Pesti Srácok

Öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben Portik Tamás - Belső vizsgálatot indítottak a BV-nél (Frissítve!)

PDPámer Dávid Forró drót 2019 december 19.
Öngyilkosságot kísérelt meg a cellájában a maffiagyilkosságok miatt elítélt Portik Tamás - tudta meg a Blikk. A lap csütörtöki számában azt írta, hogy az Energol egykori vezére két egymást követő nap is megpróbált végezni magával: az ereit próbálta felvágni, illetve az orvosi ellátásban kapott varratokat tépte le a kezéről. A PestiSrácok.hu úgy tudja, hogy az Energol-vezér a borotvájából szedte ki a pengét és azzal tett kárt magában. Értesüléseink szerint az első próbálkozáskor csak minimális sérülései voltak, akkor azt mondta, "csak fájdalmat akart okozni magának", második alkalommal már mélyebb sebet ejtett a kezén. A borotvát utána már elvették tőle, de az kérdés, hogy az első - még nem veszélyes - kísérlet után miért maradhatott még nála az eszköz. Információink szerint a BV-ben belső vizsgálat is indult, amit egyébként a börtönben minden rendkívüli esetnél lefolytatnak.

Szamurájkarddal támadtak meg egy idős férfit Százhalombattán, az elkövetőt mégis hazaengedték

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 december 18.
Nem tartóztatták le, még csak a bűnügyi felügyeletét sem rendelték el annak a férfinak, aki pénteken szamurájkarddal támadt egy idős emberre Százhalombattán. Az esetet egy autó fedélzeti kamerája rögzítette, a rendőrök a felvételt lefoglalták, az őrjöngő férfit pedig előállították, majd felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsították meg, ám a férfi a brutális támadás ellenére szabadlábon védekezhet.

Angyal ügyvédje: zsarolás miatt nyomoz a rendőrség Molnár Zsolt ügyében

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 december 13.
Zsarolás bűntettének gyanúja miatt rendelt el nyomozást Molnár Zsolt MSZP-s országgyűlési képviselő feljelentése alapján a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit az ORFK kommunikációs osztálya. Mint arról portálunk elsőként beszámolt, az Angyal ügyvédje blog a napokban állt elő azzal, hogy két korrupt, kokainozó, fiatal örömlányokkal orgiázó ellenzéki politikus drog- és szexpartijairól rántja le a leplet. Molnár Zsolt a hír kirobbanása után az ATV-ben jelentette be, hogy rá utalnak a blogbejegyzésben, hiszen korábban megzsarolták, ugyanakkor tagadta, hogy abból bármi igaz lenne, ezért a rendőrségen feljelentést tett.

Politika és alvilág: néhány hét és pontot tesz a bíróság a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyére

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 december 12.
A sok csúszás ellenére, néhány hét múlva valóban pontot tesz a Gyurcsány-korszak legsötétebb korrupciós ügyére a Kaposvári Törvényszék – tudta meg a PestiSrácok.hu. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) egykori főigazgatóját, Galambos Lajost és a “cég” volt műveleti osztályvezetőjét azzal vádolja az ügyészség, hogy százmilliós összegekkel vesztegette meg őket a Pintér Sándor belügyminiszter lejáratásával is összefüggésbe hozott Jakubinyi Róbert. Az alvilág ismert szereplőjéről azt is tudni lehet, hogy Portik Tamáshoz hasonlóan ugyancsak rögzíthette legfontosabb beszélgetéseit egykori MSZP-s politikusokkal és miniszterekkel. Ezek a felvételek súlyos látleletet adnak a politika és a szervezett bűnözés összefonódásáról, korrupcióról, pártfinanszírozásról. A volt titkosszolgálati vezetőket egyébként - nem jogerősen - egyszer már elítélte a bíróság, de tavaly júniusban a Fővárosi Ítélőtábla megsemmisítette az elsőfokú döntést, így a titkosított pert elölről kellett kezdeni.

Rendőrségi nyomozás célkeresztjében a Párbeszéd, Karácsony esetleges érintettsége miatt a BRFK-t kizárták az eljárásból

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 december 10.
Noha a költségvetési csalás gyanúját ejtették, számvevőszéki ellenőrzéssel kapcsolatos kötelezettség megszegése miatt nyomozást folytat a Párbeszéd Magyarország Párt ügyében a rendőrség – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az eljárást eredetileg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya folytatta, ám végül – saját kérésére - a budapesti rendőrfőkapitányt, valamint a BRFK-t kizárták a nyomozásból. Ennek oka, hogy a fővárosi rendőrkapitány beosztásából adódóan napi munkakapcsolatban van a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, aki adott esetben érintettje lehet az eljárásnak.

„Szívesebben van egy sírban Kolumbiában, mint egy börtönben Amerikában” - PS-videóinterjú Pablo Escobar özvegyével!

