nyomozás az egy hete nyilvánosságra került kispesti hangfelvételek ügyében – tudta meg a PestiSrácok.hu. A felvételen százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő. Holttest nélkül is gyilkosság miatt emeltek vádat VV Fanni ügyében
Nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség VV Fanni ügyében – írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész. Kétmilliárdos kenőpénz Hagyó emberének? - Így lopták szét Budapestet a Demszky-korszakban (2.)
Hiába robbant óriásit tíz éve a BKV-botrány és vittek több vállalati vezetőt, majd Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettest is el bilincsben a rendőrök, hiába írt az OLAF is százmilliárdos kárról, a baloldal legnagyobb korrupciós botrányának tartott ügy szálai végül elhaltak. A bíróság elé került vádlottak nevetséges büntetésekkel úszták meg az eljárást, az SZDSZ-es szálat pedig teljesen elvarrták. Pedig a nyomozás során több szabaddemokrata vesztegetés-gyanús ügylet is felbukkant: a BKV volt vezetői például egymástól függetlenül azt állították, hogy a BKV igazgatóságának korábbi SZDSZ-es elnökénél, Tóthfalusi Györgynél százmilliós kenőpénz landolt, de egy vallomásban előkerült egy kétmilliárdos vesztegetési ügy is.
Zsarolásért és drogkereskedelemért ítélhetik el az MSZP volt óbudai politikusát
A héten folytatódik az MSZP egykori óbudai önkormányzati képviselője, Simonka Csaba büntetőpere a bíróságon. A szocialista politikust a nyomozó ügyészek két éve gyanúsították, majd vádolták meg zsarolással, ügyvédi visszaéléssel és kábítószer-kereskedelemmel. Úgy tudjuk, idén akár elsőfokú ítélet is születhet Simonka ügyében, aki, ha a bíróság megállapítja a bűnösségét, súlyos börtönéveket kaphat. Bukhat az MSZP zuglói vezetője? - Kényszerítés miatt nyomoz az ügyészség a Karácsony-féle hangfelvétel ügyében
Kényszerítés bűntette miatt elrendelte a nyomozást a Karácsony Gergely-féle hangfelvétel ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) alárendeltségében működő Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség - közölte megkeresésünkre a főügyészség helyettes szóvivője, Kovács Katalin. Billeg a mentelmi jog? - A főügyészség vizsgálhatja ki Karácsony Gergely megfenyegetésének ügyét
A rendőrség a parlamenti képviselők ellen is eljáró Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF) küldte meg azt a feljelentést, amit Karácsony Gergely múlt héten kiszivárgott hanganyaga és Várnai László ex-LMP-s politikus kijelentései miatt tett Tényi István. A felvételen Karácsony arról beszélt, hogy őt és családját többször is megfenyegette Tóth Csaba, a szocialisták zuglói vezetője. Az ellenzék főpolgármester-jelöltje ezt később letagadta, ugyanakkor Várnai szerint is megtörtént a fenyegetés. A feljelentés azért landolhat a főügyészségen, mert Tóth MSZP-s országgyűlési képviselő, mentelmi joga van, ügyében csak a KNYF folytathat nyomozást. Hatszázmilliós csalással vádolnak egy ügyvédet
Vádat emeltek egy ügyvéd és társa ellen, mert egy örökségből több mint 640 millió forintnak megfelelő összeget elcsaltak - közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn a PestiSrácok.hu-val. Sokat tudott a szocialisták piszkos ügyeiről? - Továbbra sem találják az MSZP zuglói politikusát, Sápi Attilát
Továbbra is eltűntként keresi a BRFK Életvédelmi Osztálya Sápi Attilát, az MSZP zuglói politikusát, aki egy több mint százmillió forintos adóssággal rendelkező céget hagyott maga után. Ismerősei azt valószínűsítik, a honatya már nem él. Sápi eltűnése a napokban került újra elő, amikor Várnai László ex-LMP-s zuglói politikus egy Facebook-posztban kelt ki és cáfolta meg Karácsony Gergelyt azután, hogy az ellenzék főpolgármester-jelöltje a róla kiszivárgott hangfelvétel ellenére letagadta, hogy Tóth Csaba, az MSZP zuglói elnöke megfenyegette őt és a családját. Várnai szerint Sápi Attila Tóth bizalmi embereként sokat ismerhet a helyi MSZP piszkos ügyei közül, így eleget tudott ahhoz, hogy érdemes legyen inkább elásni, minthogy beszéljen. Véres utazás: A vajdasági bérgyilkos állítja, csak rendet akart tenni Európában
