Pesti Srácok

Jogerősen öt év börtönre ítélték a milliárdos hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolt Kocsis Istvánt

Jogerősen öt év börtönre ítélték a milliárdos hűtlen kezeléssel és sikkasztással vádolt Kocsis Istvánt

Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte a hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel vádolt Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. korábbi vezérigazgatóját kedden a Kúria.

A Pécsi Ítélőtábla Krémer László vezette tanácsa még márciusban társtettesként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelésben és sikkasztásban találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mellékbüntetésként öt évre eltiltották a közügyektől, valamint gazdasági társaság vezetői tisztségének betöltésétől is. Az ügy másodrendű vádlottját bűnsegédként, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés miatt három év szabadságvesztésre és az MVM részére negyvennyolcmillió forint kártérítés megfizetésére, a harmadrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett sikkasztás, illetve pénzmosás miatt két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a másodfokú bíróság, amely Kocsis feleségét is bűnösnek találta. Kocsis Istvánt és Szász Andrást a táblabíróság egyúttal arra is kötelezte, hogy tizenöt napon belül ötmillió-ötvenezer eurós kártérítést és annak késedelmi kamatát fizesse meg az MVM részére. Mivel Kocsisékat elsőfokon felmentették, a két ellentétes ítélet miatt megnyílt a lehetőség, hogy az ügy a Kúrián folytatódjon, amely a táblabíróságnak adott igazat és helybenhagyta a márciusi döntést.

A Fővárosi Főügyészség korábban hat ember ellen emelt vádat bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, sikkasztás, pénzmosás és orgazdaság miatt, azt állítva: munkájuk során előnytelen szerződéseket kötöttek, az MVM-nek tizenötmilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak, amelyből tizenkétmilliárd térült meg. Tevékenységüket szerbiai erőműfejlesztések, energianád-programok, tanácsadói szerződéskötések, s egyebek mellett szállodavásárlás miatt kifogásolták a hatóságok. A határozat több, mint két órán keresztül tartó indokolásában Krémer László kiemelte: a tábla nem állapította meg, hogy a bűncselekményeket a vádlottak bűnszervezetben követték volna el. A megváltoztatott ítéletben a bíróság ismertette, hogy a büntetőeljárási törvény lehetőséget ad a másodfokú bíróságnak arra, hogy az elsőfokú bíróság által lefolytatott bizonyítás adataiból eltérő következtetést vonjon le.

Megjegyzendő, hogy Kocsis és Szász neve előkerült a 2016-ban elhunyt Kiss Ernő dandártábornok büntetőügyében is. A KBI egykori nagyhatalmú vezetőjét azzal vádolta az ügyészség, hogy közel egymilliárd forinttal akarta lehúzni Kocsis Istvánt azzal az ígérettel, hogy Pintér Sándor és Polt Péter segítségével eléri, kimossa őt a büntetőeljárásából.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.