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 december 6.
Csaknem napra pontosan 26 évvel ezelőtt halt meg minden idők legvéreskezűbb kokainbárója, Pablo Escobar. A Medellin kartell rettegett vezetője hatalma csúcsán a világ kokainkereskedelmének nyolcvan százalékát tartotta a kezében, 1989-ben pedig a világ hetedik leggazdagabb embere volt. Victoria Eugenia Henao, Escobar özvegye egy önéletrajzi könyvben vallott arról, milyen volt az élete a hírhedt kolumbiai drogbáró mellett. A Mrs. Escobar - Életem Pablóval című kötet decemberben Magyarországon is megjelent, a szerző ennek apropóján érkezett hazánkba és adott videóinterjút a PestiSrácok.hu-nak. A Tata becenéven ismert nő beszélt portálunknak a karrierje érdekében politikusokat, rendőröket és bírákat is megölető drogvezér felemelkedéséről és bukásáról, illetve a menekülés éveiről. Nyilatkozott arról is, miként sikerült meggyőznie Escobar kíméletlen és nagyhatalmú ellenségeit arról, hogy férje halála után ne öljék meg őt és családját. Interjúnkból kiderül az is, hogy mi lett a kokainbáró vagyonának sorsa és a nő miért biztos abban, hogy férjét nem kivégezték, hanem öngyilkos lett, de szóba kerül a Kolumbia budapesti nagykövete ellen elkövetett merényletkísérlet is, amit Escobarhoz kötnek. Nézzék meg videónkat!

Hazaárulás miatt indulhat nyomozás Soros György ellen?

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 december 4.
Hazaárulás miatt indíthat nyomozást a rendőrség Soros György ellen, miután a megjelent hírek szerint személyesen próbálta megakadályozni, hogy Magyarország megkapja az uniós bővítési posztot az új Európai Bizottságban. Sorost emiatt néhány napja feljelentették az ügyészségen, ahonnan az állam elleni bűncselekmények ügyében hatáskörrel rendelkező Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) továbbították a feljelentést. A rendőrök a dokumentum megérkezése után dönthetnek az eljárás megindításáról.

Hiába mutogattak a Fideszre: alapos a gyanú a Momentum adócsalási ügyében

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 december 2.
Elutasította a Momentum Mozgalom NAV-razziával kapcsolatos panaszát a IX. Kerületi Ügyészség – tudta meg a PestiSrácok.hu. A liberális párt azért fordult az ügyészséghez, mert október végén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Momentumot érintő, közel félmilliárdos adócsalási ügyben a párt Múzeum körúti székhelyén kutatást tartott és adathordozókat fogalt le. A Momentum a NAV kiszállása után a Fideszre mutogatott és a párt politikusai arról beszéltek, hogy az önkormányzati választásokon elért sikerük miatt kerültek célkeresztbe, az ügyészség határozata szerint ugyanakkor igenis fennáll a költségvetési csalás gyanúja.

Alvilági csúcsragadozókig érnek a nagybani piacot uraló maffia szálai

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 november 29.
Egy komoly, a nagybani piachoz köthető bűnszervezetről rántotta le a leplet és mondott el részleteket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársainak egy megfenyegetett bűntárs, aki vallomásában azt is feltárta, hogy az adócsalásokból százmilliókat kaszáló bűnözők komoly hatósági kapcsolatokkal rendelkeznek – tudta meg a PestiSrácok.hu. Az külön érdekesség, hogy a férfi által az egyik legveszélyesebb bűnözőként jellemzett V. Ferenc üzlet- és bűntársa volt annak a három vállalkozónak, akik Üröm ex-MSZP-s polgármesterének sleppjéhez tartoznak. Kettő közülük még mindig szökésben van, miután a bíróság kétmilliárdos áfacsalásban találta őket bűnösnek.

Szorul a hurok: már a Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja a kispesti szocialisták korrupciós botrányát

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 november 29.
Vesztegetés elfogadásának gyanúja miatt már a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) folytat nyomozást a kispesti szocialistákhoz köthető, az önkormányzati választások előtt nyilvánosságra került kép- és hangfelvételek ügyében – derül ki a portálunk birtokába került rendőrségi határozatból. A felvételeken korrupcióról, százmilliós vagyonokról, külföldi ingatlanokról, kerületi pénzek visszaosztásáról, Gajda Péter polgármesternek is juttatott kenőpénzről, valamint túlszámlázásokról beszél „kólának” nevezett fehér por és alkohol fogyasztása közben Lackner Csaba baloldali önkormányzati képviselő.