A budapesti vállalkozó megölése mellett a hollandiai gyilkosságot is beismerte a magyar rendőröknek a rettegett vajdasági bérgyilkos, Dér Csaba. A szerb és montenegrói kábítószermaffia ítélet-végrehajtójának tartott, nyár óta magyar börtönben ülő, 39 éves férfi a gyanú szerint egy amszterdami étteremben fényes nappal, a vendégek szeme láttára és a térfigyelő kamerák kereszttüzében közvetlen közelről likvidált egy horvát maffiózót, Ivan Serdarušićot. Dér sokáig nem akart a hollandiai emberölésről beszélni, de az egyértelmű, ellene szóló bizonyítékoknak köszönhetően néhány hete mégis elismerte: ő gyilkolt Amszterdamban. Zsarolás, vesztegetés, bűnpártolás - Nyomozás indulhat Karácsony és a zuglói szocialisták ellen
Feljelentést tett az ügyészségen Karácsony Gergely csütörtökön kiszivárgott „őszödi” beszéde miatt Tényi István – tudta meg a PestiSrácok.hu. Tényi a portálunk által megismert beadványában azt írta, fennállhat a költségvetési csalás gyanúja, ugyanakkor a hangfelvétel tartalma alapján akár a vesztegetés, zaklatás, kényszerítés, zsarolás és a bűnpártolás is felmerülhet. Tíz éve robbant ki a BKV-botrány – Így lopták szét Budapestet a Demszky-korszakban
Tíz éve robbant ki a balliberális oldal legnagyobb korrupciós ügyének tartott BKV-botrány, aminek köszönhetően az OLAF jelentése szerint 170 milliárdos kárt okozhatott Budapest és az ország akkori, MSZP-SZDSZ-es vezetése. A fő felelősök megúszták a felelősségre vonást, de a vádlottak padjára ültetett Hagyó Miklósék is nevetve távoztak végül a bíróságról. A BKV-üggyel kapcsolatban felmerült Demszky Gábor egykori budapesti főpolgármester, valamint Puch László, volt MSZP-pénztárnok neve is, igaz, utóbbi szerint a Hagyó-ügyben Gyurcsány Ferencnek is lehetne mondanivalója. Fővárosi főügyész a PS-nek: az igazságszolgáltatás nyílt arculcsapása, ami a Quaestor-ügyben történt
Az igazságszolgáltatás nyílt arculcsapása, ami a Quaestor-ügyben történt - mondta a PestiSrácok.hu-nak Ibolya Tibor fővárosi főügyész azután, hogy a Tarsoly Csaba és társai ellen milliárdos csalás és sikkasztás miatt folyó büntetőper legutóbbi tárgyalásán a tőkepiaci szakértő pár nappal az újabb szakvéleményének a leadása előtt bejelentette elfogultságát, ezért ki kellett zárni az eljárásból. A szakértő döntése azért is vet fel kérdéseket, mivel a nyomozás és az eddigi bírósági eljárás során korábban többször is úgy nyilatkozott, hogy nem elfogult. Ladó Judit lépése forrásaink szerint évekkel elnyújthatja a Quaestor-ügy befejezését, ami a több évtizedes szabadságvesztéssel fenyegetett vádlottaknak kedvez. Hazahozták a BRFK Olaszországban bujkáló volt főnyomozóját
A PestiSrácok.hu információi szerint szeptember 11-én Magyarországra hozták, azóta pedig a Nagy Ignác utcai börtön vendégszeretetét élvezi Porkoláb Zsolt, a BRFK egykori, zsarolás, befolyással üzérkedés és önbíráskodás kísérlete miatt jogerősen elítélt főnyomozója, aki egészen Olaszországig menekült a rá kiszabott börtönbüntetés elől. Vizsgálatot indított a rendőrség a soroksári alpolgármester félmilliárdos "dáridózása" ügyében
Feljelentés-kiegészítés keretében indított vizsgálatot a soroksári alpolgármester, Weinmann Antal félmilliárdos „dáridózása” ügyében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) – tudta meg a PestiSrácok.hu. Egy feljelentés szerint ugyanis az elmúlt öt évben közel 500 milliót szórt el Soroksár Weinmannak köszönhetően úgy, hogy a legtöbb esetben nem volt közbeszerzési eljárás, viszont a szervezést, valamint a lebonyolítást is mindig ugyanaz a baráti kör kapta meg. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.