Vádat emeltek a Viking Sigyn kapitánya ellen - Az ukrán férfi kilenc évet kap, ha mindent beismer

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 november 28.
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége és 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt vádat emelt a májusi dunai hajókatasztrófa kapcsán a Viking Sigyn szállodahajó ukrán kapitánya, Jurij Csaplinszkij ellen a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség - írta portálunknak küldött közleményében Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Maffiaháború: Portik állítja, nem akarta megöletni az ismert hajtót, Lakatos Csabát

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 november 27.
Tagadta bűnösségét a magyar alvilág egyik vezérének tartott, jelenleg jogerős szabadságvesztését töltő Portik Tamás a Lakatos Csaba elleni merényletkísérlet ügyében tartott előkészítő ülésen szerdán a Fővárosi Törvényszéken. Portikot azzal vádolja az ügyészség, hogy 1996. november 13-án az ő parancsára lőtt rá az alapügyben már jogerősen elítélt Tanyi György az ismert hajtóra. Lakatossal azért akarhattak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.

Lövések az ügetőn: újra bíróság elé áll az olajmaffia egykori vezére, Portik Tamás

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 november 27.
Szerdán ismét bíróság elé áll a magyar alvilág egyik legrettegettebb figurájának tartott Portik Tamás, miután az ügyészség azzal vádolja az olajszőkítési botrány miatt elhíresült cég, az Energol Rt. egykori igazgatóját, hogy az ő felbujtására akarták megölni több mint húsz évvel ezelőtt az ismert hajtót, Lakatos Csabát. A vád szerint a hajtóval azért akartak végezni, mert az Energol-vezér a rendőri kapcsolatain keresztül megtudta, hogy Lakatos összefüggésbe hozta őt Prisztás József meggyilkolásával.

Hárommilliárdos korrupció a Gyurcsány-korszakban: mindent tagad az Alstom-ügy kulcsfigurája

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 november 26.
A többi terhelthez hasonlóan tagadta a bűncselekmény elkövetését az Alstom-botrány ötödrendű vádlottja, Terner Géza a büntetőügy keddi, előkészítő ülésén a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség szerint összesen csaknem hárommilliárd (!) forintnak megfelelő eurót fizettek ki az akkori döntéshozóknak a Gyurcsány-korszakban, hogy a francia cég nyerje a 4-es és 2-es metróvonalon közlekedő szerelvények beszerzésére kiírt pályázatot. A dokumentumokból egyértelműen kiderül, hogy T. Károly, Medgyessy Péter egykori bizalmasa volt az egyik legfontosabb közvetítő az Alstom, a BKV és a politika között. Azt végül nem sikerült kideríteni, kiknél landoltak a kenőpénzek, így a balliberális politikusok és döntéshozók elkerülték a vádlottak padját.

Kilóra megvett ítélet, hatósági vesztegetés, kokain - Célkeresztben a NAV egykori befolyásos tisztje

PDPámer Dávid Az alvilág titkai 2019 november 26.
Már felbujtóként elkövetett önbíráskodással is meggyanúsította a Fővárosi Nyomozó Főügyészség azt a volt NAV-os tisztet, akinek ügyében már így is több nyomozás van folyamatban - tudta meg a PestiSrácok.hu. A gyanú szerint a nő egyik ismerősét arra biztatta, ha kell, a kezét-lábát törje el annak a vállalkozónak, aki nem fizette vissza neki a sokmilliós tartozását. A jelenleg még mindig szabadlábon lévő egykori pénzügyőr ezen kívül még kokain használat és birtoklás, valamint lőfegyverrel való visszaélés miatt is gyanúsított, ám a neve egy súlyos, az egyik fővárosi bíróságot érintő vesztegetési ügyben is felmerült, de az ügyészségen jegyzőkönyvezték egy olyan, "Pintér Sándor szintű" NAV-vezető nevét is, aki egy tanú szerint egy többmilliárdos áfacsalási ügy befolyásolásáról tárgyalt egy budapesti étteremben.

Kipukkadt a droglufi a Borkai-ügyben?

PDPámer Dávid Magyar ugar 2019 november 21.
Hiányzik a bűncselekmény gyanúja, ezért nem indít nyomozást a Borkai Zsolttal kapcsolatban korábban felmerült kábítószer-fogyasztás ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – derül ki a PestiSrácok.hu által megszerzett rendőrségi határozatból, amelyben azt írták, hogy a hatóság minden birtokába került bizonyítékot kielemzett, ám ezek önmagukban nem elegendőek ahhoz, hogy büntetőeljárást lehessen indítani. A Borkai-ügyben egyébként kedden történt egy másik fordulat is, hiszen több személlyel együtt zsarolással gyanúsítják a Demokratikus Koalíció (DK) egykori politikusát, korábbi válogatott labdarúgót, Póczik Józsefet. A Privátkopó arról is írt, hogy Borkaiék adriai jachtkirándulására egy győri kötődésű férfi, ifj. F. Gábor szervezte a prostituáltakat, aki nem más, mint Póczik élettársának a fia. Ő szintén belekeveredett a zsarolási ügybe.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.